Várnai Gyula

Időérzék

Helyszín: acb Galéria
Dátum: 2013. jún. 20. – júl. 26.
Leírás

Az acb Galéria 10 éves fennállását ünneplő egész éves rendezvénysorozat következő állomása két olyan művész kiállítása, akikkel a galéria 2003-as alapítása óta együttműködik. Várnai Gyula Időérzékcímű kiállítása a galériában, Szarka Péter drum_lesson_1 című kiállítása az attachmentben kerül bemutatásra.

Várnai Gyula Időérzék című kiállításán olyan műveket mutat be, amelyek vizuálisan - témájuk vagy formájuk révén - utalnak a szocializmus konszolidálódásának 1960-as évekbeli időszakára. Várnai műveivel a kollektív szórakozás bevett formáit idézi fel, a tömegek számára központilag szervezett és irányított időtöltésekre való tartalmi és formai utalásokkal. A művész múltidéző gesztusa a hatalom egyének feletti kontrolljának bevett stratégiáira utalva szembesíti nézőit ezen stratégiák és formák időről időre visszatérő jelenlétével, s egyben azzal is, hogy ezek minden esetben feltételezik az egyén közreműködését.

A művészre jellemzően változatos médiumokban megjelenő alkotások társadalomkritikai vonatkozásuk mellett olyan egyetemes fogalmakat érintenek mint az idő és a történelem, illetve az ezekhez kapcsolódó képzetek.

Mutass többet