Térjelek

Kiállító művészek: Bak Imre, Krystian Burda, Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán

Az utóbbi években nagy figyelem fordult a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején zajló művészeti kísérletek felé. A Major Kamill, majd Lantos Ferenc kezdeményezésére indult tevékenység 1968-ban „Épületzománc Alkotótáborként” öltött formát Pauer Gyula, Gyarmathy Tihamér, Papp Oszkár részvételével. 1969-től 1972-ig a Lantos tanítványaiból szerveződött Pécsi Műhely tagjai (Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán, kezdetben Szelényi Lajos) rendszeres résztvevői voltak a bonyhádi alkotótelepnek, a névsor 1970-ben és 1972-ben pedig többek között kiegészült a geometrikus absztrakció olyan képviselőivel, mint Bak Imre, Fajó János.  A bonyhádi események értelmezéséhez az acb Galéria kiállításai, kiadványai, illetve a Vasarely Múzeummal, valamint a Janus Pannonius Múzeummal együttműködésben megvalósult bemutatói mellett a Különutak – Karl-Heinz Adler és a magyar absztrakció (Kiscelli Múzeum/Kassák Múzeum, 2017), illetve az 1971–Párhuzamos különidők (Kiscelli Múzeum, 2018/9) című tárlatok egyaránt jelentős tanulságokkal szolgáltak. Ezek a bemutatók a hatvanas évek emlékezetes „absztrakció-vitájá”-ban felmerült szempontokat és nemzetközi összefüggésrendszert érvényesítve hozzájárultak annak a kontextusnak a felvázolásához, amelyben az absztrakt művészet számára a képzőművészet építészettel és iparral való összekapcsolása kínált alternatívát és lehetőséget, hogy murális alkotásként megengedőbb kultúrpolitikai akarattal találkozzon. Az acb Attachmentben látható tanulmányi kiállítás – egy Visegrád Alap által támogatott kutatóprojekt első állomása – innen kiindulva, az 1968-ban kezdődött és fénykorát a hetvenes években élő hazai szimpozion mozgalom és a bonyhádi aktivitás kapcsolatát igyekszik árnyalni egy, a kiállításra készült interjúvideó formájában. A tanulmányi kiállítás ugyanakkor a bonyhádi gyárban zajló és oda kapcsolható, nem kizárólag zománcművészeti tevékenység a korszak avantgárd platformjain való megjelenésének történetéhez is kapcsolódik, a két halmaz metszetét körvonalazva. A bemutatott anyag azokból az alapvetően a geometrikus absztrakció jegyében született művekből válogat, amelyeket az egykori Pécsi Műhely tagjai (Hopp-Halász Károly kivételével) Beke László művészettörténész 1971-es A mű=az elképzelés dokumentációja felhívására beküldtek. A magyar konceptuális művészet első gyűjteményeként számontartott Elképzelés a művészet és az idea kapcsolatának heterogén értelmezéseire világít rá a Beke által megkeresett művészek munkái alapján a hetvenes évek elején. A pécsi csoport által elküldött anyagok – ahogy arra Kopeczky Róna, Százados László és Leposa Zsóka hívta fel a figyelmet – a Bonyhádon végzett munkához köthető zománcművek és zománctervek szerepeltetésével a köztérről és a táji környezetről való funkcionális, egyúttal dinamikus gondolkodás szempontját vezették be ebbe a gyűjteménybe, a modernista, különösen Vasarelyre alapozó urbanisztikai gondolatokra építve. Ebben a zománcban rejlő variabilitás és a szerialitás, de az alkalmazott művészeti jelleg is különös jelentőséggel bír. Ezt bizonyítja Lantos az Elképzelés-felhívásra beküldött levele, de ezt támasztják alá Pinczehelyi Sándor jelelmélettől megérintett, az emlékműállítás hagyományait megkérdőjelező montázsai is. Ficzek Ferenc a tér létrehozásának és érzékelésének problémáival foglalkozó, Pauer Gyula pszeudojának és Vasarely illuzórikus effektusokra építő módszerének hatását egyaránt viselő kockája – amelynek gondolati „vázlatai” kerültek be az Elképzelésbe – is kapcsolatba hozható ezzel a gondolattal, nyomdafesték-fújással létrehozott „lenyomatai” pedig talált tárgyakból építkeznek. A tervtől a formai és mediális variációkon keresztül a megvalósulásig követhető gondolati ív rajzolódik ki Szijártó Kálmán és Kismányoky Károly által elküldött dokumentumokban, amelyekből válogat a kiállítás. A közösen jegyzett, a bonyhádi tartózkodásokhoz szorosan kötődő, a geometrikus formák természetes környezettel való összekapcsolását előtérbe helyező land art akcióik ritmusa, a fákon és táji környezetben körbefutó papírszalag-elem pedig Kismányoky zománcművében köszön vissza. Mindez együtt rajzolja ki a különböző motívumok, műfajok és technikák, illetve a térről való gondolkozás eltérő formáinak összefüggéseit.

