Az acb Plus terében debütáló Endless Canvas Tilo Schulz német képzőművész legújabb projektje: egy monumentális festészeti vállalkozás, amely mostantól az alkotó egész életén át formálódik és bővül, tudatosan ellenállva a lezártság és a körülhatárolhatóság fogalmainak. Ez a mű nem behatárolt tárgyként létezik, hanem határozott végpont nélkül terjeszkedik a végtelen minden irányába: balra és jobbra, felfelé és lefelé egyaránt, előre rögzített határok nélkül. A 152 × 260 cm méretű moduláris panelekből felépülő festmény-konstelláció egyetlen, folyamatos képfelületként bontakozik ki, amelyen festői gesztusok áthaladnak az egyes modulok illesztésein: a vonalak túlfutnak a széleken, a színek átszivárognak a határokon. Bár minden egyes panel önálló műalkotásként is értelmezhető, egyúttal szervesen beágyazódik egy tágabb festői univerzumba. Az így létrejövő eredmény tehát nem diszkrét művek sorozata, hanem egy folyamatosan bővülő metafestmény.
Tilo Schulz rendkívüli vállalkozása azon modernista művészeti gyakorlatok hagyományába illeszkedik, amelyek a végtelenség, a szerialitás és a térbeli kontinuitás kérdéseivel foglalkoznak. Moduláris logikája és nyitott növekedési elve egyebek mellett felidézi Constantin Brancusi Végtelen oszlop (1938) című művét, amelyben az ismétlés a transzcendencia és a határtalanság hordozójává válik. Ugyanakkor az Endless Canvas párbeszédbe lép a Superstudio radikális építészeti kollektíva The Continuous Monument (1969) című projektjével is, amely egy megszakítatlan, tájakat és városokat átfogó építészeti megastruktúra spekulatív vízióját fogalmazta meg. Ezekhez az előzményekhez hasonlóan Schulz munkája a modularitást és a kiterjesztést nem a lezárás eszközeként, hanem a végtelen alakulás lehetőségének fenntartása érdekében alkalmazza. További rokonság mutatható ki a háború utáni absztrakcióval, a minimalista sorozatisággal, valamint azokkal a konceptuális stratégiákkal, amelyek megkérdőjelezik a műtárgy autonómiáját és rögzítettségét.
Anyagi és festői dimenzióin túl az Endless Canvas nyitott együttműködési platformként is értelmezhető. Schulz a projektet olyan keretrendszerként fogja fel, amelyet különböző diszciplínák alkotói aktiválhatnak: a hangművészet, az írás, a kódolás, a film és a 3D-s képalkotási gyakorlatok területéről éppúgy, mint a társadalom- és természettudományi kutatás, a mérnöki tudományok, a filozófia, az esztétika vagy a teológia felől. E találkozások révén a táblaképek a közös alkotás terévé válnak – egy folyamatosan formálódó konstellációvá, amelyben különböző tudásformák metszik egymást, miközben újra meg újra átértelmezik a mű jelentését. A bemutatkozó kiállítás alkalmával az egyik táblaképbe applikált speciális hanginstalláció keretében a magyar zeneszerző és médiaművész, Lázár Gábor működik együtt Tilo Schulz-cal.
Az acb Plusban megrendezett kiállítás az Endless Canvas első nyilvános bemutatója. A rendszer kezdeti artikulációjaként tizenhat modul kerül bemutatásra. Az installáció többszintes elrendezése aktiválja a galéria építészeti adottságait: a panelek vertikálisan egymásra helyezve jelennek meg, sarkokon fordulnak át, padlószinten bukkannak fel, illetve egy megemelt nézőpontról is láthatóvá válnak. Az így feltáruló nyitott mű azonban mégsem egy nem átmeneti állapot lenyomata, hanem a projekt strukturális alapelvét lefektető művészeti kiáltvány. Az Endless Canvas ebben az értelemben folyamatművészeti alkotásnak is tekinthető: olyan nyitott festészeti rendszerként, amelyben a gesztus, a tér és az interdiszciplináris együttműködés határai nem rögzített pontokként jelennek meg, hanem elmozduló viszonyokként, amelyek időről időre újrarendeződnek, és minden egyes kiterjesztéssel új értelmezési mezőket nyitnak meg.