A Pont fordítva Eperjesi Ágnes első egyéni kiállítása az acb Galériában. Az itt bemutatott színes fotogram-sorozatokat 2013 óta készíti, folytatva a fotográfia és a színek összefüggéseire épülő korábbi műveit.

Eperjesi számára a fotogram különösen fontos médium. A „közvetlen lenyomat” művészetben betöltött paradigmatikus szerepét a fényre is kiterjeszti, így vonja be a fotogram médiumát a – Georges Didi-Huberman kifejezésével élve –  anakronisztikus (azaz egyszerre archaikus és aktuális) lenyomatok körébe. A fotogramon a fény érintése sötétedést eredményez, a fény hiánya pedig pozitív formaként jelenik meg – ráadásul nemcsak a tónusok, hanem a színek is a maguk komplementereit adják a folyamat végén:  minden pont fordítva látszik a megszokotthoz képest, így téve próbára hétköznapi tapasztalatainkat. Erre utal a kiállítás címe.

Eperjesi alkotói metódusa a kiállított fotogram-sorozatok készülésének folyamatára is reflektál. 2013-ban kezdett kísérletezni azzal, hogy a színes fényérzékeny anyagot önmagába hajtja vissza – így a képeken egyszerre rögzül egy színjelenség és képződik le ugyanennek a jelenségnek a térbelisége, torzulása, változékonysága, átmenetisége. Egyszersmind ez a visszahajtás és visszahajlás a fotópapíron megjelenő színek konfigurációjához is kulcsot ad. Ahogy azt korábban ő maga megfogalmazta, az apró változások összegződéseiből kialakuló nagyobb változások természete, a fordulópontokban rejlő lehetőségek és mindezek lenyomatként való rögzítése érdekli. Azok a helyzetek foglalkoztatják, amelyeket képesek vagyunk változás közben, a maguk átmenetiségében megfigyelni – különösen azok, amelyek az átmenetek, változások közben saját magukra is képesek reflektálni. Bár ilyen irányú megfigyeléseinek más médiumok használatával is formát ad, a fotogram mégis mediálisan hordozza számára az önreflektív folyamatok megjelenítésének lehetőségét.

Eperjesi érzékenyen és csaknem tudományos módszerességgel tárja fel a médium különféle működési lehetőségeit, melyekről önálló jelentést is hordozó dimenzióban gondolkodik. Korábban, Színügyek (2009) című vállalkozásában, mely három összetartozó kiállításban öltött formát, egy empirikus színelmélet mintázatait hozta létre, kérdőre vonva a színérzékelésünk alapelemeit és kondícióit.[1] Mestere, Maurer Dóra kijelentése nyomán, miszerint a színekkel való foglalkozás szükségképpen vezet el az absztrakcióhoz, Eperjesi a maga módján és saját eszközeivel közelített a színekhez: a Színügyek projekt két kiállításán az absztrakció megkerülésének lehetőségeit követve azt kereste, hogyan lehet köznapi módokon játékba hozni őket. A projekt Semmi a szín alatt című kiállításán azonban absztrakt művek is szerepeltek, melyek létrejöttéhez a fotogram médiuma nyitott teret.

Az acb Galériában kiállított fotogram-sorozatok a korábbi fény- és színtanulmányokat folytatva a kamera nélküli fényképezés lehetőségeit, a színek és az absztrakció összefüggéseit, a színérzékelés kérdéseit és az absztrakcióhoz való viszonyt vizsgálják. A kiállított művek azt a fordított folyamatot rögzítik, ahogy a nem elsődleges színek segítségével az alapszínekhez jutunk vissza. A színes fény és a fotópapír találkozását az itt látható, 2013 és 2021 között készült fotogramok a korábbiaktól eltérő fotografikus szituációban teszik próbára. Az alkotó a teljesen lecsupaszított, többnyire közbeiktatott eszközök és tárgyak nélkül készített fotogram-műveken a puszta fényt és a fotópapír térbeli kiinduló helyzeteit használva hozza létre a térbeliség színmódosító hatását felmutató absztrakt formációkat.

