Tót Endre

ESŐÁLLÓ IDEÁK

Helyszín: acb Attachment
Dátum: 2014. okt. 31. – dec. 11.
Leírás

Tót Endre korai konceptuális periódusának másik meghatározó műcsoportja az esőművek. Az írógép „/////”-jelének egymás utáni leütéséből kibontakozó mintázat, az „Eső”, számos különböző – műfajából adódóan papíralapú – hordozón jelent meg Tótnál, mindig szöveggel társítva. Az esőművek jelentős részének valamilyen talált kép – képeslapok, ismert festmények reprodukciói, magazinképek – az alapja, amelyekre változatos alakzatokban, sűrűséggel, irányokban, és a képre vagy az eső formájára utaló szöveg beillesztésével gépelt a művész. Külön csoportot képeznek az úgynevezett „Esőmondatok”, amelyek esetében a sima fehér papíron megjelenő esőgépelés szövetébe egy-egy humoros állítást illesztett Tót.

Az esőművek nagyszerűsége egyfelől a minimális eszköztárból – egyetlen motívum monoton ismétléséből – létrehozott, a szöveg és a kép határán álló, akár vizuális költeményként is felfogható mű-mivoltukban rejlik. Másrészt a szöveg – akár csak jelzésszerű – megjelenése termékeny talajául szolgált a Tót Endrére jellemző intellektuális játékosság számára, amely egyszer a banális tautológia formájában, máskor (ön)ironikus művészi én-közlésként, olykor pedig humoros politikai utalásként nyilvánul meg. Tót korai Esőálló ideái első ízben a jeruzsálemi Israel Museumban voltak kiállítva 1975-ben a művész önálló kiállításán. Az esőművek Tót egész életművén végigvonulnak, az acb Attachementben rendezett kiállítás a korai, 1970-es években, főként Magyarországon készült darabokból válogatott.

Az acb-s kiállítás alkalmából Esőálló ideák címmel a nemzetközi hírnévnek örvendő berlini René Block kiadásában jelenik meg Tót Endre legújabb művészkönyve.

A kiállítást támogatta: NKA

Mutass többet