Rendez/etlen

Az acb Galéria legújabb csoportos kiállítása három generációnyi közép-európai női művész munkáiból mutat be válogatást az 1960-as évek végétől napjainkig. A különböző hangok egyesítését lehetővé tevő koncepció két fő tematikus pillér, a Rend és a Rendetlenség, az ezek közötti átjárhatóság művészi potenciálja és átalakító ereje köré épül. E két tematikus fókuszon kereszül olyan női művészek konceptuális, kísérleti gyakorlatai kerülnek feltárásra, akik a társadalmi keretek és a megszokott női szerepek határaival szembesülve saját alkotói énükre fókuszálnak, és ezen keresztül különféle mediális és széleskörű vizuális válaszokat dolgoznak ki. A sokszólamú kiállítás – többek között – olyan művészek alkotásait mutatja be, mint Agnes Denes, Ladik Katalin, Ujj Zsuzsi, Szilvitzky Margit, Kuchta Klára, Vida Judit, Eperjesi Ágnes, Tarr Hajnalka, Győri Andrea Éva, Süveges Rita, Keresztes Zsófia, Koleszár Stella, Selma Selman és Kiss Fruzsina.

Bár Agnes Denes, Szilvitzky Margit, Gecser Lujza, Vida Judit, Süveges Rita, Ember Sári, Keresztes Zsófia és Antalka Zsófia munkáit első látásra a rend, arány és harmónia érzését közvetítik, a nyugodt felszín mögül gyakran a feszültség változatos alakzatai sejlenek fel, amely hol melankolikus vagy kihívó, hol pedig játékos, szellemes vagy éppen várakozással teli formákban, így például textil- és szálművészeti (fiber art), papír- vagy épp mozaikalapú médiumokban öltenek testes. A konceptuális környezeti művészet úttörőjeként Agnes Denes játékos technikai rajzában mechanikus képeket és képzeletbeli szövegeket ötvöz egymással, ezen keresztül pedig az emberi szexualitás működésmódját viszi színre. Mielőtt Szilvitzky Margit a 70-es években különféle vászonhajtogatási eljárásokon keresztül a négyzet sík- és térbeli potenciáljára összpontosító szigorú, következetes geometriai program felé fordult volna, korai időszakában színes, organikus, nőies, érzéki, egyértelmű testi utalásokat tartalmazó formákat alkotott. Gecser Lujza a textilművészet médiumán belül már 1968-ban az absztrakció és a gesztusok felszabadításának irányába fordult, így dinamikus alkotásai a festészet és a szövés technikái közötti határok felszámolásával kísérleteztek. Vida Judit posztmodern objektje a porcelán és fém anyagait ötvözve a dekonstruált kerámia művészet megtestesítője, amely egyfajta stilizált űrhajó és a bolygórendszer közötti hibrid alkotásként lebeg az űrben. Süveges Rita bársonyfestményei ellentétes minőségekre épülnek; képein a hideg, fémes, idegen konstrukciókat és képzeletbeli tereket sötét színek és puha bársonyos felület burkolja, amelyek a jövőről és a technológiáról alkotott kortárs fantáziáinkat kérdőjelezi meg. Ember Sári az elmúlt években különböző médiumokon keresztül az emberi arc univerzális szerkezetét és absztrakt határait kutatta. Textilarcai azonban egyúttal nyugtalan energiát is hordoznak, amelyek így az érzelmi kifejezés problémáját kapcsolja a Rend és Rendetlenség témaköréhez. Hasonlóan Keresztes Zsófia organikus mozaikszobraihoz, amelyekben az átalakító feszültséget a lágy formák, pasztellszínek és a mozaik merevsége közötti ellentét hozza létre. Antalka Zsófia üveggyöngy szerkezetei a visszafogott düh és korlátozott kitörés érzését keltik, felidézve a vörösen izzó és a hidegen megszilárdult láva vulkanikus színeit.

Ladik Katalin, Kuchta Klára, Ujj Zsuzsi, Eperjesi Ágnes, Tarr Hajnalka, Győri Andrea Éva, Selma Selman, Koleszár Stella és Kiss Fruzsina munkái a hagyományos médiumokon túllépve a női energiát, testet, annak képét, intimitását, szerepsztereotípiáit, átalakító erőit és rémálmait állítják középpontba, hogy lebontsák a társadalom által a nőkre kényszerített merev kereteket. Ladik Katalin, Ujj Zsuzsi és Kuchta Klára 1970-es és 1980-as évekbeli történeti (fotó)performanszai a szépség, a nemi identitás és a viselkedési elvárások – például a csendes és nőies magatartás –, valamint a női léthez inherensen kapcsolódó sztereotípiák – szerető, feleség, anya – megkérdőjelezését, egyúttal pedig az érzéki, testi és ösztönös alkotói erőt célozzák meg. Hasonló szellemben készültek Eperjesi Ágnes (1964–) foto- és kemogramjai, amelyek az 1980-as és 1990-es évek kameranélküli kísérleti fotográfiájának egyik legjelentősebb képviselőjévé emelték alkotójukat. Győri Andrea Éva (1983–2022) és Selma Selman (1991–) – olykor performatív jellegű – rajzai és festményei a szorongás, félelem, betegség, testi fájdalom és kétségbeesés kifejezéseként, katartikus levezetéseként és stratégiai vizualizációiként jöttek létre. Koleszár Stella kollázsai és fúvott üvegművei is magukban hordozzák azt a tomboló tüzet és viharos szellemiséget, amelyek gyakran társadalmi és személyes szinten is elnyomásra vagy korlátozásra kerülnek. Tarr Hajnalka az utóbbi években kerámiaművészeti alkotásokkal bővítette gyakorlatát; kompozíciói szédítő komplexitást és gazdag, mozaikszerű struktúrákat tárnak fel, amelyekben minden elem logikus kapcsolódásokon keresztül alkot rendszert. Végül, Kiss Fruzsina legújabb festményei a felületek és rétegek, textúrák konfrontációjával foglalkoznak, így számolva fel az egyetemi évei alatt készített fotók és jelenlegi festői gyakorlata közötti határokat.