Ádám Zoltán legújabb munkái számos újdonsággal szolgálnak a művész eddigi életművét figyelemmel kísérők számára. A kiállított művek mindegyike a művész megszokott környezetétől távoli helyekből és a hozzájuk tartozó hangulatokból merített inspirációt. Az oktatói tevékenységéből adódó heti rendszerességű pécsi utazások és tartózkodások illetve egy nyári pálfai művésztelep olyan mértékű időbeli és térbeli kiszakadást jelentettek Budapest nyomasztóként megélt légköréből, amelynek eredménye egy friss, lendületet sugárzó, több sorozatból és többféle médiumból összeálló anyag lett, mely forma- és színvilágával felszabadultságot, s a szabadságélményből fakadó könnyedséget közvetít.
A kiállítás az Ádám Zoltán legújabb munkáinak derékhadát képviselő festmények mellett egy gazdag grafikai anyagot mutat be, amelyből egy egész termet megtöltő helyspecifikus installációt készített.
A tenyérnyitől a 2x2m-es méretűig terjedő festmények két intenzív élményt dolgoznak fel, a hosszú vonatutak monotonitásában is változatos tapasztalatát, illetve a pálfai művésztelepen való tartózkodás különleges környezeti és hangulati hatásait. A várostól való megszabadulás szabadságélménye a tiszta és harsány színekben, a kevés és többnyire egyszerű motívum használatában, illetve a szögletes táblakép szigorúságának fellazítására tett kísérletekben érhető tetten. Sínek és vonatkerekek párhuzamosai, a vidéki parasztházak jellegzetes háztetői, kerítések és útszéli feszületek a visszatérő motívumok – a környezet egészen közeli vagy távoli nézetből megfigyelt, esetenként talán mellékes, de mégis speciális jelentőségű elemei, melyek a nagyvárosból önkéntes száműzetésbe vonuló ember figyelmét megragadva töprengésre, meditációra vagy éppen csak egy hangulat megélésére adnak apropót. Ádám Zoltán számára a vidéki helyszínek atmoszférájához hozzátartozik a szociális környezet is – két nagyobb méretű festményen is feltűnnek emberalakok.
Az olajfestmények élményanyaga a velük párhuzamosan született rajzsorozaton is végigkövethető, általuk első kézből tapasztalhatjuk meg azt, amely aztán a festményeken koncentráltabban, összesűrítve jelenik meg. A legalább kéttucatnyi egyforma méretű vázlatfüzetből kitépett lapok frissen rögzített élményeket mutatnak, naplószerű részletességgel idézik fel a művész elmúlt egy évét. A rajzokból összeállított installáció időnként kiszélesedő, a terem falain folytonosan végigfuttatott mozaikszalagja hangsúlyozza ezt az időbeli vonatkozást, s a helyenként a vázlatlapokon feltűnő, magánéleti vonatkozású jegyzetek (egy-egy név és telefonszám, felfirkantott megjegyzések) pedig a dokumentatív jelleget erősítik.
A motívumkezdeménytől a komplett grafikáig terjedő skálát felölelő rajzfolyamból összeálló installációba két táblakép is be lett illesztve. Ezekről az sejthető, hogy olyan események mementói, amelyek intenzív megélését a rajz műfaja egyszerűen nem képes visszaadni. Expresszivitásuk felerősíti az installáció emocionális tartalmait, s hangsúlyozza a kifejezés prioritását, mely az egész kiállításon végigvonul.