Ficzek Ferenc: Gömbszeletek

2018.04.19-2018.06.15.

Az acb ezúttal Ficzek Ferenc (1947-1987) második egyéni kiállításával jelentkezik, folytatván a magyar neoavantgárd generáció eddig kevés nyilvánosságot kapott művészeti tevékenységét bemutató sorozatát. Jelen kiállítás a művész korai geometrikus kísérleteire helyezi a hangsúlyt, melyek grafikák, festmények és tűzzománc művek sokaságában testesültek meg. Lantos Ferenc festőművész és művésztanár vizuális iránymutatásának és mediális hatásának köszönhető, hogy Ficzek elsősorban a reprezentáció és a térépítkezés lehetőségeit tanulmányozta az 1968 és 1970 között született munkáiban. A természeti motívumok egyszerű geometriai alakzatokká – körré és négyzetté – formálása szilárd alapot biztosított Ficzek számára, ahonnan hamar tovább lépett a kétdimenziós alakzatok leképezésétől a háromdimenziós gondolkodás irányába, a körtől a gömb, a síktól a tér és a térfogat felé.

A motívummal végzett első kísérletei során Ficzek neonrácsokat, geometriai formákat, perforált lemezeket és fémműves eszközöket helyezett sablonként papírra vagy kartonra, majd ezt többször lefújta nyomdafestékkel, miközben újra és újra átrendezte az alakzatokat a munkafelületen. Az ennek eredményeképpen a negatív nyomatok egymást fedő rétegeiből létrejövő montázsszerű, többnyire fekete-fehér grafikák a művész konstruktivista korszakát harangozták be, melynek során olyan színes kompozíciók bontakoztak ki, ahol a gömb – egész, vagy vízszintesen kettévágott – motívumát architekturális elemek veszik körbe, enyhén szürrealisztikus hatást keltve. Ficzek ezután fokozatosan letisztította a kompozícióit és semleges, üres háttérré redukálta a “környezetet”, ami lehetővé tette számára, hogy izoláltan vizsgálja a felszeletelt gömb strukturális jegyeit.

Ficzek korai geometrikus korszakának utolsó darabjainál a függőlegesen kettő, négy, vagy több részre szelt gömbök következetesen váltak egyfajta dinamikus strukturális elemzés tárgyaivá. A mindig egymás mellé rendelt, olykor függőlegesen elcsúsztatott gömbszeletek egyszerre jelentek meg a motívum forgási és növekedési fázisaiként, minek révén egyaránt keltették a mozgás és a mélység illúzióját. A Ficzekre jellemző festékszóró-technika a sötétebb-világosabb felületek által tovább erősíti a tömeg és térfogat benyomását, és előrejelzi a művész későbbi érdeklődését a fény és a vetett árnyék alkalmazása iránt. Ezek a darabok nemcsak Moholy-Nagy konstruktivista térfel-fogását és Vasarely Op-art effektjeit idézik, de egy hosszabb gondolatmenet kezdetét is jelzik. Ficzek kísérletei a hetvenes évek elejétől fogva két irányban is fejlődtek, amennyiben először a szerialitás, majd a mozgás és annak fázisai váltak konceptuális fotósorozatai központi témájává.

Ficzek fotóalapú munkáiban ennek a kezdeti szemléletnek a szerialitásra történő adaptációja leglátványosabban azoknál a műveknél mutatkozik, amelyek olyan egyszerű, hétköznapi tárgyakat tanulmányoznak, mint a hokedli, a szék, az asztal, vagy az ajtó, és amelyeknél a művész a festéket és a tintát fénnyel és árnyékkal helyettesítette. Ezután a táncoló női testet ábrázoló sorozatában fázisainak mellé- vagy fölérendelésével integrálta a mozgást. Ennek révén végül eljutott a mozgó-képig, ami a Hátrahagyott kijáratok (1981) című animációban öltött testet. Ez a mű tekinthető a korai szférikus sorozataival indult, és bennük gyökerező kísérletezési folyamat lezárásának.

 

A kiállítás a Budapest Art Week keretében nyílik meg.