Vida Judit életművét követve végig kísérhetjük azt a folyamatot hogyan vett új irányt a rendszerváltást követően művészetében a kerámiáról való gondolkodás. A hetvenes években a főiskolán a hagyományos értelemben vett kerámiaművészetet tanulja, bár már akkor sem az érdekli igazán, sokkal inkább annak határát, más művészeti ágakkal való kapcsolódási lehetőségét keresi. Nyolcvanas évekbeli munkái konkrét étkészletelemekből épülnek fel (Mozdulat kávéskészlet és Kalapácsos kanna), de idézőjelbe teszi a használati tárgyak használhatóságát. Az acb Attachmentben most bemutatott, kilencvenes években készült kerámiák nyomokban felismerhető formáik ellenére inkább ironikus módon közelítik meg a tárgyak funkcióját. Luxustárgyak ezek, véletlenül sem mindennapi használatra készültek. Műalkotások. Vagy ahogy Balassa Péter nevezte: metatárgyak; értve ezalatt, hogy a tárgyak saját önreflexióikat is magukban hordozzák.

Vida a rendszerváltás körül kezdett kísérletezni a kerámia és a fém ötvözésével, ebből született a Déjà Vu című sorozata. A széria első darabjai hagyományos ipari étkészleteket idéznek, abban térnek el azoktól, hogy manufakturálisan készülnek, nincs két egyforma köztük. Izgalmas feszültség keletkezik az alkotásokban ahogy a fekete vagy fehér törékeny kerámia ütközik az anyagában teljesen máshogyan viselkedő fémmel. A szögletes formák és a fémrudak dinamikussá teszik a kompozíciókat. A művek bázisát egy alapforma adja, azokra applikált Vida különböző elemeket. Az elemek díszítése sem hagyományos, sokkal közelebb állnak e tárgyakhoz a posztmodern építészet alkotásai, mivel téri hatásokra játszanak rá a kerámiákon megjelenő díszítőelemek. A kilencvenes évek közepére maga mögött hagyja az addig konzekvensen alkalmazott formát, ekkor készült műveinek különböző szabálytalan kilógó részei egyre messzebb kerülnek a kiindulási alaptól. A Déjà Vu sorozat utolsó darabjainál és a W.A.M. K-626 című művénél a kerámia is színessé válik. Az évtized második felében készült Egogeotika című sorozatában teljesedik ki Vida posztmodern stílusa. Arany, fekete és piros által dominált ornamentika jelenik meg e műveken, a fém applikációk is egyre hangsúlyosabbak. Ezzel a sorozatával veszítették el teljesen a tárgyak a használati funkciójukat, mely által egyedi műtárgyakká váltak. A térben lebegő Egogeotika 11 című alkotása a dekonstruált kerámia megtestesítője.