Ujj Zsuzsi első, acb Galériában rendezett önálló kiállítása sokrétű és széleskörű válogatást mutat be az alkotó fotográfiai alkotásaiból, igyekezve feltárni és bemutatni az összefüggéseket, kapcsolatokat az életművet alkotó sorozatok között. Ujj Zsuzsi a munkáiban – a nyolcvanas éveket nagyrészt meghatározó „új hullám”- ra jellemző módon – a költészet, a dalszövegek, a zene, valamint a képzőművészet szoros egységet alkot egymással. A kiállítás címe, illetve a fotográfiák között elhelyezett mozgóképes anyagok is ezeket a kapcsolatokat húzzák alá, és rendelik egymás mellé Ujj Zsuzsi munkásságának költői, énekesi és képzőművészeti aspektusait. Ezeket a területeket az erőteljes képalkotási készség, vizuális kifejezőerő és az ironikus, groteszk humorral gyakran átszőtt melankolikus hangulatok maradandó átadásának képessége köti össze. 

A szövegekben uralkodó személyes indíttatás, az intim-privát atmoszféra meghatározta Ujj Zsuzsi fotómunkáit, amelyeknek létrejötte elválaszthatatlan egy kibontakozóban lévő szerelmi háromszög élményétől. Ennek az alkotómunkának a „kezdeteként” ismert 1985-ös dátum a legfrissebb információknak köszönhetően egyre biztosabban tolható egy évvel későbbre, 1986-ra, még egy évvel rövidebbé téve a fotózással töltött időszakot Ujj Zsuzsi pályáján. Ebben az évben utazott el Halas István fotográfus Párizsba, Ujj Zsuzsi pedig oda kezdte küldeni neki, akkori szerelmének, az első fotóit.  Ez az időpontbeli eltolódás csak még erőteljesebbé teszi az utolsó – és a kiállításon is szereplő –, Körbe I-IV. című sorozat elkészüléséig, 1991-ig tartó mindössze 5-6 év kreatív tevékenységének intenzitását.  Ebben az időszakban a formális képzésben sosem részesült alkotó a magyar képzőművészeti fotóhasználat különleges, női szerepmintákkal, tapasztalatokkal foglalkozó életművét hozta létre, amelyben a sebezhetőség, a csábítás és önfeltárás különböző toposzait, módjait és formáit vonultatta fel, kompozíciói, gesztusai nyomán különféle viselkedésminták telítődnek új tartalommal. A megtervezett és beállított, saját, hol a női testtapasztalatot, hol az androgün jelleget hangsúlyozó testfestéssel, kellékekkel gyakran „ellátott” testét médiumként használó fekete-fehér fotói kapcsán – és egyúttal magyar alkotó műveivel is összefüggésben – John P. Jacob amerikai kurátor használta elsőként a „gender reprezentáció” fogalmát az általa szervezett, és Halas István, Ujj Zsuzsi és Várnagy Tibor munkáit felvonultató amerikai kiállítás kísérőszövegében (1989). A minták és modellek között találjuk Hajas Tibor performanszművészetének, Vető János fotóperformanszainak élményét, de – ahogy Oltai Kata Ujj Zsuzsiról szóló tanulmányában, illetve a művésszel készült interjújában is olvasható – Szilágyi Lenke néhány, fragmentált női testeket ábrázoló felvételét is, amelyekkel korabeli kiállításokon találkozott az alkotó.

Ujj Zsuzsi az acb tereiben debütáló kiállítása az első, pöttyös testfestéssel ellátott Partvisos ̶  és Sarkos képektől az életművet lezáró Körbe-széria lapjaiig mutat be egy szélesebb, ma már jól ismert Ujj Zsuzsi-műveket és korábban sosem kiállított darabokat átfogó válogatást. Ebben a szelekcióban és rendezésben a motivikus ismétlődések, tárgyak (különösen a tükör vagy a fólia különféle használata) iránti figyelem, a közeli és távoli képkivágások váltakozásának narratív ereje is szerephez jut. Az egyetlen kivétellel (Tojásos, 1986/2023) vintagekópiákból álló kiállításon helyet kaptak az alkotó védjegyévé vált „elkeményített”, szinte grafikai hatást keltő, reprezentatív művek (az egykor Amerikában is bemutatott, ötdarabos sorozat, köztük a jól ismert Esküvőssel, de a ritkán kiállított Szülőssel is), ám a válogatásban szerepelnek a kemény és tónusos variációkat egyaránt felvonultató Öles, Repülős és a Fóliás-sorozatok (1986) tagjai, a leghíresebb Ujj Zsuzsi-művé vált  Trónusos és „párdarabja”, az említett Tojásos,  áttűnéseket, sokszorozódásokat használó, ruhás önarckép-variációk, a Hajas Tibor műveivel tagadhatatlan kapcsolatban álló Kvarcos-széria egyik darabja, illetve az erős elbeszélő erővel bíró Öcsis-sorozat tagjai is a Torzók I-III. tanulmányai mellett.

