A kiállítás Szarka Péter (1964) a 2000-es évek során 3D modellező szoftverekkel létrehozott képeit állítja a fókuszba. Szarka életművének ezen szakasza, amelyet a 2004-es Sao Paulói Biennálés szereplése és a 2003-as Műcsarnokban megrendezett Puha Bomba című önálló kiállítása fémjelez, már lezárult, azonban alkotásai közel két évtized távlatából szemlélve ugyanolyan frissek ma is, mint keletkezésükkor.  Mi több, Szarka művészeti programjának főbb pontjai, úgy, mint a művészi kifejezésmód személytelensége és a trash esztétika tudatos használata, azóta egy fiatalabb művészgeneráció érdeklődését is meghatározza. Szarka Péter egy 2002-es interjújában így fogalmazott: „amivel én foglalkozom, az jelen pillanatban teljesen a senkiföldje.” Mára azonban a kortárs művészeti diskurzus beérte Szarka Péter úttörő műveit, amik továbbra is nyitottak egy új recepció és értelmezés számára.

Szarka Péter az Újlak csoport alapító tagjaként vált ismertté a rendszerváltás idején, amikor is a festészet és az installáció műfajait ötvöző alkotásokat hozott létre. Szarka festészeti identitása egész eddigi pályáját végigkísérte, kezdve az Újlakos korszaktól egészen máig, amikor is előszeretettel dolgozik színes műanyagokkal. Szarka művészeti programját a 2000-es években is festészetként definiálta, még akkor is, ha technológiai, vagy mediális értelemben elrugaszkodott a festészet klasszikus eszközeitől, annál is inkább, mert a kiállításán látható műveit is fotótechnikai eljárással hozta létre.

A kiállítás kapcsán fontos leszögezni, hogy Szarka Péter esztétikai érdeklődésének a középpontjában soha nem a technológia volt. A művek bár lehet, hogy a kilencvenes évek elektronika-mámorának összefonódásából fogantak, Szarka soha nem egy optimista, utópikus jövőkép vizuális megfogalmazására törekedett. A művész olvasatában alkotásai egy már 20 éve is anakronisztikusnak számító jövőképet mutattak be. Szarka tudatosan játszott rá arra, hogy az általa használt 3D modellező szoftverek vizualitása már a maguk idejében is egy időkapszula hatását keltették, amibe a múltban elképzelt jövő képét zárták. Szarka művészetének azóta is domináns kérdésfelvetései közé tartozik az, hogy műveiben a múltban elképzelt jövővel konfrontálja a jelent.

A kiállítás egy ösztönös mini-retrospektív logikája szerint épül fel, több korábban együtt be nem mutatott művet, sorozatot vonultat fel, de nem törekszik a teljességre. A galéria előterében kapnak helyet Szarka legkorábbi 3D modellezéssel létrehozott lambda printjei a 2001-es Fear of the Blue Planet 1.-2. és a 2002-es Tavaszi Hóolvadás. Mindhárom disztopikus mű az emberi civilizáció mulandóságát villantja fel, egy megrongált temető és emberi koponyák képein keresztül.

A galériatérben Szarka olyan ikonikus sorozatainak egyes darabjai kapnak helyet, mint a Lázadók Szobrai, vagy a Politika és Turizmus. Ezek egészülnek ki a Sao Paulói Biennálén szerepelt Cold Sun Statue Park sorozat darabjaival és más olyan művekkel is, amik egy kibogozhatatlan, rejtélyes és abszurd narratív eseményt mutatnak be egy erős építészeti keretben. Ezen művek kapcsán  szembetűnő igazán, hogy a művész az emberalakokat is egyre inkább eltárgyiasította és fémszoborként jelenítette meg. Az emlékművekké avanzsált emberek is egyre inkább a múlthoz kezdtek kötődni Szarka univerzumában.

Szarka Péter műsorozatai kapcsán enigmatikus, összefüggő jeleneteket hozott létre, amiknek ismétlődő szereplői és helyszínei voltak. A repetíciónak fontos szerepe volt, ugyanis ez még inkább erősítette a művek szerialitását. A 3D modellező szoftverek kezdetlegességeiből fakadó digitális hibák sokszor váratlanul expresszív festői hatásokat eredményeztek Szarka képein, a programok ezen low-tech hibái inspirálták leginkább Szarka festői képzeletét. A Bryce és Poser programok használatának volt még egy fontos aspektusa, működésük ugyanis a fény pontos szimulálásán alapult, az árnyékokat például a modellezett tereptárgyak úgy vetették akár a valóságban. A szoftverek ezen tulajdonsága indokolta a művek digitális fotóként történő levilágítását is a művész számára.  

Szarka Péter 3D modellezéssel létrehozott műveiből 2003-ban rendezett először önálló kiállítást az acb Galéria, amit a Csütörtök 13 és az I, printer című kiállítások követtek a későbbiek során. Szarka legutóbbi önálló kiállítása 2017-ben volt a Trafó Galériában, de korábban állított már ki intézményes keretek között a Műcsarnokban, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben, a Szombathelyi Képtárban, a Liget Galériában és a Ludwig Múzeumban, valamint a debreceni MODEMben. Szarka részt vett a 2004-es Sao Paulói Biennálén és a frankfurti Schirn Kunsthalle csoportos kiállításán is. Az Újlak Csoporttal pedig kiállított a New York-i Art in Generalban, a Museum of Contemporary Art Chicago-ban és a Philadelphia Institute of Contemporary Art-ban.

A kiállítás az NKA támogatásával valósult meg.