Négy év elteltével és egy nagyszabású életmű kiállítást követően Esterházy Marcell legújabb műveivel jelentkezik az acb Galériában Thin Film címmel.

A kiállítása során Esterházy a láthatóság és láthatatlanság, a jelenlét és eltűnés határvonalainak vizuális és konceptuális feltérképezésére vállalkozik. A címben szereplő „thin film” (vékony réteg) kifejezés nem pusztán egy tudományos megnevezés sokkal inkább metafora, anyagiság és elméleti statement. A thin film fizikai jelentésében olyan mikroszkopikus vastagságú anyagréteget jelöl, ami két dimenzióban kiterjedt, míg a harmadik irányban szinte észlelhetetlen. Ez technikai definíciónak látszó kifejezés Esterházy értelmezésében inkább esztétikai és filozófiai tartalommal telítődik, így a világot borító, alig érzékelhető rétegek a történelem, az identitás, az emlékezet és a nyomhagyás gesztusának metaforáivá válnak. A kiállított művek ezúttal nem a „tények krízisét” tematizálják (mint a 2021-es Factum című acb Galériában látható kiállítás esetében), hanem a világ anyagi és emlékezeti szerkezetének legfinomabb, átmeneti zónáit, az átlátszó, törékeny, mégis meghatározó köztes rétegeket vizsgálják.

A kiállítás anyaga egyfajta mikroarcheológia elemzés, mely nem grandiózus narratívákban gondolkodik, sokkal inkább fennmaradt nyomok és finoman artikulált tárgyi történetek mentén építkezik. Egyfajta anyag- és időréteg-archívumként tekinthetjük legújabb tárlatát, ahol a személyes történelem maradványai finoman átfedésbe kerülnek a kollektív emlékezettel. Esterházy gyakran dolgozik személyes tárgyakkal, dokumentumokkal, családi archívumokkal, ám ezek sosem nosztalgikus módon jelennek meg: mindig reflexívek, elidegenítettek, újraértelmezettek. Az as found típusú ready-made helyett itt sokkal inkább új jelentéssel telített tárgyi töredékekről beszélhetünk, olyan tárgyi és képi fragmentumokról, amelyek új kontextusban új jelentésrétegeket hoznak létre. A Thin Film koncepcionálisan és vizuálisan is az anyagi jelenlét határterületeire fókuszál: mitől válik egy tárgy „művé”, egy felület „emlékké”, egy nyom „történetté”? A kiállított munkák mindegyikéből két változat szerepel, egymást tükrözve, de sosem pontos másolatként. Ez a duplázás nem pusztán formai gesztus, hanem kritikai állítás a reprezentáció és az emlékezés természetéről: a múlt mindig torzítva, szerkesztve, visszhangszerűen tér vissza.

Esterházy Marcell (1977) a Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékén diplomázott 2003-ban. Párizsban, Lucien Hervé tanítványaként kezdett fotográfiával foglalkozni, majd bő egy évtizeden át Franciaországban élt és alkotott. Fotóiban, installációiban és videomunkáiban Esterházy, talált tárgyak, valamint jellemző képi ábrázolásmódok új kontextusba helyezésével a történelemhez fűződő viszonyunk egyszerre személyes és egyetemes, sokszor ellentmondó természetére irányítja a figyelmet.