Szalay Péter (1981) legújabb kiállítását az acb NA terében mutatja be. A helyszínválasztás a művész új munkái helyspecifikumának a következménye, Szalay ugyanis ezúttal az idővel és az alternatív időméréssel foglalkozik, másrészt művei főbb referenciapontjai között találjuk az 1960-as éveket meghatározó kinetikus művészetet és az op-artot is. Az acb NA kiállítási programja az elmúlt években a magyar neovantgárd művészet újrafelfedezésére és újrakontextualizálására fókuszált, ennek a kiállítótérnek a legfiatalabb kiállítója Szalay Péter.

Szalay Péter a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán végzett több mint egy évtizede, és már a pályája kezdete óta jellemző rá, hogy szívesen kísérletezik új technológiai megoldásokkal, új szobrászati alapanyagokkal. Szalay első fontos munkái – mint a 2008-as Libero Arbitrio is – mobil szobrok, tárgy-installációk voltak, a legújabb kiállításának kulcsdarabja is ezek sorába illeszkedik.

Szalay új művei a matematika és a szobrászat határterületét érintő jelenségekből is inspirálódtak. A kiállításon a művész egy - rendhagyó mérnöki logikával megépített - ötágú csillag síkgörbéjét végigjáró óraszerkezetet mutat be. A statikus szobrokat Szalay Péter az óramutató mozgásfázisait térben történő egymásrahelyezésével generálta. Az óra síkban egymást kitakaró mozgásfázisok pedig absztrakt képeket alkotnak, amiket a művész zománc hordozóanyagon valósított meg. A falra kerülő művek kapcsán fontos referencia a bonyhádi zománcművészeti szimpózium és művésztelep tevékenységének a közelmúltban történt feldolgozása és újrapozícionálása.

Szalay pécsi szobrászként tudatosan parafrazeálja Victor Vasarely sorozatgyártott műveinek esztétikai formakészletét is. A Vasarelyre történő hivatkozás az acb NA kiállítóterének funkcionalitására való reflexió is egyben, jelen esetben egy olyan alkotó megidézésével, aki ugyan a mai napig az egyik legismertebb XX. századi magyar származású művész, megítélése a helyi művészeti színtéren mégis ellentmondásosan alakult az 1960-as évektől egészen napjainkig, annak ellenére, hogy a közelmúltban olyan intézmények adtak otthont retrospektív kiállításának, mint a párizsi Pompidou Központ, vagy a frankfurti Städel Múzeum.

Szalay kiállítási anyagának saját életművén belüli pozícionálása szempontjából fontos kiemelni, hogy ezúttal az óramű működésének absztrahálásából indult ki, míg előző, 2017-es A felszínen című önálló kiállításán pedig figuratív giccsszobrokat absztrahált két formailag hasonló eredményt hozó eljárással: kristályképződéssel és 3D poligonredukcióval. Szalay művei bár absztraktnak hatnak, nagyon is konkrét tárgyakból indulnak ki, megkérdőjelezve így az absztrakt művészet elemi karakterét.

Fontos leszögezni továbbá a kiállítás kapcsán azt, hogy Szalay ismét „analóg” technológiai problémaköröket feszeget és visszatér a mechanikai mobilitás alapgondolatához, azon túl hogy továbbra is játékosan felvállalja a konceptuális művészet talált tárgyakból építkező gyakorlatát, ami ezen kiállítás alkalmával az acb NA karakterével is együtt rezonál.

Szalay Péter 2017-es az acb Attachmentben megrendezett kiállítása után jelentkezik ismét az acb tereiben. A művész 2012-ben részt vett a III. Moscow International Biennale For Young Art-on, valamint a 2013-as és a 2015-ös Bookmarks kiállításokon. Művei szerepeltek a Magyar Nemzeti Galéria, az Új Budapest Galéria, a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, a Trafó Galéria és a prágai Karlin Studios kiállításán. Jelölték az Unicredit Bank Korszakalkotók programjának vizuális művészeti díjára 2018-ban. Művei számos magángyűjtemény mellett a budapesti Ludwig Múzeum és a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményében is megtalálhatók.

A kiállítás az NKA támogatásával valósult meg.