Katarina Šević & Tehnica Schweiz: Alfred Palestra

Helyszín: acb Galéria
Dátum: 2015. ápr. 24. – jún. 04.
Leírás

Az Alfred Palestra című projekt először a 2014-es Rennes-i Biennálén egy helyi líceum diákjaival együttműködésben került megrendezésre. A 19. század végén egy rennes-i iskola (ma Lycée Émile Zola) két fontos kultúrtörténeti esemény helyszíne volt: Alfred Jarry gimnáziumának tornatermében tartották meg a második Dreyfus pert. Alfred Jarry és Alfred Dreyfus lehetséges találkozása ebben a térben a köztársaság válságának és az avantgárd születésének egybeesését szimbolizálja, erre reflektál Katarina Šević és a Tehnica Schweiz projektje.

A folyamatban egy helyi gimnazistákból álló színjátszó kör vett részt, akik az egykori per helyszínéül szolgáló tornatermet heti rendszerességgel próbateremnek használták. A diákokkal folytatott foglalkozás célja az volt, hogy a két Alfred személye révén a résztvevők szembenézzenek a tér, a hely szellemeivel, az iskola jelentésteli örökségével. A workshopon az alkotók és a diákok két párhuzamos irodalmi kánonból vett szövegrészek értelmezésével foglalkoztak: az egyik kánon forrását Alfred Dreyfus könyvei alkották, melyeket száműzetése alatt, 1895-1898 között olvasott az Ördög Szigeten. A másikat Jarry könyvtára, azaz a Jarry egyik legfontosabb művében, a Patafizikus Faustroll Doktor cselekedetei és nézetei-ben megjelenő 27 egyenrangú könyvből álló gyűjtemény. Ez a közös olvasási gyakorlat a korszak értelmezésének alternatív módszerévé vált. A nyilvános előadáshoz és a workshophoz szimbolikus mozgó fatárgyak és jelmezek készültek, ez a tárgyegyüttes kerül bemutatásra az acb Galériában.

A kiállításhoz kapcsolódik egy, a hazai közegre adaptált performansz, amely a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, jelenlegi és volt diákokkal együttműködésben valósul meg. Az Alfred Palestra egy, a művészek által kifejlesztett alternatív oktatási módszer, melynek segítségével a diákok intenzíven együttműködve, közösen, egymást segítve ismerkednek meg az európai kultúrtörténet egy nagyon fontos fordulatával. A módszer alternatívát kínál a tananyag megismerésére és elsajátítására összpontosító oktatásra, ezáltal a projekt a mai magyar központosított oktatási rendszer kereteit is feszegetni kívánja.

A nyilvános performansz a When Art(ist) Speaks / Amikor a művészet beszél c. projektsorozat és az OFF-Biennále része. Az eseménysorozat kurátorai: Lázár Eszter és Nagy Edina, időpontja: 2015. május 29., 18 óra.

A kiállítás és a kapcsolódó performansz révén néhány fontos, Magyarországon is igen aktuális kérdés kerül előtérbe: közülük a legfontosabb, hogy 1898-ban Franciaországban miképpen adhattak választ az éppen kibontakozó avantgárd kísérletek a köztársaság és a társadalom legmélyebb válságaira? 

A rennes-i projektről részletes, angol nyelvű dokumentáció itt olvasható:

http://tehnicaschweiz.com/wp-content/uploads/2015/02/Alfred_Palestra.pdf

                                                                               

Katarina Šević egy széles témaspektrumra és különböző munkastratégiákra alapozza alkotói módszereit. Az általa megközelített témák a művészet, design és társadalom kapcsolódási pontjaira támaszkodnak, és megkérdőjelezik az irányadó történelmi narratívákat. Munkája gyakran tárgy együtteseken, hozzákapcsolódó performatív helyzeteken és eseményeken keresztül kerül megfogalmazásra és bemutatásra, szöveg vagy narráció rendszeres hozzákapcsolásával. www.katarinasevic.com

A Tehnica Schweiz nevű művészkollektívát László Gergely és Rákosi Péter alapította 2004-ben. A Tehnica Schweiz projektjei túlnyomó része a közösség és a kollaboráció témái köré épülnek, és gyakran számos önkéntes közreműködésével valósulnak meg. Valamennyi Tehnica Schweiz mű átfogó kutatómunkára épül, időnként archív dokumentumok felhasználásával történik. www.tehnicaschweiz.com

A programot támogatta az Igor Metropol: http://igormetropol.org/hu/

Ezzel párhuzamosan Mladen Miljanović az OFF-Biennále Budapest keretében megvalósuló legujabb projektje kerül bemutatásra az acb Attachmentben. A részletekért kérjük látogassák meg az OFF-Biennále Budapest honlapját a jövő hét folyamán: offbiennale.hu 

Mindkét kiállítás 2015. április 24. és június 4. között látható.

Mutass többet