A magyarországi underground és avantgárd történetének egyik izgalmas megközelítésmódja, ha nem a jellemzően domináns és a belső kánont meghatározó férfi szereplők, hanem a marginálisabb, visszahúzódóbb, de mégis mindenhol jelenlévő egykori – ámbár ugyancsak férfias - árnyalakok felől mutatjuk be. A valamikori budapesti „második nyilvánosság” művészeti és éjszakai életének becenéven emlegetett figurái, mint például Lisziák Elek Lexi, Gémes János Dixi vagy Csömöri István Csöme szabálytalan, a rendszer számára provokatív, nonkonform életmódja vagy éppenséggel a hatalmat negligáló performatív viselkedése máig emlékezetes a kortársak szerint. Hármójuk közül Csöme szerepe talán a legenigmatikusabb és a legkevésbé ismert a nagyközönség előtt, éppen ezért válik most egy kiállítás koncepciójának kiinduló motívumává.

Vető János barátsága a fiatal „szürrealista” festővel és szobrásszal tizenöt éves korában kezdődött. Az akkor 13 éves Csöme a Molnár Farkas által tervezett budapesti Szentföld templom egyik munkáslakásában lakott. Vető egyik későbbi fotóján Csöme ebben a „varázsos” kertben, a házuk egyik ablakmélyedésében és a korszak jellegzetes szubkulturális reprezentációjának megfelelően hosszú hajjal, kócosan, mosolyogva áll. Máskor egy hatrészes fotósorozat képein kitörő örömmel rohan az utca lejtőjén, míg ki nem rohan a képből. Vető számos, gyakran szekvenciákból álló (akkoriban Jürgen Klauke és Urs Lüthi fotográfiáiból inspirálódó) experimentális portréfotót készített barátjáról a hetvenes években, amelyek nem egyszerű személyiséganalízisek, vagy leképezések, hanem sokkal inkább beavatkozások, és azok kompilációi. „A kép kedvéért, mondja Vető János, bele kell nyúlnom a valóságba. Utálom az ellesett pillanatokat”. A kamera nem leskelődik. A kamerának foglalkoztatnia kell a tárgyát. A fotózás: akció.”[1]

Vető és Csöme kapcsolata ebben az akcionista alapszituációban egy közösségi formáció (Kommunart néven, Bonta Zoltán BZ operatőrrel) létrehozásával alakult fluxus-szellemű együttműködéssé, ahol a fotó, a térintervenció, a film, a művészkönyv médiumainak dominanciája jelezte az experimentális gondolkodás magyarországi terjedését. Ezzel párhuzamosan Vető János egyéni fotográfusi működésében Csöme láthatatlan technikai segítőként volt jelen, aki megtervezte és megvalósította valamennyi kiállítási installációját. Az ifjúsági klubok, művelődési házak, alkalomszerű terek kiállítások rendezésére alig alkalmas infrastrukturális körülményei között egy korszerű display kialakítására törekedett, ahol az installálás módja összhangban volt a fotók szellemiségével. Vető Bercsényi klubban rendezett, úgynevezett spárgakiállítása valójában egy teret betöltő environment volt, ahol a felépítmény belsején végighúzódó sávban a fotók, a doboz külső felületén pedig a látogatói recepció, a szabad véleménnyilvánítás kapott teret és lehetőséget. Így a fotó-environment intermedialitása a nézőt igénybevevő akciótérként realizálódott.

Csömöri Istvánt Vető János mutatta be másik barátjának, Hajas Tibornak. Kevéssé ismert, hogy a Hajas-performanszok Vető által készített felvételeit, amelyeket gyakran közös válogatás, majd Hajas autorizálása követett, végül Csöme ragasztotta kartonra, és készítette el a végső tablóformátumot. Az elbeszélések szerint Hajas, a rendkívül kritikus, élesen és pontosan fogalmazó költő és performer kevés „spontán” barátot fogadott el. Vető erősen emocionális, rendkívül személyes felvételein a képválogatás derűs társasági esemény, ahol Hajas dramatikus aurája jelentősen árnyalódik. A jelen és a fotós erősen involvált szerepe felől nézve természetesen a hiány és a tragikum határozza meg Vető képeinek emocionális oldalát akkor, amikor a Hajas-műteremben dolgozó Csömét, vagy a közösen létrehozott művekkel teli, üres műtermet (mint privát emlékmű-teret) ábrázolja. Hajas tragikus balesete előtt készült utolsó felvételén 1980-ban, a makói művésztelepről való indulás előtt ugyancsak Csöme (és Károlyi Zsigmond) társaságában jelenik meg.

Hármójuk együttműködésének szimbolikus pontja Hajas Tibor egyik utolsó és a kiállítás címét kölcsönző Virrasztás című performansza, mely 1980. május 18-án, a Bercsényi Klubban valósult meg. A két asszisztens Csöme és Vető János volt. A minden életfunkciót megszüntető, rövid hatóidejű altató beadását követően a forgatókönyvnek megfelelően ők ketten mosták föl a padló vizét Hajas eszméletlen testével. Vető Hajas akaratával szembefordulva, az utolsó pillanatban feszültségmentesítette a vizet, a performansz drámaiságához mégis hozzájárult kettejük személyes felelőssége, mely a test radikális kiszolgáltatottságából eredt. A performansz Zátonyi Tibor és Szerencsés János által készített fotóit Vető János slideshow-ba rendezte, amelyet most az eredeti performansz hangfelvételével együtt mutatunk be.

A Hajas-kultusz kérdése ennek a kiállításnak a diskurzusában valamennyi érzékeny momentumával együtt sem megkerülhető, noha, hangsúlyozzuk, a válogatás fókuszában nem Hajas Tibor műve és személye áll. Vető János maga évtizedek óta ápolója ennek a kultusznak, ugyanakkor negyven év elteltével fontosnak és időszerűnek gondoljuk kettejük együttműködésének kritikai vizsgálatát is, ebben a léptékben legalább a fölvetés szintjén. A különféle okokból kialakult, hierarchikus historizálás némiképp háttérbe szorította Vető kezdeményezői, asszisztensi és fotográfusi funkcióit, amelyeket a neoavantgárd fotográfia kortársi teóriáinak ezen irányú aktualitását is figyelembe véve a jövőben újra kell értelmeznünk. A Hajas-életmű kritikai újraírásának fontos és megkerülhetetlen momentuma a fotográfusi interpretáció dokumentáción túlmutató helyének és szerepének megtalálása a performatív aktusban.

Ehhez a feladathoz is igyekszik hozzátenni a Virrasztás című kiállítás, mely a 2012-ben elhunyt Csömöri István Csömére való emlékezésnek, az elsüllyedt undergroundhoz való hozzáférés lehetőségének/lehetetlenségének, és a kritikai művészettörténeti diskurzusok interveniáló igényének a közös kísérlete. A kiállításon látható felvételek többsége – melyeknek bemutatási módja tudatosan rezonál a Csöme-féle installációk rendhagyó szellemiségével - Vető János archívumából most először válik láthatóvá a közönség előtt.

Kurátor: Kürti Emese

Asszisztens: Adamik Luca