Hencze Tamás (1938-2018) első, az acb Plus terében megvalósuló önálló kiállítása a művész 1970-es években kiteljesedő festészeti programját mutatja be. Hencze, az Iparterv generáció egyik kulcsfontosságú festőjeként, már az 1960-as évek végén olyan - főként papíralapú - műveket hozott létre, amelyekkel meghaladta a pályakezdését inspiráló, francia hatást mutató, a személyességet piedesztálra emelő gesztusfestészetet. Hencze az 1960-as évek korai, majd az 1970-es években készült érett műveit, a nyomdatechnikából ismert különböző méretű gumihengerekkel és ofszet festékkel alkotta meg. Legismertebb művei, melyeken elmosódó kontúrokkal rendelkező foltok, vagy leheletvékony vonalakká szűkülő sávok alkotnak „struktúrákat”, az érzékelésünk határait, korlátait és mechanizmusát vizsgálják. Hencze absztrakt festészete ily módon egyre inkább a minimalizmus, strukturalizmus, sőt a konceptualizmus műfajainak vonzásába is került az 1970-es években. Az alkotó az ecset elhagyásával is egyre objektívebb alkotásmódra törekedett és egy különösen hűvös tónusú, ám vizuálisan mégis rendkívül stimuláló festészeti nyelvet dolgozott ki, amiből önmaga szubjektív festészeti megnyilvánulásait igyekezett teljesen kizárni. Ráadásul a szinte ipari kivitelezés hatását keltő művek többsége sokszor fekete-fehérre, vagy monokrómra redukált színvilágú alkotás, amiből a művész saját művészi kézjegyének eliminálásával alkot meg egy teljesen új típusú mérnöki kézjegyet életművében.

Henczét struktúra-képein már a narratíva, vagyis a történetmesélés nélküli festészet lehetőségei foglalkoztatták. Munkássága ezen szakaszában is azt a radikális festészeti pozíciót kereste, ami tisztán a vizuális érzékelést aktiválja. Ennek révén persze festészeti értelemben temperált, modulált és alapvetően rendszereket, vizuális ritmusokat mozgatott és vizsgált, valamint forma-, és szín-rendeket hozott létre. Hencze festészete az 1970-es évek során egyre inkább radikalizálódott és a struktúrákat is felszámolta képein, így gyakorlatilag atmoszférák képi mezőinek arányaira szűkítette festői kifejezésmódját. Az acb Plusban megrendezett kiállítását is monumentális hatást keltő Atmoszférikus tér I.-III. című triptichonja dominálja. Hencze kiállításának számos különleges műve közül kiemelkedik a ritkán látható Tűzkép sorozat egy csoportja, melynek darabjai között nem csak színesre festett meggyújtott papírokat, hanem egy korommal „festett” vászon diptichont is találunk. Hencze először 1972-1973-ban gyújtott fel vásznakat a műtermében, amiket egy fotóperformansz keretében diára is rögzített. Hencze Yves Klein hatását is mutató később kiteljesedő sorozata, logikailag, konceptuálisan is teljesen beleillik abba a minimilista művészeti programba, ami szerint a művész személyes gesztusok nélkül, szinte csak áttételesen formálja a művét, nincs ez másként a Tűzképek esetén sem, hiszen a lenyűgöző bonyolultságú monokróm gesztusokat a tűz, az égés elemi természeti ereje alakítja a vásznon. 

Hencze Tamás a budapesti Kirakatrendező Iskolában végzett 1959-ben, mesterének azonban Korniss Dezsőt tekintette. Hencze pályája elején olyan művészekkel mozgott egy intellektuális közegben, mint Tót Endre, vagy a Zuglói Kör tagjai, ahol többek között Molnár Sándor, Bak Imre, Nádler István és Csiky Tibor vitáztak önszerveződő jelleggel a művészet aktuális kérdéseiről. Hencze Tamás Kossuth-díja mellett számos fontos elismerésben részesült pályája során. Művei megtalálhatók olyan fontos közgyűjteményekben, mint a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a bécsi MUMOK és Albertina, a linzi Lentos Múzeum, vagy a szöuli Nemzeti Galéria. Számtalan hazai és külföldi egyéni, és csoportos kiállítás résztvevője volt az 1960-as évek óta, Magyarországot is képviselte a Velencei Biennálén 1980-ban.