Az acb Galéria bemutatja második online kiállítását: 
 
 
Gιmnαszτικα
 
 
 
 
 
 
Az acb Galéria második alkalommal jelentkezik online kiállítással, amelynek helyszíne ezúttal is a rögtönzött kiállítóhelyként szolgáló raktárhelyiségünk és az online tér. Hasonlóan előző, az alkotás szabadságát, a kreatív képzelet határtalanságát ünneplő kiállításunkhoz, a tizenhat művész alkotásából válogató csoportos prezentáció ezúttal is a bezártság és az izoláció témaköréhez kapcsolódik.
 
A Gimnasztika cím a bemutatott művek testhez, mozgáshoz vagy éppen az erotikához fűződő kapcsolatára utal, és ennyiben megváltozott életünk központi kérdéseire reflektál. A bezártság és a szociális távolságtartás miatt a testi fittséget, edzettséget, a társas mozgást, de az örömszerzést is egyre erősödő hiányként éljük meg, szerepük pedig a szellemi egészség vonatkozásában is felértékelődik. Mindeközben a valós, fizikai mozgások ihlette internetes metaforáink (a virtuális „túrák”, oldal tetejére „ugrás”, link „követése”) fanyarul emlékeztetnek a digitális tér hatalomátvételére, s egyben e fogalmak kiüresedésére.
 
A Gimnasztika testreprezentációi is erre a kettősségre világítanak rá: a tornasport fegyelmezett gyakorlattípusaira emlékeztetnek, ahol a mozgások bár intenzívek, de statikusak, ahol a testtartások bár feszítettek vagy épp hajlékonyak, de egy helyre kényszerülnek. Tágabb értelemben azonban, mint sportágfüggetlen gyakorlatok összefoglaló megnevezése, a gimnasztika jelentheti a bemelegítést, lakásban való felkészülést, amely a kollektívan végezhető sportra és a karantén utáni, biztatóan közeli társas életre készít fel, ahol a testek már teljes potenciáljukat élhetik meg.
 
Az acb Galéria raktárából válogató, de új, a karantén alatt született műveket is bemutató kiállítás különböző korokból és változatos médiumokon keresztül (fotó, szobor, festmény, rajz) szól a test reprezentációjáról. A legváltozatosabb módokon a sport és az erotika közös forrásvidékére is reflektálnak, ahogy a görög gimnasztika szó ezt eredetében (meztelenül edzés) is implikálja. Bár a művek közös jellemzője, hogy a testet nemritkán kibillent pozitúrákban, egyensúlyi helyzetet keresve, absztrahálva és affektáló túlzásokon keresztül mutatják be, mégis mintha a kitörés gesztusát, a kiteljesedés felé tartó fázist rögzítenék, amit a társas élmény, a szabadság tapasztalata követ.
 
 
 
 
 
 
 
 
Első online kiállításunkat elérhetik ide kattintva