Hopp-Halász Károly (1946-2016) a geometrikus művészet tradícióit és kortárs formáit a land art tendenciáival ötvöző és Lantos Ferenc tanítványaiból szerveződött Pécsi Műhely tagjaként kezdte pályáját az 1960-as évek végén. Pécsett tanult és dolgozott, majd a hetvenes évek végén hazaköltözött a szülői házba, Paksra. 1979-ben indította el a Paksi Vizuális Kísérleti Művésztelepet, a kilencvenes évek elején pedig létrehozta a Paksi Képtárat. A konstruktivizmus hagyományai és új módozatai egyaránt nyomot hagytak mediális és tematikai szempontból is sokrétű pályáján, ahol a domináns festészet mellett a fotográfia, a fotóakció és performance, a grafika, az objektművészet és installáció szintén nagy hangsúllyal jelent meg. Pályájának sarkalatos pontja  ̶  Kovalovszky Márta szavaival élve  ̶ „a puszta geometriától annak klasszikusan festői értelmezéséig” való eljutás vágya, a geometriára épülő gondolkodás személyes szűrőn való átfuttatása, amelynek köszönhetően létrehozta a visszatérő motívumokból és témákból építkező magánmitológiáját.

Az acb Galériában rendezett, és az öt éve elhunyt művész emlékének szentelt kiállítás koncepciója Franco Daganival együttműködésben alakult ki. Ez az elképzelés kiemelkedő és főként ritkán látható művek és műcsoportok felvillantásával igyekszik körüljárni és árnyalni az alkotót leginkább foglalkoztató kérdéseket, a geometrikus képalkotás problémáit és az emberi testtel való relációt. A válogatott anyagban szerephez jutott a Dagani által felállított, Halászra jellemző színhasználat (piros, kék, sárga) sajátos szimbolikája is.

A kiállítás így állít fel egy narratívát a korai, még főként az op-art, majd a pop-art bűvöletében létrejött zománcművektől kezdve. Az „elbeszélés” az axonometrikus kockaábrázolás illuzórikus feldolgozásának eredményeként létrejött ú.n. „pipás” képeken és a művész nevével összeforrt Magasles-témából kinőtt Struktúra és szerkezet variációin át vezet a pöttynek (kerek, teli formának), mint a halászi mitológia alapelemének különféle megjelenéseiig, illetve a férfitestet a geometrikus formákkal legerőteljesebben kombináló Nyitott geometria-képekig.

Hopp-Halász a neo-geo jegyében született alkotásainak központi motívumává, a festészet nyolcvanas évekbeli fellendülésével kapcsolatot kereső „szigorú” geometrikus gondolkodás jelképévé vált pötty fokozatosan önállósult az alkotói eszköztárban.  Az életben való szimbolikus útra bocsátást jelképező, iskolai ballagásokon használt batyu anyagának díszítőeleme, de a személyes élettörténetben egyéb jelentéssel is felruházott forma Halász számára az útra kelés, utazás, a fellépő viszontagságok, és minden bizonnyal a szabadság jelképévé is vált.  A bőrönd mellett a bot és a batyu az alkotó saját marginális pozícióját, a magyar és főként nemzetközi művészeti központoktól tapasztalt távolságot is megjelenítette. Ahogy a földrajzi távolságokat és az „úton levés” tapasztalatát egyaránt megjelenítő útjelző táblák, az alkotó védjegyévé vált taposással született, olykor monokróm felületté összeolvadó talplenyomatok pulzálásából építkező képek is reflektálnak erre a Halász művészetét meghatározó vonásra. Egy Toszkánában 1994-ben rendezett performansz során a motívumok sajátos formában olvadnak össze, hogy végül, totális metaforaként, a művész teste burkolódjék a pöttyös batyuba az eseménysor végén.

A nyugati művészeti mozgásokra mindig nagy figyelmet fordító alkotó saját „avantgárd múzeumát” alakítja ki és tartósítja, illetve az otthon privát terével, a hagyományos vidéki lét tárgyi környezetével ütközteti a Harald Szeeman által kurált kasseli documentán (1972) bemutatott művész múzeumok hatására létrehozott Mini-, illetve Stelázsimúzeum.  A Hopp-Halász személyes művészeti preferenciáit, az őt ért hatásokat dunsztosüvegbe záró műveket, formákat felvonultató „elképzelt múzeum” művei, illetve a televíziónak és az általa sugárzott képnek a manipulálásával létrejövő alkotások kritikai hangvétele, a Magaslesnek és módozatainak politikai áthallásai feltárják a hopp-halászi életmű rétegzettségét.  A vadászatból ismert magasles a kassáki képarchitektúra eljárásait idézve értelmeződött át Halász munkáiban. A vízszintesek, függőlegesek és átlósok találkozásából, variációiból létrejövő struktúra a kompozícióból áradó feszültség révén a hetvenes évek magyar viszonyaira is reflektált: az értelmezés lehetőségeit kitágította a szélesebb kultúrpolitikai kontextus, az ellenőrzés és kontroll mindennapi jelenlétének metaforikus olvasatának irányába.

A hetvenes évek első felében a fotóalapú művek, illetve fotóakciók is gyakori médiummá váltak Halász alkotásaiban. Az ennek jegyében született Modulált televízió, Privát adás, illetve a különböző erőteljes feliratok (Help, Love) szerepeltetésével személyesebb dimenziókat megnyitó sorozatok esetében szintén a megfigyelés és megfigyeltség kérdései kerülnek terítékre. A televízió által sugárzott képnek az alkotó saját testével való felcserélése médiakritikus szemléletbeli fordulatot jelez, miközben a magyar művészetben az elsők között tematizálja a férfi testet és a heteronormatív férfiképet. A konceptuális kiindulású Modulált televízió sorozat során a sugárzott kép kölcsönhatásba lép a rá helyezett, rajzolt geometrikus struktúrával, amely a televízió képét és a néző által érzékelt látványt egyaránt manipulálja.

A folyóparti, otthonos paksi táj lenyomata is hangsúlyhoz jut a kiállításon, egyfajta keretet teremt a számára. Az 1962-ből származó, leginkább Paul Klee műveit felelevenítő, kékre hangolt tájkép és a 2010-es években már befejezetlenül hagyott, a dunai napfénytől ragyogó alkotás fogja közre ennek a sokféle elágazó, a geometria és a matematikai modellezés által azonban mindenkor meghatározott pályának az alakulását.

A kiállítás ezeknek az összefüggéseknek a feltárásával igyekszik a Hopp-Halász munkásságát meghatározó szemléletről átfogó képet nyújtani: a geometriáról, képi struktúrákról mint a valóság interpretációjában használatos eszközökről, illetve az emberi létezést meghatározó körülményekkel – köztük a tömegkommunikációval – való kapcsolatukról.

A kiállításhoz az acb ResearchLab katalógusfüzetet jelentet meg. 

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.