Nádor Katalin

Nádor Katalin (Budapest,1938. január 3. – Pécs, 2018. február 5.) fotográfus. Édesanyja mellett, aki Budapesten Pécsi József fotóművész tanítványaként tette le a mestervizsgát, ismerkedett meg a fényképész szakmával Bonyhádon. (Édesapjának, Nádor Jánosnak, a Magyar Királyi Honvédség egykori ezredesének családtagjai számára 1948 után az egyedüli megélhetési és tanulási lehetőségként kínálkozott a fényképezés.) A bonyhádi tanulóéveket követően 1961-től az 1990-es évekig dolgozott a Janus Pannonius Múzeumban. Munkássága munkaköri feladatain túl a fényképezés történetének és gyakorlatának szinte minden ágát megjeleníti, a különböző múzeumi eseményeket – kiállítás-megnyitókat, leletmentéseket, terepmunkákat, vagy műterem-látogatásokat – narratív fényképsorozatokon megörökítő riportfotóktól a szakmai igényesség öntudatával és alázatos szerénységgel készített műtárgyfotókig, illetve mindezek inspirációjából, valamint a Pécsi Műhely tagjaival való alkotótársi kapcsolatból született absztrakt fotóművészeti kísérletekig.

Nádor Katalin fényképei – André Malraux teóriájának jegyében – a pécsi múzeum képzeletbeli múzeumát hozták létre. 1970-ben Pécsett, majd ugyanebben az évben Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában nyílt kiállítása „Évezredek plasztikái” címmel. Ezek a fotók a képzőművészet, a régészet és a néprajz alkotásait, a művek anyagszerűségét és a részletek árnyalatainak plasztikai hatását hangsúlyozva a szobrászat esztétikumával, a fekete-fehér fényképezés egynemű közegében egységesítik fiktív stílustörténeti képmúzeummá.

A Pécsi Műhely tagjaival az 1970-es években közvetlen munkakapcsolatban volt, s számos performansz, fotóakció és konceptuális mű fényképes dokumentációja Nádor Katalin nevéhez fűződik. Ficzek Ferenc „Léptékváltása”, Halász Károly „Privát adása” vagy Pinczehelyi Sándor „Sarló és kalapácsa” az ő fotóinak nézőpontjából látszik, s innen került át az alkotók révén a műalkotás kontextusába. 1972-ben a Pécsi Műhellyel ő is részt vett a magyar neoavantgárd demonstratív bemutatkozásán, a balatonboglári kápolnatárlaton, melyet később politikai akciónak minősítve államilag betiltottak. Balatonbogláron a kiállítások rendezésének eseményfotói és a műtárgyfotók mellett saját absztrakt, Moholy-Nagy és Gyarmathy Tihamér, valamint a Pécsi Műhely alkotóinak hatása inspirálta, de egyéni technikával létrehozott fotóművészeti alkotásaival, mint kiállító művész is szerepelt. Ezeket a műveit – minden művészi allűr, „lidérces messze fény” nélkül – múzeumi munkája melléktermékének, kikapcsolódásként folytatott, szabadidős elfoglaltságnak tekintette, ezért is nevezte összefoglaló névvel „Játékoknak”, mintegy munka és művészet viszonyát is játékosan értelmezve. A „Játékok” sorozat alkotásai egy izgalmas, a neoavantgárd fotóművészet eddig felfedezetlen életművét jelentik, melynek bemutatása méltó helyet biztosíthat a művésznek a magyar képzőművészet történetében.

 

Kiállításai:

1970. Évezredek plasztikái, Nádor Katalin műtárgyfotóinak kiállítása, Pécs, Néprajzi Múzeum, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum.

1972. július 10 – augusztus 3. Balatonboglár, Kápolnatárlat, a Pécsi Műhely (Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Lantos Ferenc, Pinczehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán, Nádor Katalin) és Haraszty István kinetikus szobrainak kiállítása.