Pauer Gyula

PSZEUDO festmények

Helyszín: acb Galéria
Dátum: 2021. szept. 17. – okt. 29.
Leírás

Pauer Gyula (1941-2012) első, az acb Galériában megrendezett önálló kiállításának fókuszában pszeudofestészeti programja áll. A festészet élete utolsó évtizedében teljesedett ki: a korai pszeudo festészeti kísérleteken túl, az 1990-es évek közepére vált igazán fajsúlyos műfajjá Pauer életművében, ekkortól hozott létre programszerűen festményeket is. Az acb kiállításán szereplő művek zöme is a 2005-ös, a Műcsarnokban megrendezett retrospektív kiállítása után keletkezett. Nem túlzás azt állítani, hogy a nagyközönség számára mindezidáig ez a Pauer életmű legkevésbé ismert része.

Pauer művészi programját 1970-es Pszeudo manifesztója alapozta meg, ami közös nevezőre hozta a konceptuális művészetet és a szobrászat érzéki karakterét munkásságában. Festészete is a Pszeudo alapfelvetéseihez nyúl vissza egy új médium keretén belül. Pauer festékszóróval létrehozott festményei, akárcsak korábbi, főként a szobrászat perspektívájából értelmezhető művei, a plasztika és a kétdimenzionalitás, valamint a fény-árnyék viszonyokat helyezik a középpontba. Képei  ̶  a művész intenciója szerint  ̶  érzelemmentesek és nem alanyiak, ugyanakkor lírai színválasztásai mégis asszociatív, szubjektív érzelmeket generálhatnak a befogadóban. A művész maga így ír 2007-ben új műveiről: „Ezek nem absztrakt képek, nem is elvont jelentéssel bírnak, nem leírók, nem epikus képek, nincs történetük, a történetük elmúlt már. Elemi erővel a fény és az árnyék, valamint a színek segítségével pillanatokat ábrázolnak (…) radikális festményeknek is mondhatnám őket, mert semmilyen más céljuk nincs, mint az, hogy képek. A festészetnek, mint olyannak a gyökeréig hatolnak és rákényszerítik a nézőt, hogy értelmezze őket, ez az interaktivitásuk. Nem ábrázolnak mást, mint azt, hogy festmények. A pszeudo-technikának, az aerografikának a monokronitását hordozzák ezek a fényt behelyettesítő színek és a fény hiányát megjelenítő árnyékok.”

A 2000-es években született művek bemutatása mellett az acb Galéria kiállítása néhány alkotáson keresztül kisebb léptékű történeti visszatekintést is igyekszik nyújtani Pauer pszeudofestészet irányába tett első kísérleteiről. Szőke Annamária, Pauer monográfusa többek között a kiállításon is látható 1980-as Őszi Variációk három lapjára vezeti vissza a pszeudo festészet programját. Ezen túl a kiállításon látható egy még korábbra, az 1970-es évekre datált pszeudo lap is.

Pauer Gyula a Szürenon csoport tagjaként kezdte művészeti pályáját az 1960-as évek végén. Korai nagyléptékű művei, a Villányi pszeudo relief, A híres nagyatádi pszeudo fa és a Nagyatádon felállított 131 táblás Tüntetőtábla-erdő, főként dokumentációk és rekonstrukciók formájában maradtak fent az utókor számára. Pauer mindmáig legismertebb budapesti köztéri műve a Can Togay-jal közös Cipők a Duna-parton Holocaust-emlékmű. Színházi és filmes díszlet-, illetve  látványtervezői munkássága is rendkívül kiterjedt és összefügg pszeudo-programjával. A Kaposvári Színház ikonikus időszakában, az 1970-es években Zsámbéki Gáborral, Ascher Tamással és Gothár Péterrel dolgozott együtt, filmes munkái közül kiemelkednek kooperációi Tarr Bélával (Kárhozat, Sátántangó) és Bereményi Gézával (Eldorádó). A Munkácsy- és Kossuth-díjas művész művei megtalálhatók többek között a bécsi MUMOK, a Magyar Nemzeti Galéria, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében.

Mutass többet