Új Hullám

Helyszín: acb Galéria
Dátum: 2022. jan. 14. – feb. 18.
Megnyitó: 2022. jan. 13. 18:00
Leírás

Kiállító művészek: László von Dohnányi, Erményi Mátyás, Lakatos Gelléri Barnabás, Kiss Fruzsina, Anne Neukamp

Az acb Galéria számos új alkotót felvonultató csoportos kiállítása a közelmúlt legújabb festészeti tendenciáinak összefoglalására tesz kísérletet. A legfiatalabb festőgeneráció törekvései révén az elmúlt néhány év során a figuralitás új értelmezései kerültek a globális reflektorfénybe, a figuratív festészeti pozíciók hatottak elemi erejű újdonságként a kortárs képzőművészetben.

Napjaink figuratív festészete már nem kapcsolódik feltétlenül azon technológia-tudatos fotorealista tendenciához, amely az ezredforduló utáni festészet egyik domináns hangja volt Magyarországon is. Az új figuralitás már nem egy lépés távolságot tartva igyekszik analizálni digitális képekkel átitatott vizuális kultúránkat, hanem sokszor ösztönösen, egyfajta magánmitologikus nyelvet alkotva merül bele azon jelek, szimbólumok rendszerébe, amelyet a legfiatalabb generációk már anyanyelvként sajátítottak el az elmúlt évtizedek során.

Nem meglepő, hogy a most színre lépő képzőművészek ösztönösen törekszenek az alak újrafogalmazására, ami mindig egy történet, narratíva letéteményesévé is válik a vásznon. A személyesség, a történetmesélés, valamint az ego-, és brandközpontúság váltak korunk leghatékonyabb kommunikációs eszközeivé, így nem véletlen az sem, hogy valamiféleképpen a festészet epicentrumába is visszatért a figura, korunk hibrid emberképe. Ez a visszatérés pedig különösen felerősödő impulzus a konceptuális és új absztrakt művészet kifejezetten az elszemélytelenítésre törekvő tendenciái után.

Talán soha korábban nem nyúlt még szabadabban, bátrabban, görcsök és félelem nélkül egy generáció sem a figuralitáshoz. Mi több, minél közelebbről figyeljük meg a festészet mikrotrendjeinek dinamikáját, annál izgalmasabb kép rajzolódik ki előttünk, hiszen a figuralitás fogalma még soha nem volt annyira eklektikus, mint ma. A figuralitás és a gesztusfestészet hasonló kölcsönhatására volt már ugyan példa a 1980-as évek zene által is inspirált festészetében, azonban korunk figuralitása még hibridebb: egyszerre él benne a gesztusfestészet ösztönös megközelítésmódja, a popkultúra szertelen referencialitása és az absztrakt művészet tanulságainak vonzása és taszítása is. Ezen összetett konstelláció fontos eleme az is, hogy az alkotók a figurativitás jegyében leginkább saját személyes festészeti védjegyeik kialakítására törekednek, így a figuralitás leginkább eszköz és nem feltétlenül végcél számukra.

Erményi Mátyás (1992) játékosan figurális festményei a kelet-európai tárgykultúra és vizualitás egyéni újraértelmezésével foglalatoskodnak. Képei velünk élő múltunk fragmentumait láttatják gyermeki perspektívából, anélkül, hogy nosztalgikus érzéseket igyekeznének ébreszteni bennünk. A művész sokszor rajzos stílusú, vonalrendszerekre épülő kompozíciói gyakran kölcsönöznek a képregények, rajzfilmek világából. Ugyanakkor Erményi vásznainak megszemélyesített figuráiban megtestesülnek azon furcsán ambivalens érzések, mint a kedvesség és a félelem, a cukiság és a melankólia, amelyek mind a napig kollektív szocializációnk alapköveinek számítanak.

A londoni Royal College of Artson diplomázott László von Dohnányi (1990) művészetének az újramediálás az egyik kulcsfogalma. A fiatal német festő legújabb művei a 3D modellezés digitalis esztétikájából inspirálódnak, képeit így a számítógép generálta CGI képek, szúrós, ultraéles, szögletes formái jellemzik. Von Dohnányi ugyanakkor egyfajta retrográd újramediálásként visszafordítja a digitális képeket festészetté, jelezvén azt, hogy az olaj, vászon médiuma továbbra is korunk egyik fő ragadozója maradt, mivel képes integrálni magába az új emblematikus leképzési formákat is. Von Dohnányi összetett és csavaros figuratív festészete így reflektál korunk hipermediált digitális kultúrájára, ezáltal a valóság-értelmezésünk és tapasztalatunk legelemibb kérdéseire is.

Lakatos Gelléri Barnabásnak (1997) még azelőtt sikerült kialakítania védjegyének számító érzéki, egyszerre szimbolista felfogású és expresszív figuralitását, mielőtt lediplomázott volna Radák Eszter festőosztályában a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Bár a fiatal művész leginkább a 90-es évek esztétikáját ülteti át saját bevallása szerint is a poszt-internet festészetbe, képei mégis jellemzően egy kortalan szimbólumkészlettel operálnak. A művész legfrissebb ciklusának élettel teli és rendkívül színes kompozícióit mesékből, animációs filmekből, mítoszokból, vagy éppen a Bibliából ismert megszemélyesített állatok népesítik be, amiket dzsungelszerűen hálóz be a képek flórája. Lakatos Gelléri Barnabás figurái mélyen a kultúránkba ivódott ősi, univerzális szimbólumok, amelyek egyfajta magánmitologikus olvasat mellett számos más értelmezési keretben is olvashatók. A fiatal festő ráadásul egyre radikálisabb, szabadabb, oldottabb gesztusfestészeti eszközökkel formálja meg alakjait legújabb vásznain, amik az egyik legismertebb és legmeghatározóbb magyar mondát, a Csodaszarvas történetét mesélik újra.

Kiss Fruzsina (1998) a berlini Weissensse Kunsthochschule tanulója. A művész nagyméretű vásznai mégis szokatlanul érett gesztusfesztészeti  módszertanról tesznek tanúbizonyságot. Kiss képi világa sokszor kalligrafikus alapból indul ki, számos művén fontos szerepet játszanak kézírásos feljegyzései. Kiss vásznain ötvözi az automatikus írás felszabadító hatását, a gesztusfestészet komplementer színekre épülő képszervezési logikájával. Képein további rétegeket képeznek absztraktba hajló mintái, amiket térbeli kiterjedésű jelek,  szimbólumok is megtörnek. Kiss művészete kortársaihoz hasonlóan sokat merít a kortárs divatból és zenéből, fő inspirációja mégis saját ösztönös festői logikája, ami számos festészeti rétegét képes kompromisszummentesen egymásba olvasztani.

A 2020 óta a drezdai egyetemen tanító Anne Neukamp (1976) a kiállítás rangidős művésze. Neukamp enigmatikus szimbólumokra építő festményei az utóbbi években a figuratív festészet felfutásával párhuzamosan kaptak komoly nemzetközi visszhangot. Neukamp visszafogott színvilágú képeinek motívumait túlméretezi vagy éppen túlabsztrahálja, miközben a leképzés mechnaikus formáira és technológiáira is rájátszik. Neukamp figurativitása annyiban biztosan különleges, hogy képi kontempláncióra invitál, nem megfejtéseket kínál, nem definiál, hanem ösztönös asszociációkat kelt.

Mutass többet