A Borsos Lőrinc művészduó legújabb, az acb Galériában bemutatásra kerülő egyéni kiállításukkal ezúttal maguk mögött hagyják az utóbbi időkben rájuk jellemző, pátoszformuláktól vezérelt, sötétebb tónusú művészeti világépítési stratégiáikat. Ehelyett, egy új fiktív művészeti irányzat, a Neo Inertia jegyében az „új tétlenség” és „tétnélküliség” költői apoteózisát hirdetik meg, miközben paradox módon, egyfajta esztétikai túl- és széttermelés jegyében mind a korábbi kritikai művészeti gyakorlatukat, mind az azt követő spekulatív korszak kérdésfelvetéseit együttes revízió alá vetik.

Ennek jegyében, és egyúttal az acb Attachmentben, párhuzamosan kiállító, Szombathy Bálint neoavantgárd képzőművész előtt tisztelegve és munkáira is reflektálva, saját zászlós munkáikat is átdolgozták. Ezzel a 2010-es években rájuk jellemző szikárabb politikai művészeti praxisukkal lépnek polémikus hangvételtől sem mentes kreatív dialógusba, és egyúttal megidézik a képrombolás nélküli forradalom szellemét. De felfogható mindez egy olyan szubverzív önkritikai gyakorlatként is, ami – a Borsos Lőrinc duó gyakorlatától korántsem idegen módon – művészi önfeljelentés és önvád alá helyezés gesztusaiként is értelmezhető.

Mindezek keretében az alkotók túlazonosulnak a saját működésüket illető vélt vagy valós kritikai észrevételekkel és fantomvádakkal, amelyek leginkább a heteronóm művészeti pozíciók felől támadnak, majd azokat művészeti gesztusokká transzformálják és immáron saját autonóm esztétikai programjukba visszakebelezve viszik színre az itt látható installációk formájában. Azonban az önfelmentés hamis ígéretét is hordozó önkritika helyett ezúttal inkább az önirónia, a zord patetikus gesztusnyelv, a romantika fenséges eszményét érvényesítő lenyűgözés esztétikája helyett egy jóval játékosabb, színesebb, erőfeszítésektől mentes könnyedséggel (sprezzatura) és abszurd humorral átitatott kísérletezés jellemzi legújabb műveiket.

A Neo Inertia című Borsos Lőrinc kiállítás tehát egy olyan érzéki konceptualizmus jegyében fogant, amelyben a „designtalanítás”, „funkciótlanítás” (Boris Groys) programja az arte povera buheraesztétikájával és a punk spontán energiáival vegyül. Idegen célok szolgálatába állított művészet helyett: gyors krokik és öncélú brokik.

Grafika: Lődi Áron