Anselm Reyle (1970) első magyarországi bemutatkozó önálló kiállítását az acb Galéria rendezi. A berlini és német művészeti szcénát az 1990-es évek végétől meghatározó képzőművész védjegyévé gyűrt tükörfólia képei és plexiobjektjei váltak, amik a fiatalabb generáció olyan művészeit is inspirálják, mint a galéria által képviselt Nemes Márton. Reyle művészetének egyik alapkérdése, kutatási területe az, hogy hol húzódik a leheletfinom határ a művészet és a giccs területe között. Reyle gyűrt fóliaképei amellett, hogy egyértelmű dialógust folytatnak le a fogyasztói társadalom csomagolásfétisével, a sérülékenység, múlandóság, átmenetiség bravúrós rögzítései is. 

Az acb-ben megrendezésre kerülő kiállítás nagyon intenzív, totális vizuális élményt nyújt már csak a galériatér minden felületét beborító tapétainstalláció miatt is. Reyle fóliaműveivel az első művészek között volt, aki ráérzett társadalmunk és nyilvánosságunk egyre inkább énközpontúvá válására. A tükröződő felületű fólia és pleximűveinek meta-terébe már a kétezres évek fordulóján beférkőzött a tükörképünk, ami kikövetelte magának a közösségi média kultúra újabb és újabb fordulatait az elmúlt évtizedekben.  

Reyle a gyűrt tükörfólia tapétán keresztül instrumentalizálja a galéria terében beskatulyázhatatlan művészetének teljes arzenálját, a festészeten át, a kerámián keresztül neon objektekig, installációkig. Reyle az absztrakcióból kiinduló művészete és talált tárgyai is reflektálnak a modernizmus társadalmunkban betöltött szerepére, a művész pedig egyaránt táplálkozik a német művészet olyan klasszikusaiból, mint Polke, vagy Richter, de alkotásai ugyanúgy vizsgálják a divat, a kirakatrendezés és a művészet határmezsgyéjét is. A művész nem csak érzéki, hanem konceptuális művészeti eszközökkel is operál művei hátterében. Talált tárgyakat, urbanisztikai élményeket is beemel művészetébe, neon dobozait például a hamburgi Reeperbahn közelében található vörös lámpás negyed kirakatai inspirálták. 

Más művei viszonylatában talán kevesebb publicitást kaptak rendhagyó kerámiái, amiknek klasszikus struktúráit mintha belülről feszítene szét dinamikájuk. Reyle kerámiáit szinte festményként kezeli, ezek felületét festészeti eszköztárával dolgozza meg, és az égetett mázak nyújtotta esztétikai élményben is képes megidézni táblaképeit. Művészete alapvető reflexióélményét pedig a kerámia különleges tükörré csiszolt fémposztamense biztosítja. Reyle számos intenzív, túlszaturált neonszínt és műanyagérzetet is aktivizáló festményével is találkozhatnak a látogatók az acb-ben megrendezett kiállításán.