Felsmann István

Felsmann István

Helyszín: acb Attachment
Dátum: 2014. jún. 06. – júl. 17.
Leírás

Felsmann István (1984) először mutatkozik be önálló kiállítással az acb-ben.  A Képzőművészeti Egyetemen tavaly végzett művész munkáival több csoportos kiállításon és a Flash Art magyar kiadásában és borítóján találkozhatott a közönség. Felsmann 2009 óta készíti az azóta védjegyévé vált, legókockákból épített reliefszerű képobjektjeit, de művészi tevékenységének fontos eleme a naponta készülő ceruzarajzokból álló és az interneten közzétett vizuális naplója is, melyből egy teljes falnyi anyag volt látható idén a Műcsarnokban, a Derkovits-ösztöndíjasok kiállításán. A képzőművészet mellett Felsmann zenével is foglalkozik, aminek hatása több installációjában, valamint performanszaiban is érvényesül.

A kiállításon Felsmann többek között a Lego Reliefek legújabb darabjait mutatja be. Az egységnyi, szabványosított elemekből konstruált reliefek egyszerre mozgatják meg a szemlélő művészeti, filozófiai, popkulturális ismereteit, és hozzák felszínre gyerekkori, talán már elfelejtett emlékeit. A tudomány, a művészetek,  a városok  egymásra épülő  rétegei, a szétszedhető és összerakható fogalmak, a tárgyak, a digitalizált információk szinte kimeríthetetlen forrást jelentenek a folyamatosan épülő műcsoporthoz.

„A kockák tautologikusan a téglák, pixelek, adathordozók helyébe lépnek. A különböző felületű képekbe esetenként hibákat építek – kiszögelléseket vagy éppen negatív formákat, színhibákat, előfordul, hogy látszólag egymáshoz nem illő dolgokat illesztek össze –, mint amikor az elrontott várostervezés, a programozási hibák nem kívánatos vagy nem várt részleteket tesznek láthatóvá. Jelenleg ezeknek a részleteknek az esztétikája, és a hibáknak a többi vizuális információra tett hatása érdekel, de a médiumból adódóan számos további irány és értelmezési réteg lehetséges” – írja Felsmann a Lego Reliefekről.

Az acb Attachmentben a képek mellett a Családi porcelánkészlet című installáció kerül kiállításra, mely végső formáját a megnyitó performansz eredményeként nyeri el.

A performanszban közreműködik: Somló Dániel

Mutass többet