Tarr Hajnalka (1977) In Vitro c. kiállításán szereplő, legújabb üvegmozaikjai az elmúlt három év felvetéseit foglalják össze. Tarr a fotó alapú képi és önreprezentáció lehetőségeit körüljáró fotószövésektől jutott el a szintén fotó alapú, repetitív, mozaikos képstruktúrákig. A kiállítás címe arra a biológiából ismert eljárásra utal, amikor a vizsgálati folyamat az élő szervezeten kívül, „üvegben” zajlik le, hasonlóan Tarr vizuális gondolatkísérleteihez, amelyeket üvegmozaikok formájában valósít meg. Az elemekre bontás, a dekonstrukció által a fotó médiumának dokumentarista jellege, valamint a képfragmentumokból felépülő új vizuális minőségek közötti feszültségre épít. 

Tarr legújabb sorozatának a kiállításon szereplő hét darabjában alkotói gyakorlatának vezérmotívumait vonultatja fel. A műveken fekete síkból, növényekből, az Értelmező Kéziszótárból álló motívumkincs egészül ki a művészt magát és korábbi műveit ábrázoló mozaikokkal. Először elemi részleteire bontja a művek alapjául szolgáló fotót, majd gondosan, szigorú kombinatorikus rendszer alapján újraépíti azokat önmaguk részleteinek megsokszorozásával. Az akt, mint az önreprezentáció legalapvetőbb formája, illetve további két mozaik esetében az alkotó személyes jelenléte egy fekete négyzet síkjával, valamint egy növény képével kapcsolódik össze. Az emberi testtel konfrontált mértani alakzat utalás a geometrikus absztrakció Tarr alkotói gyakorlatában visszatérő jelenlétére. A síknak az azonos, statikus elemek ismétléséből összeadódó elforgatása által a kompozíció dinamikussá válik, a mozgás, a változás érzetét kelti. Ezzel szemben az organikus, szerteágazó növény képe geometrikus rendbe „törik” a mozaik technika alapvetően mértani karaktere által. A fogalmak által kifejezhető statikus valóság felbomlik, majd újra épül az önmaga formakarakterére emlékeztető, de azzal mégsem azonos vizuális analízis során.

Tarr művészetében közel tíz éve különböző formákban köszön vissza az Értelmező Kéziszótár, mint a fogalmiság, a nyelvi alapú absztrakció enciklopedikus gyűjteménye. Az Értelmező Kéziszótár kötetei és felhasított lapjai a minket körülvevő jelenségek megértésére tett emberi erőfeszítés szimbólumaiként jelennek meg. Tarr mozaikjai egyszerre fejezik ki a megértés utáni vágyat, valamint fogadják el ennek lehetetlenségét a folyamatosan változó egyéni valóság hangsúlyozásával. Az Értelmező Kézszótár kubusaiból épített kollektív tudástár „emlékműve” a mozaikstruktúra által az egyéni valóság képi manifesztációjává válik. A szótár képe mellett annak tartalma is megjelenik. Tarr még éppen az értelmezhetőség határán bontja kontextus nélküli szavak és szótöredékek halmazára a könyv lapjait, körülfogva vele saját korábbi rajzait. A néhány évvel korábban, Berlinben készült absztrakt szénrajzok az alkotó lelkiállapotát tükröző „mentális portrékként”is értelmezhetőek. A felbontott fogalmak tartományába helyezett szellemi „pillanatfelvételek” a szubjektumon átszűrt valóság folyamatosan változó, az egyénre és környezetéhez fűződő kapcsolatára mégis mindig jellemző képei.

Tarr képtechnikájában Türk Péter szisztematikus képépítési technikája köszön vissza. Türk a hetvenes évek második felében talált rá a „képszövésre”, melyben a szemiotika és a strukturalizmus szellemében a képi elemek ismétlésével bontotta és építette újra fotómontázsait. Az alkalmazott eljárást illető egyezés ellenére azonban fontos különbség, hogy míg Türk számára elsősorban a vizuális információ módszertani megközelítése, addig Tarr esetében az egyéni jelentéstartományok kifejezhetősége a legfontosabb.