Altorjay Gábor

Welt ohne Herz

Helyszín: acb Galéria, acb Attachment
Dátum: 2015. márc. 06. – ápr. 16.
Leírás

A kiállítást megnyitja Prof. Dr. Harald Falckenberg, a Hamburg-harburgi Sammlung Falckenberg alapítója és tulajdonosa.

Kurátor: Kürti Emese

Az első happening (Az ebéd. In memoriam Batu kán, 1966) megrendezésével  Magyarországon is megjelent az akcionizmus gyakorlata, amely – mai távlatból szinte fölmérhetetlen – elméleti és gyakorlati paradigmaváltást jelentett a festészet dominanciájára épülő, 1956 utáni művészetben. A happening egyik szervezője és résztvevője, Altorjay Gábor költő a hagyományos művészeti intézményrendszeren kívül, a modernizmus valamennyi alakváltozatát elvetve, közvetlenül a nemzetközi kortárs művészetbe akart bekapcsolódni, amikor a happening és a fluxus „kelet-európai” variánsának a létrehozására törekedett. Ennek a nemzetközi szinkronitásnak a tudatában, közvetlenül a happening megrendezése után levélben fölvette a kapcsolatot a kortárs akcionizmus képviselőivel, Wolf Vostellal, Dick Higgins-szel és a cseh teoretikus Jindřich Chalupecký-vel. Az első akciók megrendezését követően azonban, a happening-jelenségtől ideges kultúrpolitika rendőri apparátusának nyomására, 1967 őszén Altorjay Nyugat-Németországba emigrált, így több terve – az első fluxuskoncerté is -, megvalósulatlan maradt.

Németországban Altorjay Gábor azonnal és szervesen bekapcsolódott a leginkább Wolf Vostell nevével jelzett avantgárd akcionista mozgalomba. Miután megismerkedett a Hans Sohm műgyűjtő körébe tartozó művészekkel, számos közös akcióban vett részt Jörg Immendorffal és tanítványaival, valamint Bazon Brock-kal, Mauricio Kagellal, Joseph Beuys-szal és másokkal. 1968-ban csatlakozott a Vostell által alapított Kombinat 1 nevű kommunához és kiállítóhelyhez, melyeknek társadalom- és intézménykritikus működését 1968 szélesebb eseménytörténete határozta meg. Altorjay 1967 és 1970 között megvalósult képversei, akciói és objektjei ennek a kontextusnak megfelelően a művészet kanonikus intézményei (documenta, kölni vásár) és a társadalom kapitalista berendezkedése elleni, 68-as kritikai lendületet hordozzák.

Az acb Galéria kiállítása Altorjay Gábor Magyarországon még be nem mutatott, 1967 utáni szubverzív műveiből nyújt, a mai kortárs művészet kritikai tendenciái számára is jól reflektálható válogatást, a mellett hogy nem titkolt célja a művek és az életmű folyamatszerű újrapozicionálása a művészettörténeti kánonokban. Altorjay németországi tevékenysége szervesen következett a fluxushoz való kapcsolódás magyarországi gyakorlatából, ami a folytonosságot jelezve, egyes művek (pl. Sakk befőtt, Kényelmetlen) reciklálását is jelentette az új környezetben. A magyarországi elszigeteltségből való kiszakadás, az eleven, működő kortársi közeg inspirációja ugyanakkor egy új nyelv kialakulásával járt együtt, amely a technikai eszközök használata és a politikai szimbólumok kisajátítása mellett a politikai akciók eszköztárát emelte be a művekbe. Erre a működésre nyújt példát a kiállításra rekonstruált, 1970-as Elektrosokk automata, a „politische kunst” tendenciájába tartozó environmentje.

Stuttgartban és Kölnben Altorjay gyorsan adaptálódott a művészet és a politikai cselekvés közötti határokat elmosó 1968-as programhoz, amely köré a műveket válogattuk. Erről árulkodik a La Strada című objekt és fotó (a hozzá tartozó filmfelvétellel együtt), amely egy politikai tiltakozó akció során keletkezett, ahol a citromdarab eredetileg a rendőrségi könnygáz semlegesítésére szolgált. Vagy az első németországi kiállítására (1968) készült kis objektek, mint a kritikai marxizmus korabeli diskurzusaira reflektáló Anti-Apotheke Bakunyin. A lépték- és kontextusváltás ellenére ugyanakkor Altorjay nem feledkezhetett meg a mindent meghatározó, hidegháborús nagyhatalmi rivalizálásról, amelyben a felek azonos mértékű repressziója, gazdasági és kulturális területen folytatott harca érvényesül. Plakátján az amerikai és a szovjet szimbólumok szintézise – bár előre nem látott módon – a jelenben új kritikai hangsúlyokkal bővül.

 „Meeting Marta Minujin 2 - Sight Seeing For Bags & Popbath” című, a kiállításhoz kapcsolódó dokumentumfilmek világpremiere az acb Attachmentben lesz látható a megnyitó napján, 20:00 órakor.

____

Prof. Dr. Harald Falckenberg német műgyűjtő, a Hamburg-Harburgi Sammlung Falckenberg alapítója és tulajdonosa. A Falckenberg Gyűjtemény 2,000 kortárs műalkotást tudhat magáénak, és az elmúlt 30 év német és amerikai kortárs művészetre fektet hangsúlyt. Falckenberg gyűjteménye 2009-ben az Art Cologne Prize szakmai elismerésében részesült.

Mutass többet