Dobokay Máté

A művészről

A konceptuális művészet és a kísérleti fotográfia jegyében egyaránt alkotó Dobokay Máté (1988) munkássága a fotográfia határait feszegeti: gyakran kamera nélkül, hosszú kutatási, kísérleti folyamatok eredményeként fedi fel műveiben a fotográfia belső szerkezetét, nyersanyagait, kémiai és fizikai alkotóelemeit. Analitikus munkáiban a papír, a fotográfiai vegyszerek és a kémiai reakciók is művészi vizsgálódásainak eszközei. 

Dobokay Máté 1988-ban született Pécsett. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és a Kaposvári Egyetem Fotográfia BA szakán végezte. Munkáit számos díjjal és ösztöndíjjal ismerték el: 2015-2016-ban Köztársasági Ösztöndíjat kapott, elődöntős volt 2015-ben a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjon és 2017-ben az Esterházy Művészeti Díjon. 2014-ben tagja volt a pozsonyi OFF_Festival győztes csapatának és jelölték a Lucien és Rodolf Hervé-díjra. 2018-ban másodmagával nyerte meg az első MODEM-díjat Debrecenben. 2012 óta rendszeresen mutatja be munkáit, többek között kiállított már a Ludwig Múzeumban, a Vasarely Múzeumban, a MODEM-ben, az Új Budapest Galériában és részt vett számos európai kiállításon. Legfiatalabb alkotóként mutatkozott be az IMPACT: Abstraction & Experiment in Hungarian Photography című kiállításon New Yorkban. 2014–2017 között tagja, 2015–2017 között vezetőségi tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS). 2015-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagja.

Mutass többet

Életrajz