Kósa János: Aranykor

2003.10.16 - 11.14.

 

Kósa János: Aranykor

 

megnyitó: 2003. október 16., 18.00 - 20.00

 

megnyitja: Hajdu István művészettörténész

 

nyitva: 2003. október 16 - november 14.,

kedd-péntek: 14.00-18.00,

valamint előzetes bejelentkezéssel

 

támogatóink és partnereink: Irokéz Gyűjtemény, Frutta Elettronica, Műcsarnok Bistro, Timp Kft., NKA, Zwack Borház

 

 

Az acb Galéria Kósa János legfrissebb alkotásait mutatja be október-november folyamán. Kósa képei a következőképpen jellemezhetők: olajjal vászonra festett, ábrázoló jellegű művek, amelyek a reneszánszban kialakult perspektíva alkalmazásával koherens tér illúzióját keltik. Kósa a múlt művészetének különböző korszakaiban kialakult módszerrel az adott korszakra jellemző műfajokat és kompozíciókat fest. Képeinek festői módszere ellentmondásos viszonyban áll az ábrázolt tematikával, mivel korábbi korszakok ábrázolási módszereivel a XX.-XXI. század technológiájának világából ismert tárgyakat fest meg. E műveket egyaránt értelmezhetjük a posztmodern neo-klasszicizmus és a poszt-konceptuális festészet elméleteinek nézőpontjából, valamint a kilencvenes évek magyarországi művészetének, mint e művek közvetlen kontextusának figyelembe vételével.

 

Az acb-ben látható képek egy olyan művészeti koncepció alapján jöttek létre, amelynek kialakításával Kósa az évtized elejétől foglalkozik. Hosszas kísérletező munka eredménye manifesztálódik e képekben. Kósa kilencvenes évekbeni tevékenységét egyfelől a kortárs képzőművészet analízise, másfelől - az elemzéssel párhuzamosan - saját művészi identitásának megteremtésére tett kísérletet határozza meg.

 

Kósa a főiskolai évek után intenzív médiumkutatásba kezd, de egy rövid installációs korszaktól eltekintve megmarad a festészet problematikáján belül. Arra vállalkozik, hogy a maga számára - és általános következtetéseket is levonva - újrafogalmazza a festés lehetőségeit. Ekkor - a posztmodern művészet hazai ismertté válásának és egyre szélesedő diskurzusának idején - a modern művészet fejleményeit tartja szem előtt, elsősorban Malevicset, mint a festészet végpontját, valamint a Duchamp utáni és az általa kijelölt művészetfelfogáshoz kötődő művészeket, mint Joseph Kosuth, Joseph Beuys és Stewart Home.

 

"A plágium-kérdésbe akkortájt botlottam, amikor szembesülni voltam kénytelen a kortárs festészet alapvető problémáival. Festőtanulóként az avantgarde-al viaskodtam az idő tájt." - mondja Kósa. Az évtized első felét kitöltő "plágium-korszakában" Kósa újraalkotta Cézanne, Duchamp, Picasso és Beuys egy-egy paradigmatikus művét. Az újraalkotással Kósa egy-egy művészeti korszakot tanult újra és élt át (pl. Picasso La Vita-jának megfestésével).  E műveket az analitikus attitűd, az alkotó autoritásának elbizonytalanodása, a művész és művészet identitásának, szociális gyökereinek kutatása, az individuum, a személyesség és a nyilvánosság meghatározásának igénye, a reprezentáció analízise jellemzi.

 

A kutatás eredményeként az 1990-es évek második felében a hangsúly a precíz újraalkotásról az alakításra helyeződik át. Kósa képei olyan művészeti korszakok stílusában készülnek, amelyekre a perspektíva - mint művészeti paradigma - a jellemző. Az ábrázolás technikáját és a kompozíciós elvet e korszakoktól (elsősorban a XVI. századi festészettől) veszi át. Stílusát emellett az is meghatározza, hogy az egyértelműen a múltra utaló kép kompozíciójába "oda nem illő" elemeket, a 20. századi csúcstechnológia termékeit szerepelteti. Ez egyszerre jelent egy képen belül tematikai és ábrázolási eklektikát.

 

A klasszikus modus szerint megfestett képi világon belül bukkan fel tehát egy-egy high-tech készülék. Más helyeken az ábrázolási technika is eklektikus: Kósa ezeken kétféle ábrázolási módot használ egyszerre. A térábrázolás koherenciáját megtartva egyes testeket mint tömeget mutat be, más testek helyét pedig vékony vonalak hálójával jelöli ki a térben. Ez a vonalháló a perspektívaszerkesztés hagyományos módszerét tárja fel, ugyanakkor a digitális háromdimenziós (3D) modellezés virtuális tereihez hasonló. E vonalháló a térillúziót keltő kép készülésének metodikáját teszi láthatóvá, mégpedig annak tradicionális (körzővel-vonalzóval szerkesztett) és high-tech (számítógépes programmal működtetett) verzióját.

 

A Kósa által kifejlesztett ikonográfiai sémák kultúra- és a művészetértelmezési gondolatokat fejtenek ki. A médiatechnológia olyan kultúrát teremtett és teremt folyamatosan, amelyben a "hagyományos festői értékek" hagyományos emberi értékeket képviselnek Kósa művészetében. Festészete tehát nem csak a művészet koncepcionális kérdéseihez való hozzászólás, hanem melankolikus kultúrelméleti vizsgálódás is.