A kísérletező műfajoknak és az „alternatív” képzőművészeti fotónak otthont adó budapesti Liget Galéria körébe tartozva a fotó médiumának választása magától értetődőnek bizonyult az akkor már az írással évek óta foglalkozó és a filmművészet iránt különös figyelemmel viseltető fiatal alkotó számára. Várnagy Tibor kurátori munkája és az általa vezetett Liget biztosította Ujj Zsuzsi számára az első kiállításokat, illetve a galéria networkjének köszönhetően a nemzetközi bemutatkozási lehetőségeket is. Ujj Zsuzsi fotói, pontosabban azok rétegzettsége és sokfélesége, sorozatainak száma mégis, talán éppen a képzőművészet nyelvét rövid ideig használó időszaknak köszönhetően, sokáig a szakmai közönségen belül is csupán egy szűk kör számára voltak ismertek.  Ennek hazai és nemzetközi (újra)felfedezésében, amelyben a MissionArt Galéria tevékenysége alapvető jelentőségűnek bizonyult, mérföldkőnek minősülő esemény volt az alkotó szereplése a Gender Check c. kiállításon (2009), valamint a Bigger Splash: Painting After Performance Art (Tate Modern, London, 2012) c. kiállításra való meghívása. 2021-től Ujj Zsuzsi életművét az acb Galéria gondozza, és ilyen minőségben működött közre a veszprémi Várgaléria Ujj Zsuzsi: Self timer c. kiállításának megszervezésében 2021-ben, majd ugyanebben az évben a Liget Galéria Ujj Zsuzsi: Első füzet című kiállításában, illetve Ujj Zsuzsi műveinek New York-i és Los Angeles-i bemutatóiban a James Danziger Galleryvel együttműködve.

Ujj Zsuzsi szemléletmódjában az irodalom és a zene szeretete mellett kiemelkedő szerep jut a mozgóképes gondolkodásnak is – az alkotó dolgozott is a Balázs Béla Stúdióban, Forgács Péter Privát Magyarország archívumában, valamint a Fekete Doboz Alapítványnál is. A történetmesélés módjában, illetve a filmstillekre emlékeztető beállítások alkalmazásában ennek az érdeklődésnek a nyomait lehet felfedezni. Miután a fényképezőgépet szó szerint mikrofonra cserélte a kilencvenes évek elején, a Csókolom zenekar alapítótagjaként, énekeseként és szövegírójaként a magyar alternatív zenei élet meghatározó alakjává vált. Az utóbbi évtizedben Darvas Kristóf zongoristával duóban is dolgozik.

A kiállításon szerepeltetett mozgóképek: az Ujj Zsuzsi Liget Galériában, 1987 novemberében rendezett Első kiállításának zárónapján rögzített koncert felvétele, illetve az alkotó fotómunkáiból készült és a Csókolom zenéjével összehangolt, alkotói statementtel kiegészített, kísérleti filmbe hajló szelekció (Zsuzsiszelet / Csokoládébevonat nélkül, 1997). Bemutatunk  egy kifejezetten a kiállításra készült videót (készítők: Balázs Kata, koncepció, interjúk, szerkesztés; Simon Zsuzsanna, kamera, vágás; Sipos Dániel, fordítás), amely gazdag archív fotóanyag felvonultatása mellett az alkotón kívül azokat a szereplőket is megszólaltatja, akiknek kulcsszerepe volt Ujj Zsuzsi fotográfiai tevékenységében – azaz Mátyási Sándor szociológust, Ujj Zsuzsi egykori férjét, Halas István fotográfust, Ujj Zsuzsi egykori szerelmét és segítőjét, a Liget Galériát 1983 és 2022 között vezető vezető Várnagy Tibort.

A kiállítás a Budapest Photo Festival programsorozatának része. 

Falfestés: Borsos János