Csúcsok között

A Kieselbach Galéria és az acb Galéria bemutatja: Csúcsok között

Minden képzőművészeti alkotás kortárs művészet a keletkezése pillanatában, minden műben közvetlenül, vagy közvetetten megfogalmazódik a művész viszonya az őt körülvevő valósággal. Minden kortárs mű kommunikál a „mosttal” - még akkor is ha adott esetben elzárkózik attól -, mi több a kortárs művészet képes a múlt értelmezésére, de még a jövő elképzelésére is.

Az acb galéria számára mindig is ez a komplex „most” volt a legfőbb művészeti kiindulópont. A „most”-ban az a legnagyszerűbb, hogy nem lehet statikus pontként definiálni, hanem sokkal inkább dinamikus vektorként, ami mindig meghatározza a saját múltját, miközben egyaránt kijelöli a maga jövőjét is. A mindenkori „most” művészetének nyitott, komplex kommunikációja rávilágít a saját múltjának referenciapontjaira – nem titok, hogy még évekkel ezelőtt az acb Galéria figyelme is ilyen módon kezdett a második világháború utáni magyar neoavantgárd művészet-felé irányulni. A galéria az általa képviselt művészet és művészek történetét kezdte el keresni, később aztán már tudatosan kutatni is, olyan egységein keresztül, mint az acb ResearchLab.

A kortárs művészet története, különösen a magyar kortárs művészet története, olyan összetett folyamatok révén, amiknek részletezése szétfeszítené jelen írás kereteit, sokáig egyszerűen vakfoltnak számított. Tagadhatatlan tény azonban, hogy mára, mind a magyar, mind a nemzetközi művészeti élet számos különféle szereplője számára válik egyre fontosabbá az, hogy ez a vakfolt, ne maradjon örökké szürke zóna. Az egykori Nyugat-Európai művészeti kánon egyre érzékenyebbé válik arra, hogy integráljon magába olyan pozíciókat, amik geo-politikai, vagy szocio-kulturális okokból nem váltak már eleve is a részéve. Ezzel párhuzamosan a magyar kortárs művészeti élet szereplőinek nagyon sok munka és erőfeszítés árán ki kell vívniuk azt a figyelmet is, ami a magyar kortárs képzőművészetet a tágabban értelmezett magyar kultúra szervesebb részévé teszi. Ehhez is a kortárs művészet történetén keresztül vezethet az utunk.

A fenti folyamatokra értelemszerűen hivatkozhatunk úgy is, mint a kortárs művészet egyfajta klasszicizálódására. Logikus, hogy ezen klasszicizálódás következményeként a magyar művészeti élet legaktívabb piaci szereplői - az elsődleges műtárgypiacon aktív kereskedelmi galériák és a másodlagos műtárgypiacon aktív aukciósházak - új felületeken találkoznak, hiszen érdeklődési körük is egy irányba gravitál. Ezen új metszéspontok pedig új lehetőségeket rejtenek magukban, új kommunikációs csatornákat nyitnak, vagy éppen még inkább rávilágítanak a Kieselbach Galéria és az acb Galéria olyan közös pontjaira is, mint amilyen a bibliofília: mindkét galéria számára kiemelten fontos ügy az, hogy rendszeresen, nyomtatott könyvek formájában is publikálja aktuális kutatásainak eredményeit. Ez a közös vonás árnyalja azt is, hogy a két galéria számára nemcsak a kortárs művészet története fontos, hanem a történetek, a sztorik is. A huszonegyedik században is ugyanolyan, ha nem még fontosabb a történetmesélés, mint bármikor előtte. Ahhoz, hogy a figyelmet a kortárs művészet történetére irányítsuk, közös erővel és közérthetően kell tudnunk történeteket elmesélni, és ehhez meg kell hallanunk azon művészek történeteit, akik fiatal művészként ugyanolyan aktív szereplői voltak a magyar művészeti életnek, mint ma is.

Nemcsak a múltunkat kell tudnunk azonban elmesélni, hanem a jelenünket is. Ahhoz, hogy aktívak maradjunk, ha kell, kérdéseket kell feltennünk, ha kell, a legkülönfélébb eszközökkel kell provokálnunk, ha kell, el kell hagynunk a komfortzónánkat. A kortárs művészet intézményi folyamatai nyitottak, ezek megértéséhez a kommunikáció az egyetlen kulcsunk. A galériáknak is tudni kell párbeszédet kialakítani egymással, tudni kell újrapozícionálni magukat, és, ami a legfontosabb képesnek kell lenniük újrapozícionálni a művészetet, amit képviselnek. Mind a Kieselbach, mind az acb Galériában megvan ez a készség és a képesség.