Gellér B. István (1946 - 2018) első, az acb Galériában megrendezett egyéni kiállításának anyagát a hetvenes években készült temperafestményei alkotják. A pécsi születésű művész, a kortárs nemzetközi tendenciák tanulságaira, valamint szülővárosának művészeti hagyományaira építő személyes hangvételű geometrikus festészete egyedülálló a hazai neoavantgárd törekvések között. Az 1970-es években készült lágyabb vonalvezetésű, de szimmetrikus szigorral szerkesztett, emblematikus struktúrái, amelyek akrilfestményeit és temperamunkáit is jellemzik, a pop art-hoz közel álló szignál festészet jellegzetes magyarországi példái.

A hatvanas években induló progresszív magyar festészet egyik legfontosabb kérdése a globális trendek és lokális hagyományok összeegyeztetése volt, mely kortársaihoz hasonlóan Gellér B. István alkotói programját is meghatározta. A pályakezdők számára mind művészeti kérdésekben, mind szellemi attitűd tekintetében nagy jelentőséggel bírtak a klasszikus avantgárd és az 1945 utáni absztrakció nemzetközi jelentőségű, még élő magyar alkotói. Míg a fővárosi fiatalok számára elsősorban a hazai szürrealizmust és nonfigurativitást képviselő Korniss Dezső, addig a pécsieknek a geometrikusabb szemléletű francia Abstraction-Création csoport egykori tagja, a festő, szobrász és grafikus Martyn Ferenc személyén és művészetén keresztül vált közvetlenül hozzáférhetővé az Európai Iskola szellemi öröksége, nemzetközi absztrakcióhoz kapcsolódó stiláris törekvései.

Gellér B. Istvánt rajzolás iránti szenvedélye szinte még gyerekként vezette Martyn Ferenchez, majd építőipari technikumban végzett tanulmányaival párhuzamosan Lantos Ferenc szabadiskolájába. A Martyn tanítványaként pályára lépő Lantos Ferenc vizuális nevelési programjának kidolgozásával párhuzamosan, a hatvanas évek elején indította rajzszakkörét. Lantos és tanítványai nyomán – köztük Gellér B. valamint a későbbi Pécsi Műhely tagok – kibontakozó, mediálisan változatos geometrikus törekvések experimentális jellege országszerte egyedülálló helyszínné tette Pécset. Lantos az akadémikus tradíció helyett a modern és kortárs európai festészetre alapozta oktatási programját, amelyet a természeti látvány geometrikus elemekre való bontásával teljesített ki a hetvenes évek legelejére. Míg a fiatalabb generáció a Martyn-féle organikus formavilágot elvetette, addig − a Lantos közvetítésével − szintén tőle örökölt szerkezetiséget vizuális kísérleteik központi elemévé tették.

A Martyn Ferenchez fűződő mester-tanítvány viszony és Lantos absztrakt formavilága mellett a hatvanas évek végén tett nyugat-európai útja is mély benyomást gyakorolt Gellérre B.-re – Londoni látogatása során Bridget Riley, Frank Stella valamint Victor Vasarely munkáival találkozott. Friss nemzetközi tapasztalatait a pécsi művészeti hagyományokkal ötvözve dolgozta ki organikus, jelképszerű geometrikus formanyelvét, amellyel egy nemzetközi szinten is releváns, személyes hangvételű lokális motívumkincs megteremtésére törekedett. Visszatérő motívumai között találjuk az antropomorf hatású három karéjú lágyított háromszöget és „ölelkező” formákat, valamint a perspektivikus hatású négyzetes dobozteret. A képfelület egészét betöltő mértani alakzatokat a geometria lényegétől távoli, személyes jelentéssel ruházta fel. Kevésbé elméleti problémák, mint a szimbólumok líraibb transzformálása érdekelte. Egy „személyes hitelű geometria” létrehozásán dolgozott, amelyet metafizikai problémák helyett, individuális igazságokra alapozott.

A kiállítás az NKA támogatásával valósult meg.