A hatvanas-hetvenes évek vasfüggöny mögötti Magyarországán a progresszív művészet egyik legfontosabb fölvetése a kommunikáció kérdése körül zajlott: miként lehetséges, a geopolitikai kettéosztottságot fölülírva, diskurzusokat kezdeményezni „kelet” és „nyugat” között. Hogyan lehetséges a magyar művészet hagyományos nyugat-orientációjának alapjain fölvenni azokat a kulturális szálakat, amelyeket a hivatalos művészet kánonja 1956 után hatályon kívül helyezett, de amelyeket elvarrnia sosem sikerült. A hagyományos esztétikai problémákat fölülíró kérdésekben végül a művészek közötti eseti kapcsolatokat hálózati szintre emelő mail art műfaja jelentett fordulatot, amely a hetvenes évek elejétől átrendezte a művészek szociografikus perspektíváit. Annak ellenére, hogy a korszak a politikai „visszakeményedést” hozta magával, az évtized elejétől a magyar vizuális kultúra, néhány különlegesen aktív művészén keresztül újra részévé válhatott a nemzetközi kortárs művészetnek.

A magyarországi mail art talán legismertebb bázisa Tót Endre óbudai lakása (Kerék utca 3.) volt, ahonnan a művész, ahogyan Jean-Marc Poinsot írta 1971-ben, „szinte az első órában kapcsolódott be a mail art művészetbe”. Tót Endre elképesztő tudatossággal, a nemzetköziség igényét szem előtt tartva építette ki európai és tengerentúli kapcsolatrendszerét, azt követően, hogy az 1971-es párizsi biennálén első sikereit aratta. Ráérezve a festészet utáni műfajok újdonságára, egy sor nem hagyományos médiumot vezetett be a magyarországi avantgárdba: sürgönyöket, kérdőíveket, képeslapokat, bélyegeket, xerox-műveket küldött szét postai úton szerte a világba. A föladott művekre hamarosan válasz-művek érkeztek, és Tót Endre hamarosan a nemzetközi networking részének tudhatta magát, olyan művészekkel való csere révén, mint Ben Vautier, Ken Friedman (és kutyája), George Brecht, John Armleder, Gilbert & George, Yoko Ono, Meret Oppenheim, Dieter Roth, a régióból Szombathy Bálint,  Marina Abramović vagy az újrafelfedezésre váró Fenyvesi Tóth Árpád.

Az acb NA galéria legújabb kiállításán ezekből az 1971-től keletkezett mail art darabokból mutatunk be válogatást, beemelve néhány nemrégiben készült, a műfaj szellemiségének frissességét jelző művet is. Ahogy a kiállítás címe jelzi, az elszigeteltség ellenében ható postai művek, vagy mail art akciók dokumentációi Tót Endre hetvenes években keletkezett ideáinak nemzetközi terjedését is szolgálták. Így az „eső”, a „zéró” motívumok, vagy az „örülök, hogy…” kérdőívek, illetve Tót Endre saját arcának brandszerűsége a magyar művészet nemzetközi képviseletét is ellátta a hetvenes évek folyamán. A válogatás a kommunikációs szempontból egyszerűsítő, rövid, olykor szellemes, máskor poétikus üzeneteket hordozó művektől a kontextus függvényében értelmezhető, bonyolultabb, szövegszerű darabokig terjed, érzékeltetve Tót Endre nemzetköziségének és eredetiségnek megalapozottságát.