Szilvitzky Margitot (1931-2018) a legtöbben a mai napig a magyar kísérleti textilművészet úttörőjeként ismerik, életműve fontos részét képző festészeti munkásságára kevesebb reflektorfény esett az utóbbi évtizedekben. Szilvitzky 1988-as, a Műcsarnokban megrendezett retrospektív kiállítása után zárta le a textil térben is kiterjesztett médiumához kötődő alkotói korszakát, ezt követően foglalkozott programszerűen a festészet számára érdekes vetületeivel. A művész így ír az átmenet ezen időszakáról Folyamatos Jelen című 2007-ben megjelent könyvében: „a műcsarnoki kiállítás érezhető sikere és eufóriája után (…) hirtelen a művészet „senki földjén” találtam magam. A textilművészet szép lassan kihátrált mögülem, pályatársaimmal az útjaink már nem egy irányba haladtak. Amikor körülnéztem, és rokon törekvésű művészkollégákat kerestem, látnom kellett, hogy valójában sehova sem tartozom. Márpedig mindenütt, így a hazai művészeti közegben is fontos, hogy valakit hová sorolnak. A kiállítást szervező, támogató intézmények, de maguk a művészek többsége is műfaji kategóriákban gondolkodik. Festett, varrott vásznaimmal igazán festőként nem definiálhattam magam, egyedül maradtam, és sehol nem találtam felém nyújtott kezet.”

Az acb Attachmentben 2022-ben megrendezett Dobozképek című kiállítás már igyekezett visszahozni a köztudatba egy összetettebb képet Szilvitzky Margit művészetéről, ugyanis a művész problémafelvetései már az 1980-as évek végétől sem csak egyetlen műfajhoz kötődtek, gondolkodására is inkább a médiumok áthidalása és a közöttük való közlekedés volt jellemző. A művész ekkortájt a francia terminológia szerint „plasticien”-ként, azaz formáló művészként definiálta magát, aki egyszerre fest, anyagokkal, színekkel, térrel vagy felületekkel bánik.   

Az acb Galériában megvalósuló kiállítás most átfogó módon igyekszik megközelíteni és bemutatni Szilvitzky Margit festészeti munkásságát, így helyet kapnak benne az 1980-as évek végén, 1990-es évek közepén létrehozott formázott vásznai, az 1990-es közepétől a hajtás, hajtogatás gesztusa mentén koncipiált dobozképei és a 2000-es évek második felében festett vászonképei is, amik a geometrikus absztrakció síkszerű eszköztárával közelítik meg a művész egész pályáját foglalkoztató térképzési problémákat. 

A kiállítás nyitóképe, egyben legkorábbra datált alkotása az 1989-es Aero Rouge, egy olyan fontos programmű, ami Szilvitzky közvetlenül a Műcsarnokos retrospektív kiállítása után festett Aero-serie kollázs-sorozatának festészeti tanulságait foglalja össze. Ez a mű az 1994-ben festett, monumentális Rózsaszín képpel együtt Szilvitzky formázott vásznai közé tartozik, amikkel a művész új módon kísérelte meg a térbeliség artikulálását. Az alkotó dobozképei az 1990-es évek közepétől megint másféle módon közelítenek a tér művészeti megjelenítésének lehetőségeihez. Ezen képek kialakulásának élményéről így ír Szilvitzky: „Érdekes mozzanat volt, amikor egyszer egy széthajtogatott papírdobozban újra megláttam a geometrikus struktúrát és a harmadik dimenzió síkba terelt nyomait. Később észrevettem azt is, hogy a hengerrel felvitt festéknyomok a bordázott dobozkarton felületén még egy plusz réteget képeznek; a szemet ingerlő apró, vibráló elmozdulások szinte téri emóciókat váltanak ki. Rájátszottam erre a minimális, de mégis érzékelhető reliefes szituációra, amelyet felerősített a doboz széleinek árnyéka, a rések, kivágatok formája, s hirtelen megszületett az előtt-mögött téri asszociációja – egy újfajta térképzet -, ezúttal másként, a felhordott pigmentrétegek nyomán, és ez nagyon inspirált a továbbiakban.”

A formázott képek és a dobozképek tanulságai után pedig Szilvitzky Margit elérkezett a festészet legidőtlenebb kérdéseihez, a geometrikus absztrakt művészet térbeliségének vizsgálatához, amire szintén számos különleges példát hoz a kiállítás anyaga a 2000-es, 2010-es évekből. „A személyes hangú expresszív közlési mód pedig nem igazán jellemző rám. A képekben a tárgyias karaktert szeretem (…) Hozzám mindig közelebb állt az a mű, amely a belső arányokra, viszonylatokra, képi jelrendszerekre támaszkodik, és ezzel együtt formálja meg a maga nyelvezetét. A kép sajátos felépítéséből, nyelvi kombinációjából teremtődik meg az a feszültség, amely szerencsés esetben megérinti a nézőt.” – fogalmaz Szilvitzky Folyamatos Jelen című könyvében a festészetéről.

A Festmények 1989-2015 már Szilvitzky Margit harmadik önálló kiállítása az acb Galériában 2021 óta. A művész 1960-as évek végén, és 1970-es években készült textiműveit a galéria 2022-ben a londoni Frieze Masters vásáron mutatta be. A közelmúltban Szilvitzky textilművei olyan rangos közgyűjteményekbe kerültek be, mint a londoni Tate Modern, 1979-es Térnégyzet című monumentális textilinstallációja számos papírművével egyetemben pedig már a Magyar Nemzeti Galéria-Szépművészeti Múzeum kortárs gyűjteményeit gyarapítja. Ugyancsak a tavalyi év során került a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum gyűjteményébe Szilvitzky Dalmatika című munkája is. Az acb Research Lab gondozásában 2021-ben jelent meg Szilvitzky Margit – A négyzet megtalálása – Művek 1968-1988 című könyve.