A művész a Hat lépés egy színelméleti konszenzus felé (2021) című műben egy fotografikus színkört mutat meg, a fotográfia médiumára szabott színelméleti konszenzus lehetőségét vetítve elénk. A színes fotogram ugyanis egyszerre aknázza ki az additív színkeverési metódust, amely fényszínek kombinációjaként egyre világosabb eredményre vezet, és a szubtraktív színkeverésben rejlő potenciált, mellyel a pigmentek kombinációjaként végül a feketéhez jutunk.

A Szín résben (2014) című sorozat fotogramjaiban Eperjesi a fényérzékeny papírba vágott két merőleges bemetszésbe tölcsérformába hajlított színes fényáteresztő papírt szorított. A papír egymást átfedő rétegei a fotópapírra világítva nemcsak ugyanazon szín különböző sötétségű tónusárnyalatait eredményezik, hanem az eljárás során, váratlanul, különböző színek jönnek létre, a színészlelés hétköznapi tapasztalatait felforgatva. Minthogy a fotópapíron eredetileg ejtett két egymást metsző vágás a kész műveken is kissé nyitva marad, a fotogramok finom térbeli dimenziót kapnak, így megőrizve és feltárva létrejöttük folyamatát.

A fotópapír bevágásával és visszahajtásával keletkező térbeliséget és annak színmódosító hatásait aknázza ki a két Hajlított szín című sorozat is. A 2013-ban készített ötdarabos sorozat az expozíció során használt, a nagyítógépbe épített színszűrők, míg a 2020-ban készített négydarabos sorozat a színes transzparens papírok szabad szemmel meghatározhatatlan színösszetevőinek hatását használja fel.

A Folyamatos és lépcsőzetes átmenetek (2020) című fotogram-objektek exponált papírsávjai a világos és a sötét színek közötti átmenetek időben és térben és történő elmozdulásait rögzítik. 

A Szín perspektívában (2020) címet viselő nagyméretű fotogramok egyrészt a fehér és a fekete közötti színátmenet hely- és térigényéről tanúskodnak, hiszen ekkora fotópapír kellett ahhoz, hogy a fényerő, a beesési szög és a távolság összefüggése rögzíthetővé váljon. Másrészt az alkotó azokat a színszűrő beállításokat választotta ki, amelyek az átmenet hosszú útján a mindennapi színészlelet számára váratlan tapasztalatokat is eredményeznek.

A Szín: sosincs vége (2020) című sorozat az ismert, végtelent jelképező Möbius-szalag formát alkalmazza, miközben a csak egyik oldalán fényérzékeny fotópapír a forma belsejében keletkező vetület nyomát rögzíti. A fotópapír csík végtelenített összetekerésével keletkező térbeli szituációt síkba helyezi vissza, amellyel mintha a „végtelen”  belsejét mutatná fel. Az exponálás során végeérhetetlen kergetőzésbe kezdő szín és absztrakció kérdését ugyanakkor ezzel továbbra is nyitva hagyja.

Külön köszönet Mátyus Andreának és a Lab4Art-nak, valamint Zalka Imrének a szakmai segítségükért.

Eperjesi Ágnes (1964) 1989-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola (ma MOME) frissen alapított fotó szakán, mesterdiplomáját is a fotó szakot is befogadó Vizuális Kommunikáció szakon szerezte. Doktori fokozatát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezte meg 2010-ben, mestermunkája a Színügyek című hármas kiállítás-sorozat volt. 2011 óta az egyetem Intermédia tanszékén oktat.

Az acb Galéria 2019 óta dolgozik együtt Eperjesivel. A korai fotográfiai munkáit (1986-1999) bemutató kötet az acb ResearchLab kiadásában ugyanabban az évben jelent meg.

[1]_{A Színügyeket alkotó három kiállítás címei: Mindig lesz új szennyes, Semmi a szín alatt, Rövid ima.}

_{Lásd: Színügyek, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2009.}