Nemes Ferenc

Számított rendszerek

Helyszín: acb NA
Dátum: 2018. nov. 30. – 2019. feb. 01.
Leírás

Nemes Ferenc 1949-ben született Dunaföldváron, művészeti pályája alakulására nagy hatással volt az, hogy 1964-ben megismerkedett Csiky Tiborral, aki a kollégiumi nevelőtanára volt a budapesti Faipari Technikumban.  Csiky Tibor úgy vált ebben az időszakban generációja egyik meghatározó szobrászává, hogy - Nemeshez hasonlóan – soha nem vett részt főiskolai művészképzésben. Nemes Ferenc és Csiky Tibor között gyorsan szoros mester-tanítvány viszony alakult ki, többek között kettejük természettudományos érdeklődésének köszönhetően is. Ugyancsak a technikum tanulója volt ebben az időszakban fenyvesi Tóth Árpád is, akihez évtizedeken keresztül szoros baráti kapcsolat fűzte, annál is inkább, mivel az első művészi kísérleteiket is együtt hozták létre. Nemes már nagyon fiatalon, a hatvanas évek közepétől kezdve képverseket és kollázsokat is készített, amikre főként Kassák Lajos avantgárd és Tristan Tzara dadaista költészete volt igazán nagy hatással. Nemes abszurd, de nyelvtanilag jólfésült soraiból, amiket főként korabeli magyar napilapokból ollózott össze, a kor társadalmi és politikai viszonyainak éles kritikája rajzolódik ki. 

1968-ban készítette első olyan alkotását, ami a vizuális interferenciával foglalkozott és kitartóan dolgozott ezen a sorozatán akkor is, amikor megkezdte faipari mérnöki tanulmányait 1969-ben a szentpétervári Erdészeti Akadémián. A fény fizikai és optikai jelenségeinek képzőművészeti vizsgálata a későbbi évtizedekben is az egyik fő témája maradt Nemes művészetének. A művész korai fekete-fehér és később kiszínesedő papírműveit is többváltozós matematikai rendszerekre alapozta, melyeket éles, vonalas motívumok, tömbök, „szűrők” népesítenek be. Ezen műveinél a véletlen rendszerező erejének a kutatása is a programja fontos részét képezte.   Nemes alkotásai a repetitív kortárs zene építkezésének a ritmusával is mutatnak hasonlóságokat, módszertanuk pedig összhangban van az 1960-as évek magyar értelmiségének strukturalista irányultságával is.

Fontos rögzítenünk azt a tényt, hogy Nemes absztrakciója erősen geometrikus motivációjú, a formák változásait és variációit kutató munkáit ugyanakkor a rendszerek határait pedzegető finom poézis is áthatja. Nemes Ferenc kapcsolatban állt Lantos Ferenccel is, aki egy kiállításmegnyitójában ki is emelte, hogy Nemes alapvetően nem esztétikai irányból közelíti meg az absztrakt művészet kérdéseit. Nemes 1981-82-ben vett részt a paksi művésztelepen, ami Lantos és Hopp-Halász Károly irányításával működött.

Az 1980-as években Nemes Ferenc áttört selyem-, és papírképeket készített, melyek „hiányai” valóságos fekete lyukként törik meg a képei logikájának lineáris struktúráit. Ezeket a műveit a közönség utoljára az 1985-ben a Fiatal Művészek Klubjában megrendezett önálló kiállításán láthatta. Az ugyancsak ebben az évtizedben létrehozott vonalritmusokon alapuló képei pedig a színek rezgésszám-szerinti összeolvadásával foglalkoztak. Nemes Ferenc az 1980-as években is szoros kapcsolatot ápolt Csiky Tiborral, így részt vett a mestere által a Bartók 32 Galériában 1982-ben elkezdett csoportos kiállítás-sorozaton is, amelyre hagyományosan Csiky közelebbi kollégái és tanítványai kaptak meghívást. Az Első Meditáció című kiállítás folytatásai egészen 1989-ig az Utolsó Meditációig - Csiky Tibor haláláig tartottak.

Az acb NA kiállításának a fő fókusza Nemes 1960-70-80-as években létrehozott művein van, amik műfajilag is rendkívül szerteágazók és sokszínűek. Papírmunkái, fém kisplasztikái és az 1980-as években létrehozott finom selyemképei mellett bemutatásra kerül a művész egy nagyméretű fekete fareliefje - a “Levél Csiky Tibornak” is, amit soha korábban nem láthatott még a közönség.

A kiállitás az NKA támogatásával jött létre

Mutass többet