Tibor Várnagy

About the artist

Az 1980-as évektől az „alternatív” művészeti törekvések képviselője, aki a fotó képzőművészeti alkalmazásával (a „kreatív fotóval”) kapcsolatban különösen fontos szereplője a hazai színtérnek. Elsősorban kamera nélkül létrehozott fotográfiái mellett rajzol, alkalmanként fest, kollázsokat, tárgyakat, installációkat készít. Várnagy alkotásai a nyolcvanas évek közepétől kezdve rendszeresen szerepeltek magyarországi és nemzetközi kiállításokon (köztük a varsói Mała Galeriával, és a bécsi Fotogalerie-vel létrejött együttműködés keretében, illetve számos amerikai kiállításon). A Hejettes Szomlyazók művészcsoport alapító tagja, 1984-1990 között részt vett a csoport kiállításain. 1991-től 1994-ig Eperjesi Ágnessel dolgozott, majd azt követően alkalmi kiállításokat rendezett Várnai Gyulával, Ádám Zoltánnal, Tandori Dezsővel, Hajagos Andreával. 2001-és 2004 között szerkesztette a Manapság c. (quasi) periodikát. Ennek mutációja a Műcsarnok Szerviz c. kiállításának alkalmából kiadott, Erhardt Miklóssal közösen szerkesztett, társadalomkritikus hangvételű, aktivista Manamana kiadvány és projekt. Várnagy 2006-tól fotóblogot vezet, 2009-től pedig videoblogozik is. Kritikusként, művészeti íróként kortárs képzőművészettel foglalkozik; rendszeresen publikál művészeti folyóiratokban. Az 1983-as alapítása óta Várnagy által vezetett budapesti Liget Galéria a kísérleti műfajoknak ad otthont, a nyolcvanas-kilencvenes években kiemelt szerepet biztosítva a kísérleti fotográfiának. 

Show more

Bibliography

(m-i): Helyettem Szomjazók, HITEL, III.évf.10. szám, 1990. május. (nagy): „Egy út van elõttem, melyiken induljak” - MOTOLLA, 1989/2, München   A Hejettes Szomjazók Szenvedélyes Élete - Az István Király Múzeum Közleményei, D. sorozat, 197.szám, 1990 május, Székesfehérvár Antal, István: A rontás virágai - V.T. képeirõl, FOTO 34.évf. 11.szám, 1987. november  A Szerk.: A Hejettes Szomlyazók helyetted is szomjaznak - Librarius, 2017/08/07. Balázs, Kata: Csodavárás / Várnagy Tibor: 1989 - Balkon, 2018/5  Balázs, Kata: Rekonstrukció és önirónia / Rügyfakadás A Hejettes Szomlyazók korai korszaka (1984–1987) - Balkon, 2017/5  Bihari, László: Protokolláris vagy kortárs mûvészet? - Beszélgetés Várnagy Tiborral, Magyar Hírlap 1999 okt. 2.  Blinde Passagiere / Potyautasok - Künstlerhaus Bethanien, Berlin, 1990  Boedács, Andrea: A nemek harca az igennel - ÚJ MÛVÉSZET, 1996/11.  Boros, Géza: Hejettem Szomlyazók - ÚJ MÛVÉSZET, 1990/1.  Darvasi, László: Sült képek és mandalák, Délmagyarország, 1994. május 13.  Deák, Csillag – Kölüs, Lajos: Egy triangulum hangjai - Új Művészet, 2014/11.  Elfi Kreis: Trauergelant und Nonsensgebimmel, Der Tagesspiegel, 1989.05.23, Berlin Eperjesi - Várnagy: Egy Könyv / Ein Buch - PBK, Stúdió Galéria, Künstlerhaus Hamburg, 1993  Eperjesi, Ágnes – Várnagy, Tibor: Elõjelek / Omens - MNKA, Goethe Intézet, Pelikán Kiadó Budapest, 1995  Eperjesi, Ágnes – Várnagy, Tibor: Przeplatane Zdjecia Tavate, Mala Galeria, ZPAF, Varsó, 1992  EWA: Niech zyje! - gazeta WYBORCZA, 8 kwietnia. 1998  EXISTENTIA, Bolt Galéria, 1997   Farkas, Viola: Várnagy Tibor munkáihoz - Élet és Irodalom, 2016. március 4.  G. A: Helyszínelés - A H.Sz. Szenvedélyes élete, FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA, 34.évf.38.szám, 1990. szeptember    Hidden Story (John P. Jacobbal) - Franklin Furnace, New York 1990  Huth, Júliusz: Helyettes nyolcvanas évek - Artportal, 2017  Ibos, Éva: VÉRTELEN FORRADALOM  (Anarchia. Utópia. Forradalom. / Ludwig Múzeum) - Revizor, 2014.12.04. Izinger, Katalin - Czinki Ferenc: Átrendezett Segesvár - szikmblog, 2014 Jacob, John P.: Recalling Hajas / Nightmare Works: Tibor Hajas – Anderson Gallery, Virginia Commonwealth University, Library of Congress Catalogue Card Number: 90-83304, 1990   Jacob, John P.: The Enigma of Meaning: Transforming Reality in Hungarian Photography – The Metamorphic Medium: New Photography from Hungary – The Allen Memorial Art Museum of Oberlin College, Oberlin (Ohio) 1989. Jankó, Judit: “Egyszerűen éltünk a szabadságban” (Eperjesi Ágnes, Várnagy Tibor) - Artportal, 2016 Jankó, Judit: Ki szomjazik, és mit helyettesít? (Beszélgetés Várnagy Tiborral) - Új Művészet, 2017/08 Kangiszer, Dóra: Az intézményesülés formáitól tartózkodni igyekeznek (HSZ tudatfelszabadító hadműveletek) - Tranzitblog, 2017 Kürti, Emese: Kicsit elveszett (Nehéz Ipar) - Magyar Narancs, 2011. Ladányi, József: Anya(g / + mater(ia, A Helyettes Szomjazók szenvedélyes élete, Az István Király Múzeum Közleményei, D. sorozat, 197.szám, 1990 május   Magyar, Fanni: Hülye, aki elolvassa (beszélgetés a Hejettes Szomlyazókkal) - Műértő, 2017 július-augusztus Manamana (Manapság 2, 3) – kiadvány a Mûcsarnok Szerviz projektje keretében, 2001 aug/szept. Manamana (Manapság 4) – kiadvány a Ludwig Kortárs Múzeum Budapest Box keretében, 2002 aug.  Manamana (Manapság 5) – kiadvány a Mûcsarnok M-Mobil projektjei keretében, 2002 szept. Manapság - kiadvány Ádám Zoltán és Várnagy Tibor kiállítása alkalmából, Budapest Galéria, 2000

Show more