Batykó Róbert

Down to Earth

Helyszín: Új Irokéz Galéria, Szombathely
Dátum: 2021. jún. 17 – 26.
Leírás

Az acb Galéria és az Új Irokéz Galéria szervezésében



Batykó Róbert (1981) legújabb festményeiből mutat be egy válogatást az Új Irokéz Galériában a 2021-es szombathelyi Bloomsday apropójából megrendezett önálló kiállításán. A tavalyi 2020-as világjárvány miatt online megrendezett Bloomsday programsorozatban Batykó már szerepelt egy virtuális kiállítással, idén azonban a vírushelyzet enyhülése okán a művész és a galéria már egy élőben megrendezett kiállítással ünnepli a világirodalom egyik leghíresebb szombathelyijét, Virág Lipótot, James Joyce Ulysessének főszereplőjét.

Az idén 40 éves Batykó Róbert generációjának kiemelkedő festője, a 2000-es évek második felében vált széleskörűen ismertté, számos díj, elismerés övezi azóta is pályáját: 2007-ben nyerte el a Strabag Festészeti Díj alkotói ösztöndíját, majd 2008 és 2011 között a Derkovits Gyula ösztöndíjat, 2010-ben az Aviva-díj legfiatalabb jelöltje volt, műveit a budapesti Műcsarnokban is bemutatták, majd 2011-ben elnyerte az akkor alapított Leopold Bloom Képzőművészeti Díj első kiadását.

Batykót már a 2000-es évek eleje óta foglalkoztatja a digitális képszerkesztés festészeti lehetőségeinek kiaknázása, ez a tematika nemcsak a 2016 óta festett számítógépes hibaüzenetekre, majd vektorgrafikus formákra fókuszáló sorozata kapcsán került látóterébe. A művész Szombathelyen kiállított legújabb képeivel és giclée print sorozatával sem csak egyszerűen reflektál, multiplikál, vagy felidéz digitális képeket, hanem a képekkel való emberi kapcsolatunkban vájkál és keresi ezen viszony emberi, analóg aspektusát. Batykó új festményei, már csak látszólagosan precízek, ugyanis a művész a képeire felvitt festékrétegeket módszeresen manipulálja, visszakaparja egy erre a célra kifejlesztett eszköz segítségével, így az eredetileg egymástól egzaktul elválasztott formák egymásba kenődnek. Batykó legújabb festményei létrehozása során önmagát festőgéppé alakította: sablonokkal és maszkokkal tökéletesen replikál képernyő-minőségben digitális képeket. Majd önmaga festőiségét, reprodukálhatatlan festői gesztusainak létrehozását kiutalja a festéshez használt mechanikus eszközének, felcserélve ez által a klasszikus ember-eszköz, szubjektív-objektív viszonyt.

Batykó másfél évtizedes művészeti pályája során a (tárgy)portré műfaját fogalmazza mindig újra és újra képeivel, amik a fotórealista és az absztrakt szemlélet rendkívül egyedi elegyét képzik. Szombathelyen kiállított képein az elmúlt években festetteknél nemcsak, hogy jóval több figurális elem, részlet jelenik meg, hanem ezek kialakulatlansága és azonosíthatatlansága hordozza a festmények drámai feszültségét.

A figurativitás és az absztrakció hibriditása a digitális képek tematizálása révén erősödik fel leginkább Batykó festészetében, de a művész nem csak ezzel a két látszólag ellentétes stiláris fogalompárral operál. Legalább ilyen fontos művészetében a digitális alapokon nyugvó megtervezettség, és a precíz segédeszközökkel is megtámogatott kivitelezés összjátéka a véletlennel. Batykó Róbert a tárgyak, dolgok leképzésének dinamikáját is vizsgálja, vagyis önmagát a festészetet kutatja. Módszere talán a festészeti rekontextualizálás szóösszetétellel írható le a leginkább, hiszen, a valóságunk analóg és digitális elemeit helyezi teljesen új keretbe, és teljesen új módon képes tárgyakat megvilágítani festményein. A művész képes közönségével úgy láttatni dolgokat festményein, ahogyan azokat másképpen nem is érzékelhetnénk. Ez a festészet talán legfontosabb feladata a XXI. században.

Támogatók:

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Szombathelyi Képtár, acb Galéria

Mutass többet