Gerhes Gábor (1962, Budapest) legújabb önálló kiállításán debütáló, fotókból és tárgyakból álló műtárgycsoportját több szálon fűzi össze. Egyrészt minden egyes kiállításra kerülő alkotás a művész védjegyének számító sötét és ironikus, de legalább annyira misztikus hangulatot is áraszt. Másrészt Gerhes Gábor elmúlt évtizedekbeli kiállítási gyakorlatához hűen a művész egy kvázi-narratívát is épít műveiből.

Már a kiállítás címe is egy többrétegű játékot takar, hiszen a fekete tükör a kortárs művészetelméletben széles körben elterjedt allegóriája korunk monitor-, és kijelző-centrikus valóságélményének. A realitásunk percepciója immár elválaszthatatlan a mobiltelefonok és a hordozható számítógépek képernyőjétől és digitális képkultúrájától, amiknek manipulatív áttételei egyre kevésbé transzparensek számunkra. Gerhes azonban nem csak ezt a referenciát hozza mozgásba kiállítása címével, hanem a XVIII. századtól főként az angol tájképfestészetben használt kellékre a konkáv, fekete tükörre is hivatkozik. Ezt a fekete tükröt, ami megváltoztatta a színek tónusait és a kor elvárásainak megfelelően „festőibbé” is tette a természetélményt Claude Lorrain francia festőről nevezték el, angol nyelvterületen „Claude glass”-nak, míg másutt Lorrain-tükörnek becézik. A fekete tükör allegória ezen mélységének köszönhetően válnak értelmezhetővé a kiállítás természeti képei és antik, klasszikus művészeti allúziói is, a szépség és a fenséges fogalmának abszolút kortárs felülvizsgálatán túl. Gerhes kiállítása reflektál továbbá arra a széleskörű társadalmi tapasztalatra is, ami a humanizmus és a modernitás ember-eszményének kudarcáról szól. Ezzel összefüggésben a művek a munka fogalmának és státuszának kiürüléséről is szólnak, arról, hogy a teljesítmény és a hatékonyság szlogenjei paradox módon egyre szélesebb társadalmi rétegeket taszítanak magányba és sokrétű bizonytalanságba.

Gerhes Gábor új műveinek nagy része üvegprint, amit fekete üvegre nyomtattak, így a címben megidézett fekete tükör a valóságban is megjelenik a kiállításon. Gerhes a kiállításon számos digitálisan manipulált testképet vonultat fel, amelyek azon túl, hogy a poszthumán képzőművészeti diskurzushoz is kapcsolódnak, az emberi alak plasztikus határait térképezik fel. Gerhes más műveiben XX. századi művészek munkáit is kisajátítja. Az Étant Donnés… című fotó Duchamp installá­ciójának újrafogalmazása, míg a művész Picasso és Margritte egy-egy képének újragondolásával és kompozícióinak egybe­olvasztásával alakította ki az Ex Voto c. műhöz tartozó festményt. A festményhez organikusan kapcsolódó alumínium kisplasztikák a képen látható, önálló életet élő torzók háromdimenziós változatai, amelyek katolikus templomok ex voto, azaz hálaadási kisplasztikáiból is inspirálódtak. A kiállítás más vallásos ikonográfiai áthallásokat is rejteget, ez egészen nyilvánvaló a 12 megsebzett szív c. műben, míg más alkotásokban monstranciák körvonalait lehet felfedezni. A kiállítást azonban az antik művészetből származó idézetek hatják át a leglátványosabban (Laokoón, Herkules, Vénusz), hiszen számos szobrászati értelemben vett torzó jelenik meg a képeken, amelyek annak ellenére, hogy egyértelműen csonkán fennmaradt művészeti alkotások, évszázadokon keresztül mégis az uralkodó művészeti ideálok és szépségeszmény letéteményesei voltak.

Gerhes Gábor a magyar konceptuális művészet egyik legfontosabb képviselőjeként 1985 óta szerepel rendszeresen kiállításokon. Legutóbbi önálló kiállításai sorába tartozik a 2019-ben a Fészek Galéria Abstract, a 2017-es Négy Elem a veszprémi Csikász Galériából és a 2015-ben Esterházy Marcellel és Forgách Péterrel megrendezett Jelentés a Robert Capa Fotográfiai Központból. A Munkácsy-díjas művész az acb Galériában 2016-ban mutatott be utoljára új műveket a Dilettanten Erhebt Euch Gegen die Kunst kiállításán. 2014-ben az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata a Trafó Galériában megrendezett Neue Ordnung c. önálló kiállítását az év kiállításának választotta. Művei megtalálhatók olyan hazai közgyűjteményekben, mint a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a dunaújvárosi Modern Művészetért Közalapítvány, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a Szombathelyi Képtár, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a miskolci Hermann Ottó Múzeum és a debreceni MODEM. A svájci H. Ringier és a német Stiftung DZ Bank AG – Frankfurt am Main gyűjteményében is szerepelnek alkotásai. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.