A volt jugoszláv térségben a nagy múltra visszatekintő kritikai és politikai művészet egyik legfiatalabb és legizgalmasabb zászlóvivője Selma Selman, aki a performansz, videó, fotó, rajz és festészet eszközeivel alkot. Művészeti gyakorlata a funkcionális kortárs politikai ellenállás formáit keresi: a romákat övező sztereotípiákat, az őket érő elnyomást ragadja meg és dönti le. Roma származású fiatal bosnyák női művészként saját társadalmi helyzetére és alkotói pozíciójára is összpontosít. A romák által tapasztalt elnyomás összetettségét veszi górcső alá, aktivizmusának és művészi gyakorlatának végső célja a női testek védelme és önrendelkezése,  egyúttal az elnyomott nők kollektív önfelszabadítása. Az általa szuperpozicionális interszekcionalizmus-nak nevezett szemlélet keretein belül a művész a diszkrimináció egymást rétegző formáit szintetizálja, amelyekkel kisebbségi csoportok világszerte szembesülnek. 

Az acb Galériában megrendezett harmadik kiállításán Selma Selman (1991) legújabb, Motherboards [Alaplapok] című nagyszabású installációját mutatja be, amely 2023 júniusában a Rijksakademie Open Studios-ban debütált, majd a koszovói 4. Autostrada Biennálén volt látható. Az alaplap az az elem, amely összeköti a számítógép hardverkomponenseit – a processzort, a memóriakártyát, a merevlemezt és a videokártyát –, így a hozzá csatlakoztatott alkatrészek „anyjaként” működik. Ez a metaforikus megközelítés bontakozik ki a négy roma nő motorháztetőkre festett portréin keresztül. A portrék a boszniai háború után a művész családjában tartott első lakodalomról készült fotó szereplőit idézik meg. Ezek a nők feleségként, anyaként a férjükhöz tartoznak, és láthatatlanok maradnak a társadalomban, mint a számítógépek belsejében lévő alaplapok. Láthatatlanságuk ellenére a kitartást és a túlélést megtestesítő hősnőkként jelennek meg Selman festményein. Az alaplapok emellett nyersanyagként is szolgálnak; két évnyi kutatás után Selman rátalált egy olyan eljárásra, amely az arany alaplapokból való kinyerését teszi lehetővé nem toxikus módon. A 200 alaplapból kinyert arannyal Selman egy szöget vont be, mely a roma nők családjukban meghatározó szerepét, mégis láthatatlan társadalmi státuszát szimbolizálja. A művész szándéka átadni a hulladékból arany kinyeréséről szóló tudást közösségének, hogy kiemelje őket a szegénységből, egyúttal az is célja, hogy stigmatizált munkájuk értékké váljon. 

Selma Selman művészeti tevékenysége a munka és a gazdaság kapcsolatával foglalkozik, különösképpen a fémhulladékok (újra)hasznosításával, ami a családja megélhetését generációkon keresztül biztosító jövedelemforrásra utal. Performanszai során többnyire fém tárgyakat, autókat vagy háztartási eszközöket bont szét, hogy értékes elemeiket felhasználja alkotásaiban. A művész szisztematikusan feldolgozza a kiszerelt fémalkatrészeket, majd megfesti őket. Megkérdőjelezi, hogy a társadalom milyen értéket tulajdonít a munkának és tárgyi környezetének, valamint kettőjük viszonyát. Selman fémhulladékra festett képei személyes naplót alkotnak, amely – gyakran szimbolikus – önarcképekből, a női test transzformatív ábrázolásaiból, családi portrékból, a globális kapitalizmusra vonatkozó ironikus reflexióiból, valamint művészettörténeti utalásokból áll. Figurális eszköztára mellett érzékeny és hátborzongató szöveges vallomások is megjelennek munkáin. A műveihez használt fémhulladék átalakításával az alkotó nemcsak családja küzdelmes megélhetésére utal, hanem értékkel ruházza fel munkáját és az ebből keletkező, látszólag haszontalan roncsolt elemeket, a nyomorúság, diszkrimináció és sztereotípiák elleni küzdelmében.