A kiállítás kiegészül a közép-európai modernizmus közelmúltban felfedezett alkotói közé tartozó Krystian Burda (1935-2015) kísérleti filmjének bemutatásával, amely 1961-ben a varsói Képzőművészeti Akadémia szobrász szakán készült.  A lengyel tervező és képzőművész munkássága több szálon is kötődik a magyar alkotók által köztérről, tájbeavatkozásokról és folyamatművészetről, újkonstruktivizmusról, megvalósult és tervben maradt művekről alkotott gondolatokhoz a szocialista ipar társadalmi és esztétikai szándékai által meghatározott térben.  Burda – készülésekor nagy port kavart, majd hamar legendássá vált – diplomamunkája egy, a korszakban szokatlan emlékezetpolitikai és formai megoldásokat használó Chopin-emlékmű terve volt, amelyet a lengyel zeneszerző szülőházához vezető út mentén tervezett felállítani az alkotó. A 10 kilométer hosszan a zongorabillentyűk, valamint a tájelemek játékának plasztikai és időbeli hatására építő, és a néző mozgásával „aktiválódó” emlékmű modernista tértanulmány, elképzelés maradt. Az eredetileg látványtervként használt kísérleti film (kameramunka: Andrzej J. Wróblewski) váltotta ki – az emlékmű makettje, az utat körülölelő tájról készült fotográfiák, illetve az elképzelés gondolatiságát demonstráló és egy Yaacov Agam proto-op-art plasztikáinak megoldásait használó forgó relief mellett  ̶  a diplomamunkát.  Az absztrakció számára Lengyelországban a korábbiaknál nagyobb teret engedő desztalinizáció, „olvadás” időszakában készült alkotás nem csupán Burda mesteréhez, a nemzetközi hírű építészhez, Oskar Hansenhez és az általa propagált „nyitott forma”-koncepcióhoz, illetve a lengyel konstruktivizmus hagyományaihoz, hanem a pécsi alkotók számára is meghatározó Vasarely művészetéhez való erős kapcsolódásról is tanúskodik. Burda alkotását emellett az olyan eseményeket előkészítő művek között tarthatjuk számon, mint a Karl Prantl osztrák művész által életre hívott, a vasfüggönyön túli alkotók számára is network-lehetőséget biztosító nemzetközi szimpozionmozgalom, illetve a ú.n. lengyel plener-hálózat égisze alatt létrejött találkozók és kiállítások. Ilyen a nagyszabású, a köztéri művészet lehetőségeit a konstruktivizmus hagyományai felől újragondoló Plasztikai Formák Biennáléja Elblągban (ennek első, 1965-ös kiadásán Gyarmathy Tihamér is részt vett), a művészet, ipar és tudomány eredetileg propagandisztikus összekapcsolásának jegyében a Vegyi Üzemben megrendezett Puławy szimpozion, vagy a Wrocław’70 szimpozion. Az üzemekhez kötődő találkozók megrendezését az a politikai akarat tette lehetővé – hasonlóan Magyarországhoz –, amely bár a képzőművészet és a szocialista ipar képviselőinek egymáshoz való közelítését célozta meg, hozzájárult a városképek háború utáni újraalkotásához, ugyanakkor lehetőséget is teremtett a progresszív tendenciák számára. Burda kívül maradt ezeken az eseményeken, bár a későbbiekben maga is ipari dizájnerként dolgozott, a tervezőművészetbe költöztetve szisztematikus, racionális és a modernizmus hagyományaira építő alkotómódszerét. Több mint harminc évig háztartási cikkek, zománcból készült használati tárgyak, murális művek, enteriőrök tervezőjeként működött a rybniki Vasműben, miközben töretlenül dolgozott autonóm művek, acél és zománc felhasználásával nonfiguratív táblaképek, reliefek, kisplasztikák létrehozásán a műhelyében. Az 1970-es évek kezdetétől számos murális zománcművet tervezett Szilézia-szerte Lengyelországban és az egykori Csehszlovákiában, köztük a zománc dekoratív és variációs lehetőségeit kihasználó, mára megsemmisült Diamant áruház (Wodzisław Śląski) homlokzatát.

Köszönjük Bak Imre, Pinczehelyi Sándor, Százados László, a varsói Fundacja Polskiej Sztuki Nowoczesnej, a Galeria Sztuki Współczesnej  ̶  BWA Katowice, Małgorzata Kaźmierczak, Iwona Demko, Karina Dzieweczyńska (Centrum Sztuki Galeria EL, Elbląg) és Bernadeta Stano segítségét.

Térjelek - Pinczehelyi Sándor, Bak Imre
videó, 41'55", acb, 2022
Kamera: Bognár Benedek
Vágás: Bognár Benedek, Simon Zsuzsanna
Koncepció, szkrpit: Balázs Kata
Fordítás: Rudnay Zsófia

A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásán keresztül. Az alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés előmozdítása Közép-Európában.