Bak Imre

BAK 80

Helyszín: acb Galéria, acb Attachment, acb NA
Dátum: 2019. nov. 15. – 2020. márc. 08.
Leírás

Az idén nyolcvanéves Bak Imre jubileumát az acb egy hármas kiállítással ünnepli. Az acb Galéria terében a művész legújabb, 2019-ben készült művei mutatkoznak be, míg az acb NA-ban és az acb Attachmentben válogatást láthatunk az 1960-as és 1990-es évek közötti időszak több festői perióduson átívelő anyagából, olyan művekre fókuszálva, amelyeket soha, vagy évtizedek óta nem láthatott kiállítva a közönség.  A több mint ötvenéves alkotói karrier egy-egy jellegzetes művének megidézésével alkalom nyílik arra, hogy a néző tanulmányozza Bak művészetének változatos, de mégis következetes alakulását, felfedezhesse azokat a festészeti problémafelvetéseket, amelyek végigvonulnak az életművön, és rácsodálkozzon arra az egyenletesen kimagasló kvalitásra, amely a múltbeli alkotásokat ugyanúgy jellemzi, mint az idén készülteket.

A galéria terében bemutatott 2019-es festménysorozat darabjai a három évvel ezelőtt indult, a téglalap alakú színmezőkből és kettős színsávokból álló kompozíciókon alapuló festészeti programot folytatják, amely a térillúzió síkbeli eszközökkel való megteremtésére és a geometrikus kompozíciókban rejlő narratív lehetőségekre fókuszál. A kiállítás programadó műve egy monumentális formázott festmény, amely a kiállítótér tengelyében elhelyezve uralja azt.  A Graffiti című kép kompozíciója élénk színű négyszögekből és sávokból áll, téglalap formáját minden oldalán egy-egy, szintén téglalap alakú nyúlvány bontja meg. A festmény hagyományos kereteiből való kilépés bevonja a mű környezetét a kép terébe, kiterjesztve a műalkotás határait a galéria falsíkjára. A művön belüli komplementer színviszonyok a mélység illúzióját keltik: a kompozíció téglalapjai és kettős színsávjai közül egyesek közelebbinek, míg mások távolabb lévőnek tűnnek. A formai és a perceptuális eszközök együttes használatának eredményeként a Graffitiben vegytiszta módon megvalósul a Bak Imre által „háromdimenziós festészetnek” nevezett, az 1960-as évek vége óta időről időre felmerülő törekvés.

Az acb NA-ban bemutatásra kerülő kiállítás anyaga az 1960-as évtized végének képeivel indul, Bak Imrének azt a korszakát reprezentálva, amikor az amerikai és nyugat-európai hard edge és minimalizmus tanulságaival felvértezve, lokális és személyes stílusjegyek kialakításával a saját útjára lépett. A válogatás az 1970-es évek végéig öleli fel Bak Imre művészi praxisának jellegzetes állomásait, bepillantást nyújtva a gondolkodását mai napig befolyásoló konceptuális korszakba, és az azt követő strukturalista periódus állomásaiba. Az acb Attachmentben a Bak Imre művészetében az 1980-as évek elején bekövetkezett radikális, posztmodern fordulatának néhány jellegzetes darabját láthatjuk, amelyeknek harsány, a geometria szigorúságát időlegesen háttérbe szorító kompozícióin különféle jelanyagok szerveződnek képi egységekké, hogy időlegesen a narratív tartalomnak adják át a főszerepet. A kiállítóteret uraló 2x3 méteres alkotás pedig már a motivikus egyszerűsödés, a nagyobb színfelületek, és az építészeti inspiráció jegyében fogant kilencvenes évekbeli időszakát képviseli a művésznek.

Az acb léptékében nagyszabású hármas kiállítás tisztelgés Bak Imre páratlan, az elmúlt ötven év absztrakt művészetének nemzetközi szinten is jelentős pályája előtt, amely, dacolva a geopolitikai meghatározottsággal, a társadalmi rendből adódó, egzisztenciális és egyéb nehézségekkel, esélyegyenlőtlenségekkel, a mai napig rendületlen következetességgel, erővel és frissességgel folytatódik.

Az acb büszke arra, hogy a művésszel évek óta tartó együttműködése során részt vehetett abban, hogy Bak Imre alkotásai olyan közgyűjteményekbe kerültek, mint a Tate és a New York-i Metropolitan Museum of Art, önálló kiállításai voltak Londonban 2016-ban és 2019-ben, Lipcsében 2018-ban, Berlinben 2019-ben, valamint számos csoportos kiállításon szerepelt, köztük New Yorkban, Londonban és Párizsban.

Mutass többet