Pinczehelyi Sándor
A művészről
Pinczehelyi Sándor (1946) a magyar neoavantgárd második generációjának tagja. Pályája a konstruktivizmus nyelvét megújítani vágyó és tájbeavatkozásokkal kísérletező Pécsi Műhelyben indult. 1972-ben kezdte el kialakítani a munkásmozgalom jelképeire (csillag, utcakő, sarló és kalapács) épülő, az évtizedek folyamán védjegyévé vált ikonográfiát. Konceptuális, de sok tekintetben a pop arthoz – és közép-európai módozataihoz – is kötődő alkotói gyakorlata során a politikai rendszer önmitizálásában is kulcsszerepet játszó „forradalmi”szimbólumokról lefejti a propagandisztikus-teátrális tartalmakat, és ironikus gesztussal eredeti funkciójukban mutatja fel, azaz „visszatárgyiasítja” őket. A nyolcvanas évek elején ez, a művész magánmitológiáját meghatározó motívumkészlet a PFZ (piros, fehér, zöld)-tematikával bővült: a magyar trikolor színei a velük megjelölt termények nemzeti exporttermékké alakulásának, a jel és az árucikk bonyolult kapcsolatának kérdéseit, egyúttal ember és természet viszonyának problémáját is felvetik.
