Bak Imre: Helyzet

2021.06.03-07.16.

Bak Imre (1939) legújabb, az acb Galériában megrendezett önálló kiállításán a 2020-as év során festett Helyzet című monumentális festményciklusa látható. A művész öt új képét ugyan az acb Galéria már virtuálisan bemutatta az Art Basel tavalyi, 2020-ban készült művekre fókuszáló Online Viewing Roomjában, a teljes sorozat élőben azonban most debütál.
Bak Imre festészete a 2020-ban kitört világjárvány ellenére szemernyit sem veszített lendületéből és frissességéből, mi több, a művész az eddigieknél még érzékenyebben és dinamikusabban reagált a változásokra, amelyek alapvetően alakították át a valóságunkat. 2019-ben, Bak Imre 80. születésnapja alkalmából szintén az acb-ben megrendezett retrospektív kiállítása után a művész festészetében radikálisan új fejezet kezdődött. Képeinek egy kisebb formátumú kollázs-sorozat az előzménye, amelynek alapanyaga az a szitamappa volt, amit az acb adott ki a jubileumi kiállítás apropóján. Az újrahasznosított lapokból a művész merőben új, vad és dekonstruált kompozíciókat hozott létre, amilyenekhez foghatókat legutoljára az 1980-as években készített. Bak a kollázsok logikája és gyakorlata alapján felfrissülő kompozíciói hatással voltak új, most bemutatott festményeire; a korábbi visszafogott, harmonikus és stabil struktúrákhoz képest a 2020-ban festett képeket sokkal spontánabban és dinamikusabban előálló motívumok jellemzik. Legújabb festményein egyúttal mintha a geometrikus absztrakcióba oltott szertelen és játékos figuralitás is erőteljesebben lenne jelen, különösen, ha az olyan szürreálisnak ható alakokra gondolunk, mint a kiállítás egyik festményén megjelenő zöld macska.