Manual Focus

A mind több nemzetközi figyelmet kapó cseh Zbynek Sedlecky és a magyar kortársművészeti szcénában egyedi stílusáról és technikájáról jól ismert Barakonyi Zsombor  közös kiállításán a nagyváros elevenedik meg. A két művész munkái közötti kapcsolat elsősorban az urbánus tapasztalat személyesen átélt élményének kifejezésében érhető tetten, mely mindkettőjüknél sajátos karakterű, egyéni festészeti megközelítéssel társul.

A Strabag-díjas Barakonyi Zsombor alkotói tevékenységének középpontjában a „város mint létforma” áll. Műveinek forrásául saját fotói szolgálnak, melyek célja az egyedivel szemben az általános jellegzetességek kiemelése, a városi lét kozmopolita jellegének, sajátos időtlenségének a megragadása.
Festményeihez egyéni alkotói technikát dolgozott ki, amelyet „dobozképnek” nevezett el. Ennek lényege, hogy képhordozónak egy tárgyszerű, háromdimenziós fadobozt alkalmaz, amelyre hagyományos festői módszerek helyett pengével, stenciles-maszkolt felületekkel, spray-vel és gumihengerrel viszi fel a motívumokat. A képfelület több szint egymásra alapozásával jön létre, ami megköveteli a tudatos és előre megtervezett alkotói tevékenységet. A műveken is érződő konstruáltság elidegenító effektként társul a kiindulásként használt pillanatfelvételek élményszerű spontaneitásához.
Barakonyi művészetét „mágikus realista festészetnek” tartja. A direkt, közvetlen valóság és a mágikusan konstruált realitás között állnak művei, ezzel idézve fel mindannyiunk város-élményét, rájátszva a konkrét helyekhez fűződő, közös emlékeken alapuló személyes élményekre, egyéni tapasztalatokra. A városi térben megjelenő figurák is ennek megfelelően egyéniek, valós vagy látszólagos módon ismerősek.

A 2010-es Liverpooli Biennálén szereplő fiatal cseh alkotó számára a nagyváros tapasztalata elsősorban architektúrája által megragadható. Nagyméretű képein modernista épületek, épületrészletek és belső terek az urbánus élmény fő meghatározói. Ezek önmagukban, máskor arctalan statisztákkal benépesítve tárják nézőjük elé a megfoghatatlan jelen és a nyomasztó múlt – a posztszocialista városi lét terhét.
Sedlecky kevés színnel, gyors gesztusokkal, laza ecsetvonásokkal megfestett akril-vászon képei vázlatszerűek, mely által élményszerűségük és a spontaneitásuk kerül előtérbe. Szabadkézi vonalak, festékfröccsentések, texturált felületek lenyomatai, időnként kollázselemek teszik élővé, változékonnyá, vibrálóvá az egyébként a fenyegetettség, kitettség érzetét keltő látványt. Festményein  nem kimerevített pillanatok ábrázolását, hanem a folytonos változásnak, az idő gyors előrehaladásának, a város nyüzsgésének a megragadását célozza meg Sedlecky.

A két művész alkotásainak tükrében a városi tapasztalat két markáns olvasatát láthatja a néző. Barakonyi mágikusan átvarázsolt képei a közös emlékezetre, nagyvárosban élők kozmopolita élettapasztalatára építve egy víziószerű városképet tárnak a néző elé, amely személyes és ismerős is egyben. Sedlecky ezzel szemben a posztszocialista valóságban élők egzisztenciális szorongására épít, a nagyvárosi létnek kitett egyén lehetőségeire reflektál. A két eltérő személyes nézőpont, a kétféle módon használt „manual focus” azonban csak útmutató a néző számára, hogy ezen alapozva saját várostapasztalata kerüljön a fókuszba.