Esterházy Marcell munkáit első alkalommal mutatja be egyéni kiállításon az acb Galéria. A Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán végzett, majd később Lucien Hervé-tanítvány  Esterházy elsősorban a fotó médiumában alkot. Műveinek kiindulópontjául legtöbbször saját és mások személyes történeteit használja. Az utóbbi években figyelme egyre inkább saját családjának történetére irányul, amely apai és anyai ágon is összefonódott a magyar - és időnként az egyetemes - történelem fontos momentumaival. Forrásai archívumok, elsősorban az Esterházyak grófi ágának mintegy 600 darabból álló fotóarchívuma, amely 1916 és '39 között dokumentálja a család történetét, de műveiben felhasznál korabeli újságfotókat, filmrészleteket és tárgyakat is. Az, hogy Esterházynál egy archív dokumentumból kortárs műalkotás jön létre, nem pusztán a művészi kisajátítás eredménye: a kiválasztott archív alapanyagot egy hozzá fűződő történet teszi fontossá és aktuálissá, mely a legtöbb esetben egy jelenlegi politikai vagy társadalmi jelenséggel állítható asszociatív viszonyba.

vesd össze (vö.) című kiállításán Esterházy Marcell a korábbi évekhez hasonlóan a családi archívumot használja fel és értelmezi újra különféle médiumokat használva. A vesd össze (vö.) kifejezés írott szövegekben használatos, a téma szempontjából közvetlenül releváns hivatkozások előtt, jelen esetben az egyes munkákba sűrített különféle történetekre, asszociációkra, rétegekre és hivatkozásokra utal a művész. A cím kapcsán nem hagyható figyelmen kívül édesapjának, Esterházy Péternek - ő fia szempontjából szintén a családtörténet része - regényírói munkássága, melyben kiemelt fontossággal bírnak a hivatkozások és az idézetek csakúgy mint a kisajátítás mint gesztus.

A kiállított művek majd' mindegyikének alapja portré, így ez a nagyon személyes műfaj a kiállítás vezérmotívumává emelkedik. Az Esterházy által felhasznált, eredetileg fotóként, festményként vagy rajzként létező arcképek formai és/vagy médiumbeli változtatásokkal fotó, videó, lightbox és neon formát öltenek. Amikor a kiindulás nem emberi arckép, hanem tárgy, a művész olyankor is a portréáblázolás eszközeihez nyúl, és a tárgyhoz fűződő személyes kapcsolatot hangsúlyozza.