Uglár Csaba első acb galériabeli kiállításán egy fiktív történelmi szituáció dokumentációját mutatja be. A dokumentumok között a művész nagyméretű akvarell városkép-víziói mellett felbukkannak az antiutópisztikus múlt és jelen történelmi személyiségei, eseményei. A bemutatás formája a művészi reprezentáció, mely sokkal többet elárul egy adott történelmi korról, mint a puszta megörökítés. Az említett festményeken kívül szitanyomatot, lightboxokat, videót felsorakoztató anyag a 19. századi történeti festészet és a szocialista realizmus nyomdokain, azok 21. századba ültetett reprezentációs technikáit alkalmazva nyújt bepillantást egy abszurd, de a közvetlen vagy közvetett emlékeink révén nagyon is elképzelhető világba. Uglár valós helyszíneket és személyiségeket ábrázoló talált képekből indul ki, melyeket úgy manipulál, hogy történelmi fikciójába illeszkedjenek. Ezáltal egy alternatív, „mi lett volna, ha...” szituációból kiinduló história részesévé teszi a befogadót, aki a kiállított „dokumentumokból” mint mozaikdarabokból saját fantáziájára hagyatkozva rakja ki a teljes képet, mely bár a legvadabb fikció, mégis reflektál napjaink történelmi valóságára.
Uglár negatív utópiájában Magyarország U az elmúlt 70 évben jelentős birodalom szerepét töltötte be, így fordulhatott elő, hogy Andy Warhol szita-sorozatban örökítette meg nagy hatalmú kultuszminiszterét, Aczél Györgyöt, vagy a Stern címlapon számol be Kádár János „elveszett” csontjainak megtalálásáról. Uglár kétcsatornás videója, amelyen az 1942 óta készült magyar közönségfilmek stáblistája fut le végtelenítve, s a filmek készítőinek szerepei és nevei között ugyanezen időszak kormánytagjai is fel vannak sorolva, formáját tekintve nagyszabású, modern emlékműként is felfogható. Ugyanakkor az egymást váltó, jelenkori történelemfelfogásunk szerint élesen elkülönülő rezsimek egybemosásával nemcsak az általa elképzelt fiktív valóságról, hanem a mindenkori hatalomról is ítélkezik.
A történelem, illetve bizonyos történetek újraírása jelenlévő gyakorlat a 2000-es évek művészetében, a magyar kortársak közül a Kis Varsó művészcsoport képviseli legmarkánsabban e művészi stratégiát. Uglár számára az apropót a reprezentációval mint művészeti kérdéssel való összefüggés adja, mely problematika korábbi munkáiban is tetten érhető, csakúgy, mint a néző beemelése egy nem művészeti szituációba.