Az acb Galéria büszkén mutatja be Kuchta Klára 1968 és 1973 között készült szőtt műveit, amelyek együttes bemutatására 1975-ös genfi kiállításuk óta most először kerül ismét sor.

Kuchta Klára (1941) szőtt műveinek alapanyagát a szizál agávé növényi rostjaiból sodort fonalak képezik. Ezekből a fonalakból készített munkái mentén végigkísérhetjük a síktól a térbeli gondolkozásig vezető alkotói gyakorlat első, markáns korszakát. A szizál használatában rejlő technikai lehetőségekben Kuchta a tér és a tömeg vizsgálatát tűzte célul, amellyel a háború utáni absztrakció egy mind karakteresebbé váló, a textilnek központi szerepet biztosító nemzetközi tendenciájához csatlakozott.

Kuchta Klára az Iparművészeti Főiskola textil szakán folytatta tanulmányait 1963 és 1968 között. Miután 1968-ban elvégezte a főiskolát, a szizál növényi rostjainak plasztcitása és térbeliségének lehetőségei kerültek vizuális érdeklődésének középpontjába, nagyméretű faliszőnyegeket és kárpitokat hozott létre az anyagból. Kuchta aktívan részt vett a késő hatvanas évek magyar textilművészetének formai és konceptuális megújításában, ami lehetővé tette, hogy a médium túlnőjön hagyományosan dekoratív megítélésén és az absztrakt művészi kifejezés csatornájává váljon, ezzel is ellenállva a hivatalos esztétikai ideológia által támogatott szocialista realizmusnak. Miután 1971-ben a svájci Genfbe költözött, Kuchta nemzetközi elismerésre tett szert a lausanne-i Biennale de la Tapisserie falikárpit-biennálénak köszönhetően, ahol olyan művészek társaságában állított ki, mint Denise Emery, Magdalena Abakanowicz és Jagoda Buić.

Már az 1968-1969-ben készült korai Kuchta-művek is kerülnek mindenfajta formai referencialitást és keverik a textúrákat, az anyagokat, illetve átmenetekkel is operálnak. Ezek azonban még egyfajta ősi, törzsi szőtteskultúrát idéznek. Az 1970-es évek elején készült szőttesei – melyek közül sok tönkrement vagy elveszett – azonban már egy olyan organikus érzékiséggel fordulnak az anyag felületéhez, ami Kállai Ernő művészettörténész bioromantika-elméletére utal: az absztrakt művészet szorosan összefonódik bennük az univerzum, és így a művészet és a tudomány mikro-, és makrokozmikus megközelítésével. A későbbi darabok, mint a Forrás (1971-1972), a Vörös- és Barna kompozíció (1973), a textil térbeli formálásának lehetőségeivel kísérleteznek, plaszticitásuk révén tovább erősítve az organikus hatást. Legközvetlenebb formai analógiájuk a női test és annak intim részei, mellyel utat nyitnak a feminista diskurzus felőli értelmezés számára is.

A szizállal kísérletező időszaknak köszönhetően Kuchta Klára képes volt felszabadítani munkáit a hagyományos felfüggesztett installálási mód, és így a függőleges fallal való viszonyuk, illetve dekoratív funkciójuk alól. Élhető környezet (1972-73) című kisebb tárgyakból és – sajnos azóta elveszett – ember nagyságú egységekből álló sorozata a mobil lakhely és a természetes menedék gondolatát konceptualizálta. Ez egyben a következő évek konceptuális programját is képezte, illetve egy új korszak katalizátorává vált: Kuchta Klára művészete konceptuális fordulatot vett, amikor 1974-ben megfogalmazta szocio-gazdasági Art Manifesto-ját, és a haj történeti, kulturális, gender, társadalmi és gazdasági szempontú vizsgálatának szentelt tízéves ciklusba kezdett. Eleinte alapanyagként használta a hajat szőtteseihez és festményeihez, átmenetet képezve textilművei és konceptuális periódusa között, majd munkái fokozatosan a haj társadalomkritikus megközelítése felé tolódtak el fotósorozatain, performanszain és videó-munkáin keresztül, melyek egyben a svájci videó-művészet úttörői közé is helyezték Kuchtát.

Kuchta Klára munkáinak kiállítása egyben az acb Galéria és az acb ResearchLab új, hosszú távú kutatási projektjének bemutatkozása is: a projekt célja olyan magyar neoavantgárd művészek életműveinek (újra) felfedezése és bemutatása, akik saját korukban nem kaptak kellő szakmai figyelmet és elismerést. A kutatás pillanatnyilag olyan alkotókra fókuszál, akik elsődleges médiumként textillel dolgoztak. Kuchta Klára mellett többek között Szilvitzky Margit és Hübner Aranka életműve került kutatásunk fókuszába.

A kiállítás az NKA Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.