Major János (1933 - 2008) a hatvanas évek elején kezdett el sírköveket fotózni. Sétái alkalmával figyelt fel a Budapesti temetők különlegességeire. A számára érdekes sírokat különböző szögekből, és sokszor eltérő időközönként megismételt felvételeken örökítette meg évtizedeken keresztül. Hatvanas évekbeli grafikáin már megjelentek a sírkő motívumok, a hetvenes évek elejétől kezdve állította ki sírkőfelvételeit és konceptuális munkáihoz is felhasználta őket.

Fényképezés során a látvány és a hangulat megragadására tett kísérletet. A sírkövek iránti vonzódása azonban nem csupán azok esztétikai értékéiből adódik, hanem egyúttal a lokális szellem és társadalom- történet iránti érdeklődéséről is árulkodik. Egy interjúban így nyilatkozott sírkő fényképezési szokásairól: "A kuriózumokat, a különösségeket, a mókás ellentmondásokat gyűjtögettem [..] Rendkívül érdekes sírköveket találtam. És hát hogy születik egy ilyen sírkő? Ebben nagyon nagy szerepe van a megrendelőnek. Az igazán érdekeseket valószínűleg nem a sírköves találja ki, hanem a megrendelő. Nagyon végletes ötletek is vannak. Az egyik sírkövön például az állt: »Az életed olyan volt, mint a befejezetlen szimfónia.«, és rá is volt faragva a Befejezetlen szimfónia néhány taktusa. [..] Az az érzésem, hogy ez a néhány pesti temető ebből a szempontból az egész világon ritkaság lehet."

Major fényképein keresztül a fővárosi temetők sajátos ikonográfiája és kaotikus heterogenitása elevenedik meg, láthatóvá téve mindazokat az etnográfiai, művészettörténeti és szellemtörténeti kutatási lehetőségeket, amelyeket a temetők hordoznak magukban. Az ilyen lehetőségek láthatóvá tételét bizonyos korokban csak egy művész engedheti meg magának.

Major János az 1960-as években kialakuló magyar neo-avantgárd művészközegnek az egyik eredeti és nem könnyen besorolható alakja volt. Munkásságát grafikusként kezdte, elsősorban rézkarcokat készített, mely műfajban technikai- és stíluskísérleteket folytatott. Az egyik első képzőművész volt a háború utáni magyar művészetben, aki műveiben saját zsidó identitásának problematikájával foglalkozott. A hivatalos kultúrpolitika és környezete nem nagyon tudta, hogy mihez kezdjen erősen provokatív műveivel. A hatóságok pornográfnak és antiszemitának minősítették fontos műveit, ezek kapcsán rendőri figyelmeztetésekben is részesítették. Az 1970-es években grafikái és fotói mellett szöveg-alapú konceptuális műveket is készített, művésztársakkal közös akciókat is csinált a Balatonboglári kápolna tárlatokon. A hetvenes évek közepén műveinek nagy részét megsemmisítette, és ezután idegállapota tíz évig nem engedte, hogy dolgozzon. Az 1980-as évek közepétől egy új fejezet kezdődött Major művészetében, ekkortól műveinek nagy részében a groteszk és az erotikus művészeti hagyományokkal kísérletezett (gyakran itt is temetőben játszódó jelenetek vannak ábrázolva). Ezekben is a közerkölcsök provokálására tör, de művészetére egyre inkább a magába fordulás jellemző, magánéletét tematizálja. 2008-ban elhunyt, műtermében hagyva műveinek zömét, életműve feldolgozása folyamatban van. Az elmúlt évben kisebb tematikus kiállításokon voltak bemutatva művei.