Bak Imre

Helyzet

Helyszín: acb Galéria
Dátum: 2021. jún. 03. – júl. 16.
Leírás

Bak Imre (1939) legújabb, az acb Galériában megrendezett önálló kiállításán a 2020-as év során festett Helyzet című monumentális festményciklusa látható. A művész öt új képét ugyan az acb Galéria már virtuálisan bemutatta az Art Basel tavalyi, 2020-ban készült művekre fókuszáló Online Viewing Roomjában, a teljes sorozat élőben azonban most debütál.

Bak Imre festészete a 2020-ban kitört világjárvány ellenére szemernyit sem veszített lendületéből és frissességéből, mi több, a művész az eddigieknél még érzékenyebben és dinamikusabban reagált a változásokra, amelyek alapvetően alakították át a valóságunkat. 2019-ben, Bak Imre 80. születésnapja alkalmából szintén az acb-ben megrendezett retrospektív kiállítása után a művész festészetében radikálisan új fejezet kezdődött. Bak Imre új képeinek egy kisebb formátumú kollázs-sorozat az előzménye, amelynek alapanyaga az a szitamappa volt, amit az acb adott ki a jubileumi kiállítás apropóján. Az újrahasznosított lapokból a művész merőben új, vad és dekonstruált kompozíciókat hozott létre, amilyenekhez foghatókat legutoljára az 1980-as években készített. A kiállított kollázsok kompromisszummentes frissessége és lazasága ismételten tanúságot tesznek arról, hogy az alkotó nem fél a változásoktól és a figyelme továbbra is arra koncentrálódik, hogy a saját festészetében miként alakíthat ki a korábbiakon alapuló új struktúrákat.

Bak a kollázsok logikája és gyakorlata alapján felfrissülő kompozíciói hatással voltak új festménysorozatára. A művész 2019-ben festett képein nagyméretű síkhatású színfelületek és páros sávrendszerek domináltak, amelyek az absztrakt festészeten belüli minimalista térképzés finom lehetőségeit feszegették. A korábbi visszafogott, harmonikus és stabil struktúrákhoz képest a 2020-ban festett képeket sokkal spontánabban és dinamikusabb előálló motívumok jellemzik. Bak Imre legújabb festményein mintha a geometrikus absztrakcióba oltott szertelen és játékos figuralitás is erőteljesebben lenne jelen, különösen, ha az olyan szürreálisnak ható alakokra gondolunk, mint a kiállítás egyik festményén megjelenő zöld macska.

Míg a 2019-ben festett sorozat inkább térkérdésekre fókuszált ̶ ezért, témafelvetéseiknek is köszönhetően, inkább a tájkép, a városkép műfaji megújításaihoz köthetők ̶ , addig a 2020-as képek egyértelműbben az arc, a maszk motívumát állítják előtérbe. Ezzel folytatják a művész olyan korábbi gondolatait, amelyeket legutóbb, legkoncentráltabb formában az ÖN-ARC-KÉP 2017 című kiállításán láthatott a közönség. A kiállítóteret domináló portré-triptichon is leginkább önarcképként jellemezhető, de a festmények ennél univerzálisabbak és az emberi arc alapvető karakterével, geometrikus absztrahálásának lehetőségeivel is foglalkoznak. A kiállításon látható további művek egyértelműen maszkok, vagy a digitális kommunikációnk érzelmeket absztraháló emoji és smiley karakterei köszönnek vissza bennük

Bak új festményei a világ egyre gyorsuló és egyre inkább változásban levő állapotát közvetítik, és a változások következményeiről való elgondolkodásra késztetik nézőiket. A művész nyughatatlan kíváncsiságának köszönhetően ugyanúgy nyúl merőben új megoldásokhoz, mint amennyire vissza is köti a 2020-as festményeket életműve korábbi szakaszaihoz. A mostani Helyzet -képek mintha ugyanúgy interpretálhatóak lennének a geometrikus absztrakció lehetőségeinek tágításaként és a digitális képiség desztillálásaként, amelyben az ősképek - mint az emberi arc - is újradefiniálódnak.

Bak Imre immár több, mint 50 éve a magyar kortárs képzőművészet meghatározó alakja. Bak már az 1960-as években letette névjegyét avval, hogy megalkotta saját festészeti válaszát az amerikai és német hard-edge és mininalista irányzatokra. Bak egész pályája során konzekvensen fejlesztette a festészet utáni absztrakció és a geometrikus absztrakció formanyelvét, egyensúlyba hozva a lokális avantgárd tradíciókat a kortárs festészet univerzális nyelvével. Bak Imre művei megtalálhatók többek között olyan kiemelkedő közgyűjteményekben, mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Modern Museet, a berlini Nationalgalerie, vagy a bécsi MUMOK.

Mutass többet