Mátrai Erik

Ellipszisek

Helyszín: aqb Project Space, Budapest
Dátum: 2020. nov. 21. – dec. 31.
Leírás

Mátrai Erik (1977) az Art Quarter Budapest kiállítóterében rendezett önálló kiállításán az utóbbi években festett vászon-, és papírképeiből mutat be egy nagyobb ívű válogatást. Bár a művész festőként végzett 2004-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, eddigi pályáját főként videómunkák és fényinstallációk jellemezték. Miként arról a kiállításon a közönség is meggyőződhet, Mátrai művészeti érdeklődésének súlypontja fokozatosan tolódott a táblakép irányába az elmúlt időszakban.

A kiállításon 2016-2017 óta keletkezett művek láthatók, amiknek a központi eleme az ellipszis. Ennek a formának, mint mértani alakzatnak az az egyik fő jellemzője, hogy két gyújtópontból szerkeszthető meg. Persze az ellipiszis jelentése nemcsak Mátrai képein mutat túl a puszta geometrián: a bolygók és az égitestek elliptikus pályája révén a motívum az univerzum fenséges miszticitásával is feltöltődik. Az ellipszis formát a barokk művészetben használták előszeretettel, alkalmazása amellett, hogy mérnöki bravúrnak is számított, egy duális, egyaránt ember-, és istenközpontú világ leképzéseként, szimbólumaként is értelmezhető vált.

Mátrai Erik kiállításának a másik fontos fókuszpontja a színskála, a tiszta színek optikai hatásának a vizsgálata. Mátrai többnyire akril festékkel fújt ellipszisei gyakran komplementer képpárokban vizsgálják sötét és világos hátterek előtt a színek egymással történő interakcióit. A festmények különlegesen intenzív hatását fokozza az, hogy a művész nem kevert, hanem tiszta színeket használ kompozícióihoz, amik fizikai egymás mellé kerülésükkel, vagy rétegződésükkel hoznak létre új árnyalataikat a képek felületein.

Mátrai Erik legújabb kiállítása organikus és konzekvens folytatása művészeti programjának, ami a kortárs művészet eszközeivel fogalmazza meg a fizikai jelenségek és a transzencendalitás kapcsolatát. Vásznain és papírképein is találkozik ezen kutatási területe az ellipszisek és a színtan számos izgalmas hibrid variációjával. Ráadásként a Borsos Lőrinc művészpáros installatív interakciói is láthatóak lesznek a kiállításon, amiknek alapanyagai Mátrai Erik műteremben használt ellipszis sablonjai lesznek.

Mátrai Erik 1977-ben született Miskolcon, Budapesten él és dolgozik, amellett, hogy az egri Esterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének az oktatója. A művész elnyerte korábban többet között a Derkovits és a Római Magyar Akadémia ösztöndíját is. Nagyobb önálló kiállításai az acb Galériában, a Műcsarnokban, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben és a Szombathelyi Képtárban voltak. Csoportos kiállításokon részt vett a karlsruhei ZKM-ben, a debreceni MODEMben, a Magyar Nemzeti Galériában és az Új Budapest Galériában. Efemer fényinstallációval számos fesztiválon is szerepelt. 

Kurátor: Fenyvesi Áron (acb)

Mutass többet