Klimó Károly (1936) az acb Plusban megrendezett kiállítása a művész több évtizedes munkásságába enged bepillantást, amelyben egyaránt fontos szerephez jutnak a művész korai, 1970-es években létrehozott asszemblázsai, illetve friss táblaképformátumú festményei is. Klimó Károly acb-s bemutatkozó kiállítása alkalmával, a művésszel közös gondozásban, az acb ResearchLab egy a Klimó Károly életművét a kiállítás szellemében feldolgozó könyvet is megjelentet. A művész az 1970-es évektől kísérletezik az informel festészettel, illetve talált tárgyakat felvonultató asszemblázsokkal. Különleges helyet foglal el a magyar festészettörténetben koloristaként is, számos rétegben és hordozóra ösztönös kompozíciók keretén belül felhordott különlegesen mély tónusú vörösei, bordói, feketéi, sárgái teszik emlékezetessé ezt a kiállítását is. Klimó műveinek „megkínzott” felületei árulkodnak az egzisztencialista filozófiával való kapcsolatukról is, és a mélyen megélt XX. századi történelemről. 

Klimó Károly Egység a különbözőségben című kiállításának anyagában egyenlő hangsúllyal jelennek meg régi és új művek. Az acb Plus terének első szakaszában a művész 1970-es, 1980-as évek fordulóján létrehozott alkotásai kaptak helyet, ezek közül méreteiben is kiemelkedik, az 1978-79-ben a csongrádi művésztelepen létrehozott Zöldpiros objektum. Ez a mű is árulkodik arról, hogy Klimó művészeti gyakorlata talált tárgyakból létrehozott anyagkollázsokra épült ebben az időszakban. A művész, mint egyfajta mágikus transzformátor képes átlényegíteni banális, hétköznapi, efemer, múlékony tárgy-együttállásokat művekké, és ezek poézisét évtizedeken keresztül konzerválni a nézők számára. 

Az 1980-as évekre a korszellemmel együtt mozogva Klimó érdeklődése is egyre inkább a táblaképformátum-felé fordult. Találkozás-elválás című 1982-es alkotása is arról árulkodik, hogy a még tárgyszerűen megjelenő papírdarabok új keretet öltenek. 1986-os Kollázs napilappal című műve pedig már mintha a Kádár-rendszer erodálósádáról, lassú rothadásáról számolna be. Az 1988-as Falfirka ezüsttel pedig szkripturális festészetébe enged bepillantást. Klimó művészetében mindig is fontos szerepet töltött be a szöveg, ezt bizonyítja az is, hogy legújabb kisméretű Orbis Pictus sorozatában is felvonultat egy Füst Milán idézetet. Több helyen is kitapintható ezen a kiállításon is, hogy a művész számára primer inspirációs forrás a kortárs líra, próza és a filozófia is. 

A kiállításon számos friss 2020 után festett mű is látható, az egyik legdominánsabb mű e tekintetben a Vörös-fekete triptichon, ami felvonultatja a Klimó Károlyra oly jellemző mélytónusú vöröseket, barnákat, feketéket. A kiállítás legújabb festményei is tanúbizonyságot tesznek Klimó évtizedek óta konzistensen a kollázs-elvre alapozott festészeti gyakorlatáról, arról, hogy a művész számos réteget hord fel a felületre, melyeket új, izgalmas közös nevezőre képes hozni ecsetvonásaival. Jól látszik, hogy ily módon Klimó absztrakciója fél évszázados távlatban is az informelből, a kollázsokból, a destrukcióból, felületkínzásokból és új konstellációkból táplálkozik. 

Klimó Károly (1936) a Magyar Képzőművészeti Főiskolán festő szakán végzett 1962-ben ahol először Szőnyi István, majd Bernáth Aurél tanítványaként, pályaválasztására nagy hatással volt Rippl-Rónai József nevelt fia dr. Martyn Róbert, akit kaposvári gimnazistaként ismert meg. Művészeti tevékenysége mellett kiemelkedő művésztanár, 1971-től kezdve tanított a Képzőművészeti Főiskolán, 1990 és 2005 között a festő szak osztályvezetője is volt. 1980-ban részt vett a Velencei Biennálén, az Új Szenzibilitás kiállítások rendszeres szereplője volt. Klimó aktív német, osztrák szakmai hálózattal rendelkezik, évtizedek óta rendszeresen állít ki német nyelvterületen. Munkáját számos hazai és külföldi elismeréssel honorálták, ezek közül kiemelkedik a nemzetközi rangú Herder-díj (2005).