Analóg

Komoróczky Tamás, Németh Hajnal, Ravasz András, Szabó Dezső, Szarka Péter, Szigeti András, Uglár Csaba

A digitális technológia elterjedése óta több olyan művészgeneráció lépett fel, amely művészi praxisában reagált az újonnan elterjedő technológiákra, illetve azok vizuális kultúrára tett hatásaira. A kilencvenes években Magyarországon is jelentkezett egy olyan művészgeneráció, amely nyitott volt a képalkotás újfajta módjaival való kísérletezésre. Az előző évtized festészet által dominált művészetére válaszolva ez a generáció a változatos médiumhasználat, ezen belül is az akkor elérhetővé váló – mai szemmel már kezdetlegesnek számító – digitális technológiák használata által pozícionálta magát. Az akkor újdonságnak számító digitális print, a számítógépes programokkal létrehozott képek, a fotók digitális úton történő manipulálása a lehetőségek széles körét nyitotta meg a képkészítés számára.  Ez jelentette egyrészt az újonnan megjelenő technikai lehetőségek művészeti felhasználását, de jelentett egy olyan, az új technológiák nyomán meghonosodó szemléletmódot is, amely azután analóg módon létrehozott művekben nyilvánult meg.

Az ehhez a körhöz tartozó – a kiállításon közel sem teljes létszámban bemutatott – alkotók közül többen (Komoróczky, Szabó, Szarka, Szigeti, Uglár) festőként szereztek diplomát. Ennek nyomai gyakran igen markánsan megnyilvánulnak 90-es évekbeli műveiken is, még ha egyéb szálakon éppen a festészet hagyományos formáitól való elszakadás volt is a cél. Az akkoriban a jövő ígéretével kecsegtető digitális technológia mellett e generáció művészetére döntő befolyással és egyben felszabadító hatással volt a kortárs elektronikus underground zenei kultúra, ezen belül is a dj-k akkoriban kibontakozó kultusza. A kisajátítás, a remix, a szerzőség háttérbe szorítása egyaránt alkalmazható mintákká váltak a digitalitáson alapuló vizuális művészetben.

A kiállításon bemutatott alkotók a 90-es évekbeli fellépésük óta eltelt két évtizedben különféle utakat jártak be a digitális technikához való viszonyuk tekintetében. Vannak közöttük olyanok, akiknek a technológiai alapú képalkotás szemléletét erősen befolyásolta, médiumhasználatát azonban nem (Szabó Dezső, Szigeti András, Uglár Csaba). Mások elmerültek a technológiai alapú médium-művészetben, majd idővel más irányba fordult érdeklődésük (Németh Hajnal, Komoróczky Tamás, Ravasz András). És akadt, aki a 2000-es évek közepéig végigjárta a technológiai fejlődés számos fokozatát, hogy aztán újra a festészet felé forduljon (Szarka Péter). A kiállítás az említett művészek egy-egy régi és újabb művét bemutatva körbejárja a 90-es évek magyar művészetének egyik markáns jelenségét és annak ma megjelenő konzekvenciáit az egyes alkotói gyakorlatokban. A kiállítás aktualitását a magát posztdigitálisként definiáló kor megváltozott nézőpontja adja, amely a művek kapcsán alkalmat ad az analóg-digitális relációnak a korábbiaknál árnyaltabb megközelítésére.