Galériánk örömmel mutatja be Borsódy László (sz. 1938) első önálló kiállítását az acb Attachmentben. Borsódy a második világháború utáni magyar kerámiaművészet úttörő alakja, akinek több mint hat évtizedes pályafutása az iparművészet és a képzőművészet közötti határok felszámolására irányuló autonóm művészeti törekvések rendkívüli példája. A kiállítás kerámiaalkotásokat, szoborszerű tárgyakat, fali munkákat és archív dokumentumokat vonultat fel, átfogó képet nyújtva Borsódy sokoldalú, mégis rendkívül következetesen épített alkotói világáról.

Borsódy Palkó Józsefnél tanult a bonyhádi szabadiskolában, majd 1963-ban diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, ahol legnagyobb hatással Borsos Miklós, főtanszakvezető művésztanár volt rá. Borsódy egy olyan korszakban jelent meg a magyar művészeti életben, amely éppen mélyreható változásokon ment keresztül. Alapvető szerepet játszott abban, hogy a kerámia szobrászati médiumként újraértelmezést nyerjen, és egy olyan egyéni formanyelvet alakított ki, amelyet leginkább a modernista absztrakció és a biomorf formaalakítás határoz meg. Műveit gyakran a természet világa inspirálja; alkotásai botanikai és makro-organikus struktúrákat idéznek, miközben az anyagszerűség és metafizikai elmélyültség közötti lírai feszültséget hordozzák magukon.

1963 és 1986 között Borsódy a szentendrei Épület Kerámiagyár tervezőjeként együtt dolgozott többek között Erdélyi Miklós építésszel, a magyar neoavantgárd meghatározó alakjával. Itt, feleségével és alkotótársával B. Urbán Terézzel együtt, központi szerepet játszott számos építészeti projektben; nagyléptékű megbízásai – a dekoratív síkművészeti (murális) művektől, a szökőkutakon át, a cserépkályhákig – művészi érzékenységet vittek a mindennapi közterekbe, megkérdőjelezve a kerámiaművészet és a szobrászat máig ható hagyományos megkülönböztetését.

Borsódy 1986-ban alapította meg saját, családi műtermét, ahol azóta is csendes intenzitással és kísérletező szellemmel folytatja a kerámiaformák kutatását. Művei egyszerre közvetítenek bensőséges taktilitást és monumentális jelenlétet, a kerámiát nem pusztán technicista matériaként, hanem élő anyagként ünnepelve. Feledy Balázs művészettörténész szerint Borsódy művészetét “a kerámia képzőművészeti indíttatású, szobrászati törekvései” jellemzik, megerősítve helyét azon modernista szobrászok sorában, akik az absztrakciót a természet megismerésének eszközeként alkalmazzák. Formanyelvének meghatározó elemei közé tartoznak a gömbölyű formák, a szférikus, vagy éppen megbontott, felnyitott, vagy lefelezett gömbszerű struktúrák, amelyeket gyakran ismétlődő motívumok és sorozatszerű gondolkodás kísér. Borsódy-féle „gömbök” – kerámiaművészetének legsajátosabb védjegyei - Gaston Bachelard gondolataival is rokonvonásokat mutatnak, hiszen a francia filozófus A tér poétikája című művében a gömbölyűség fenomenológiáját vizsgálva maga is úgy érvel, hogy „a lét gömbölyű.”

A gömbség poétikája című kiállítás nemcsak Borsódy életművének kulcsmotívumait emeli ki, hanem időtálló aktualitására is rámutat. A kortárs művészet “új materialista” anyagközpontúságával és a kerámiaművészet iránti újraéledő érdeklődésével párhuzamosan Borsódy öröksége olyan kulcsfontosságú nézőpontot kínál, amely a formát és funkciót, a hagyományt és kísérletezést, az épített környezetet és a szerves világot egyetlen nagy modernista törekvésbe igyekszik foglalni.